Gondot okozhat hosszútávon, ha "erőszakosan" megmosom a gyerek fogát?
A 20 hónapos kisfiam 2-3 hete nem akar fogat mosni... Előtte szerette, csináltuk együtt, csinálta egyedül is fogkefével, de most egyszerűen nem akarja, pedig semmi nem történt :/
Mindenre rápróbáltam, játékosan fogat mosni, az apjával mostuk a fogunkat, hagytuk, hogy nekünk csinálja, de teljesen ellenáll. Sír, mondja hogy nem, ha megpróbálom, a földre veti magát.
"Vannak dolgok, amikbol nem engedek, mert nem a gyerek iranyit engem, ez van. A fogmosas is ilyen."
Én se engedek belőle, de ettől még sosem kellett lefogni és erővel megmosni, mert a leginkább ellenkezős időszakban is ki tudtunk olyat találni, amitől önszántából nyitotta a száját.
Én nem lesz tőle lelki sérült, de nincs szükségem egy plusz konfliktusra. És ha lefogva kell csinálni az nekem plusz konfliktus. Ezen kívül törekszem rá, hogy a kötelező dolgokhoz is pozitív élménye társuljon. Ehhez csak az kellett, hogy elég fantáziával megtaláljuk, hogy éppen mi jön be neki, amitől kedvet kap hozzá.
12-es, szuper vagy, tenyleg, gratulalok az elert eredmenyekert, csak azt felejted el, hogy nem minden gyerek egyforma!
Speciel nekem nem kell lefognom a gyereket, de sokszor ordit, mikozben mosom a fogat. Es szarok ra, ha a szuperanyuk szerint ez kinzas, mert amikor mar tul vagy a vilagitos fogkefetol kezdve minden biszem-baszomon at es a gyerek akkor sem akar fogat mosni, akkor bizony jon ez!
Na lehet akkor lepontozni :D
Ha attól vagyok szuperanyu, hogy inkább pozitív élményeket társítok a "nem szeretem tevékenységekhez", akkor köszönöm szépen. Bár nem gondolom, hogy ez szuperanyuság. Érdekes, hogy az kapja az ívet, akinek sikerült megoldani "eőrszak" nélkül ezt a problémát. Mintha szégyen lenne, hogy valaki figyelembe veszi a gyerek érzéseit.
(Vagy te is tudod hogy figyelembe kéne, és rosszul érzed magad, hogy másnak sikerül - ezt még le is meri írni -, ezért inkább degradálóan "szuperanyázol"?)
Meg mindig elfelejted, hogy nem minden gyerek egyforma :)
Es en szemely szerint azt tartom szuperanyunak, aki kiralyul meg tudja mondani masoknak a tutit, anelkul, hogy egy picit is belegondolna, hogy kulonbozoek vagyunk.
Az én fiamat 1 és 2 éves kora között nem lehetett úgy öltöztetni és pelenkázni, hogy ne ordítson, rúgjon, próbáljon szabadulni. Aztán egyszer csak azt mondta, hogy "most a naciiiit, most az oncit (zokni)", és lehetett vele kooperálni.
De ha rajta múlna 1 évig kakisban ült volna. Ahhoz is technika kellett hogy lefogja az ember, mert úgy képes volt feszíteni, elhajolni, hogy aggódtam, meg ne sérüljön.
Gondolhatod, hogy próbáltam elég trükkót, de hiába.
Én úgy érzem, hogy már mindent kipróbáltam, mondókázást, mesét, közös fogmosást, játékot, próbáltam az ujjra húzható szilikonossal és sima fogkefével is, de nem megy, ordít, sikít, összezárja a száját, veri magát a földhöz.
Tegnap már olyan ideges voltam, hogy megpróbáltam erővel, de egyszerűen nem is tudtam lefogni, ketten kellenénk, én fogom, valaki meg kinyitja a száját, de mdr így is fél órán át remegett és sírt utána, teljesen kikészültem :/
Viszont 3 hete nem mosott konkrétan fogat, és ez már nagyom durva, pedig semmi nem érte ezzel kapcsolatban :/
Amúgy nálunk van egy ilyen hülye mondóka
"Sikamika fogacska
Tiszta leszel holnapra
Sika 2-3-4
Szépen ragyogj feher légy
Minden fogad tiszta legyen
Bennük lyuk sohase legyen"
Borzalmas tudom. A lányommal találtuk ki, de egyszer csak a kicsi is elkezdte mondani.
Próbálj meg szerinten vmi hasonlót es csak 1-1 rövid időre kicsit beletörülni. Akkor talán feszíteni se kell a száját (az nekem is ilyen lélektani határ) és egy pár nap alatt berögzül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!