Sok szülő miért nem érti meg, hogy a gyerek is emberből van ő is hiábázhat?

Az én környezetem a gyerekeket senkinek tartotta. Környékbeli szülők és sok tanár is az iskolában. Így kb 16 éves korig. Kb.

... Felnőtteknek mindent szabad, mindegy mi az... 🙁

Én teljesen megértelek.

34/N

Nálam ugyanez volt mindíg is.

Ez azért van, mert máshogy képzelték el eredetileg a családot, amikor valaki megtervezi a családját akkor a tókéletes összhangot helyezi előtérbe, de a valóság tele vn hibázásokkal, és könnyebben elszakad a cérna.

Kérdező, ez Magyarországon minden területen általános.

Nemcsak szülő-gyerek viszonyban. Hanem pl. tanár-diák viszonyban is.

Sőt, kapaszkodj meg: munkahelyen főnök-beosztott viszonyban is. Tehát két felnőtt ember között!

Ezzel függ össze az is, hogy Magyarországon nagy kultúrája van a felelősök keresésének. Ha hiba történik, nem az az első kérdés, mit tehetünk, hogy megoldjuk, és mit tehetünk, hogy többé ilyen hiba ne forduljon elő. A legelső (és sokszor az egyetlen) kérdés az: Ki a felelős, kit lehet jól lecseszni miatta?

Nem akarlak elkeseríteni, de a szülői házból kilépve is sokszor egy életen át elkísérik ezek az élmények az embert. :-(

Én viszonylag sűrűn szidom ilyenért a gyereket, de csak mert:

1; Nem kér érte elnézést, nem fejezi ki, hogy bármilyen módon is zavarná a dolog, nem látszik rajta bűntudat/szégyenérzet, sőt, néha még röhög is mellé, mosolyog vagy nevet, amivel az agyamra megy. Na ilyenkor nagyon lecseszem, és akkor látszik rajta a kamuszomorúság, amiért még mosom a fejét kicsit, hogy "látod mennyire fontos volt, külön kérem évek óta, és te mégse, és még csak meg sem mozdulsz, hogy összeszedd blabla"

2; Nem igyekszik jóvá tenni, pl ha eltör egy tányért, mert a tányért az asztal szélére volt képes rakni és a súlya levitte a földre, akkor ha bűntudata is van, pl látom, hogy megijedt vagy sajnálja, akkor otthagyja! És már 9 éve mondom neki, hogy mit csináljon, kiskora óta mutatom és semmi, lelépne, hogy megússza a melót, amit véletlen csinált, és még neki áll feljebb, hogy igazságtalan vagyok, amikor a kiöntött vizet neki kellene felitatni(neki is, mert nyilván én csinálom a nagyját sokszor, illetve segítek, ha kéri, de még csak nem is kéri). Pl itt van az ágyamban, kiönti a vizet, és ahelyett, hogy bocsánatot kérne és közölné, hogy szalad papírért vagy törcsiért felitatni, megkérne, hogy csináljuk együtt, ránéz és meglép, vagy vigyorogva közli, hogy hoppá és aztán lép meg otthagyva, hogy takarítsak én utána.

Amikor normálisan képes hozzáállni, halálra dicsérem érte, de mikor nem érdekli és még nem is tesz érte, hogy javítson a dolgon/rendbe hozza, akkor aztán kap érte rendesen. 9 éve mondom, csináltatom meg vele a "rendbehozásokat", kapja a fejmosásokat, és semmi, semmi szégyenérzet nincs benne, semmi bűntudat, semmi rendbehozni akarás. Szerencsére már csak az esetek felében, szóval nem kis pszichopata, haladunk, de lassan. Már sokszor normálisan reagál, de kellett hozzá a sok fejmosás és minden alkalommal átvenni vele mit kell csinálni, kicsiként sem nagyon érdekelte ilyesmi/vagy sírt érte.. Mostanában látom rajta, hogy végre megragadtak a dolgok, amiket korábban évekig mondtam, mi lett volna, ha még csak nem is mondom neki? A lelkiismeret a szülő gyerekkori nevelő hangja, a helyrehozásra lehet magától is rájött volna(iq kérdése), de előbbire biztos nem.

Engem amúgy rendesen megaláztak ilyenekért, meg is ütöttek többször, gyerekkoromban mindenen sírtam és igyekeztem helyrehozni, felnőttként már nincs ilyen, azt mondom, hogy a francba, vörösödök, elnézést kérek, összerakom és kész.. Ha ott tartasz, hogy sírsz, akkor az nem a minta miatt van, tuti nem aláztak és ütöttek meg annyit ilyenért, mint engem, terápia érdemes lenne.

Normális elvárt reakció a bocsánatkérés, mondani, hogy véletlen volt, és hogy mész és helyrehozod egyből. Ezután max egy bosszankodó mondatot kap az ember a munkahelyén is, iskolában is, max ha nagyon vicces baleset volt nevetgélnek kicsit rajta, vagy ha nagyon komoly, még egy mondatot kap. Én pl nem bírom, ha hadonászik valamivel a közelemben, véletlen arconcsap, és elnézést kér, akkor rohadtul nem számítana, ha a szemem károsodna, eleve nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy komoly gond lehessen belőle. Ha elcsapsz valakit kocsival sem mondhatod, hogy bocs véletlen volt.. Namindegy. Én pont azt veszem észre, hogy szinte alig van felelősségérzet az emberekben a tetteik iránt, általában a "nem akartam, akkor nem az én felelősségem" dolog van, hogyha véletlen volt, akkor már semmisnek kezelik, mikor nem az, ugyanúgy megtörtént és helyre kell hozni, ha te(is) benne voltál. (khm becsúszott gyerekek pl;)