Miért látok mostanában ennyi panaszkodó posztot a gyereknevelésről Fb-on, vagy akárhol itt az interneten?

Nekünk 2 gyermekünk van, egy másfél éves, és egy 1 hónapos.

Nem mondom, k...a nehéz néha, de hogy öngyilkosság? Soha nem voltam boldogabb mint mikor a nagyobb fiam bújik a kicsihez, egyszerűen sírok annyira boldoggá tesz.

Egyedül vagyok a kicsikkel 7 napból 6-ot, az apukájuk reggeltől este 6ig dolgozik.

Elhiszem, hogy nehéz egyébként,mert az, de akinek ilyen gondolatai vannak, szerintem orvosra lenne szüksége, segítségre, és legfőképp támogatásra.

Van megoldás, csak meg kell találni.

Mi is megállunk egynél.

Nagyon nehéz, főleg a mai ajánlások alapján.

Könnyebb lehetett régen a wc- kakilás vagy a zuhany alatt állva meghallani a gyerek sírását és arra gondolni hogy erősödik a tüdeje, mint most arra hogy lelkisérült felnőtt lesz ha magára hagyom.

És régen sokkal több tabu volt, minden nő kb. mosolyogva integetett kifelé, otthon meg az öngyilkossággal fenyegetőztek sírva ordibálva (tapasztalat).

Most is divat kifele a szépet mutatni de mellette már van törekvés az igazság kimondására is. Nyilván kinek melyik szimpatikusabb, amellé áll. (Nem minden csillámpóni vs. Minek szültél ha nem bírod).

Mindenki más, gyerekek is mások, életkörülmények is különböznek így nem egyformák a tapasztalatok, de mindenki egyetért abban hogy nagyon nehéz.

Nagyon sokáig nem te leszel saját magadnak az első. Ezt nagyon nehéz megszokni mivel egész életedben így volt.

Egy gyerekkel nehéz élni, megtalálni az egyensúlyt mimdenben. Sokan nem reklámozzák, a rossz részét ismerősöknek csak a jót.

Nekem csak egy gyerekem van, egy kisfiam. Az elején én is nagyon sokat panaszkodtam. Egyszerűen rossz volt, hogy a kapcsolatom a férjemmel ment tönkre, nem tudtam kicsit magammal foglalkozni. Aztán meglett az egyensúly és kiegyensúlyozott életet élünk. Hétvégén a picit levisszük a nagyihoz 1-2 órára (imádja), addig mi a párommal ápoljuk a kapcsolatunkat, randizunk. Arra is van példa, hogy a párom vigyáz rá havi 1-2 alkalommal amikor igénylem azt, hogy találkozzak a barátnőimmel ilyesmik. Ugyan ez van fordítva. Amint lett magánéletem és a párkapcsolatunk helyre jött a gyerekneveléssel se volt baj. Az érdekes az, hogy a kisfiam is teljesen megváltozott, nyugodtabb lett. Azt hiszem a körülötte lévő feszültséget ő is érzékelte régen.

Csodás dolog egyébként szülőnek lenni, ne menjen el a kedved, csak ne feledkezz majd meg a magánéletedről sem mellette.

Persze nekem mázlim van, mert a szüleim közel laknak, mivel fiatalon szültem nagyon nem nyugdíjasok de nagyon fittek. Sokszor túráznak, van energiájuk a kicsire, még élvezik a pörgést.

Szerintem sokan leírták már mi az igazság, csak ismételni tudom őket.

Panaszkodni nem igazán szép dolog, és ha megteszed, akkor kapod a lesajnáló megjegyzéseket, max. a hátad mögött. Minek szültél, mit panaszkodsz, stb. A neten névtelenül könnyebb. Ráadásul most már még jobban ki merik mondani az emberek, hogy ez bizony nem egyszerű.

Engem az első pofon akkor ért, amikor a lányom 5 hetes volt, és gyakorlatilag napi 20 órát ordított. A védőnő és a gyerekorvos meg elintézte annyival, hogy biztos érzi a gyerek, hogy ideges az anyja. Mondtam nekik, hogy persze, hogy ideges vagyok, mivel 5 hete nem aludtam napi 2-3 óránál többet. Erre az volt a válasz, hogy mégis mi a fenének akartam én gyereket, meg engem az állam most ezért fizet. Szóval legyen kuss, mert ez a gyermeknevelés. Egyébként nem kellene ennek feltétlenül így lennie, láttam a húgom gyerekét újszülött korában, evett, aludt.

Aztán kiderült, hogy 2 adhd-s gyerekem van, és azt látom, hogy egyre több az ilyen gyerek. Persze hivatalosan tudják, hogy ez egy idegrendszeri probléma, amit nem a nevelés okozott, de a közvéleménybe ez valahogy nem ment át. Én gyakorlatilag amióta megszülettek a gyerekeim mindenkitől csak azt hallom, hogy mekkora egy szar anya vagyok.

Mindamellett, hogy erőmön felül igyekszem. A gyerek 10 éves koráig félállásban dolgoztam, feladtam a karrieremet, ráment az egészségem, a házasságom.

Szóval igen, én is szoktam gondolkodni az öngyilkosságon.