Hogyan kezeljem azt hogy igazából nem számíthatok a férjemre ha bármi gond van, mindig nekem kell jönni táppénzre, otthon lenni, szellemileg inaktivizálódni?

ha elég jól keres akkor sajnos le kell nyelned a békát és ha majd bölcsis lesz visszamehetsz dolgozni.

sok apuka hárit - anélkül hogy önző lenne -mert úgy véli a baba csak anya mellett van jó helyen.

azért úgy gondolom hogy a férjed kicsit egoista is de talán megtudjátok beszélni

az igazi baj ott lesz hogy ha mehetnél vissza akkor is tartani akar hogy háztartásbeli legyél azt már ne engedd..

már nem kell sokáig várnod.

és hát igen mégha kevesebbet keresel is de az önbecsülésednek jót tesz hogy nem otthon ülsz.

Azért szerintem ez elég nagy probléma. Gondolom nem viccből tanultál, szeretnél Te is elérni valamit a munkádban, viszont így nem fognak komolyan venni, ha sokat hiányzol.

A beszélgetésen kívül nem nagyon tudok mást javasolni. Én egyelőre itthon vagyok a kisfiammal, természetes, hogy én viszem orvoshoz, de ha délután kell menni, akkor van, hogy az apukája viszi el. Mi jó előre megbeszéltük, hogy ha visszamegyek dolgozni, akkor próbáljuk majd felesben intézni ezeket a dolgokat. Az férjem munkahelyének is tudomásul kell vennie, hogy ő családapa lett.

Mindezeket eddig is tudtad...

Én nem ezért tanultam, viszont ugyanazt tanultam, mint a férjem, ugyanannyit keresek (sokat), igy egyszerű a képlet, egyformán osztozunk mindenben...

Sok mindenben igaza van az előttem szólóknak, de azért azt sem árt szem előtt tartani, hogy azt a babát , a gyerekeket nem egyedül vállalta a nő!! És igen is, anyagiak ide vagy oda, néha az apa is hozhat áldozatokat!!!! Mert a nő, az anya nem egy fizetett munkás, akit a férje fizet, hogy otthon legyen a gyerekkel!!! És mi lesz ha visszamegy dolgozni és esetleg megint szükséges lenne otthon maradni, de a munkáját elveszítheti miatta?! Akkor ez a normális, hogy a nő mint önálló lény szűnjön meg és rendelje alá magát a férjének, csak mert jelenleg épp ő keres többet?!

Nálunk is ez van, férjem könyörgött a gyerekért, én még várni szerettem volna. Feladtam mindent, most meg nap mint nap a szememre veti, hogy én vagyok az anyja, az én dolgom, ő értünk melózik, stb....

Téged is megértelek és a férjedet is. Számomra normális hogy szeretnél a munkahelyeden is helyt állni és nem beáldozni mindent az anyaságért, ugyanakkor azt is elhiszem hogy a férjed egy nap kiesést sem engedhet meg magának az üzletből. Ma már alkalmazottként is háromszor meggondolja egy férfi hogy el merjen-e menni egyetlen napot is szabira. Sajnos ilyen lett a világ, ez a nagy büdös kapitalizmus. Megmondom őszintén hogy a helyetekben felvennék egy bébiszittert (feltételezem hogy anyagilag belefér) aki az ilyen esetekben beugrik helyetted, hogy elég legyen rövidebb időt táppénzen töltened. Sajnos döntened kell hogy megléped-e ezt, vagy önfeláldozó anyaként még egy időre lemondasz a szakmáddal kapcsolatos tervedről. A kettő egyszerre alkalmazottként nem jön össze, vállalkozóként is csak ritkán. Én egyébként nem találok kivetni valót egyikben sem, nincs is joga senkinek megítélni a Ti életeteket. Viszont szentül hiszem hogy a gyereknek jobb egy kiegyensúlyozott, a sorsával elégedett anya rövidebb időre mint egy frusztrált anyuka heti 7/24-ben. Külföldön sem véletlenül alakult ki a bébiszitterkedés intézménye, ott a dolgozni akaró vagy kényszerülő nőknek nincs is más választásuk. Angol példát konkrétan tudok, hogy ugyan otthon lehet maradni a gyerekkel, de fizetés nem jár azokra a napokra. Egy hónap kiesés esetén ez elég kínos tud lenni, már ha egyáltalán megtartja a cég az illetőt.

Egyébként én személy szerint azt sem szeretném bevállalni, hogy alulfizetett állásban dolgozzak csak azért, mert anyuka lettem. Ha dolgozhatok jó fizetésért is de nem lehet hiányozni, be fogom vállalni. Tudom, sokak szerint ez vérlázító.