Hogyan lehet arra nevelni, ösztönözni egy gyereket, hogy tanuljon?

Jó kérdés. Én magamtól tanultam, soha nem kellett a szüleimnek noszogtatni és jól is tanultam. Anyukám módszere annyi volt, hogy kiskorom óta ezerszer elmondta, hogy "magadnak tanulsz, azért, hogy neked jó legyen, nem nekem".

Na ez a módszer mint kiderült, nem működik, csak olyan gyereknél akinek erre sincs szüksége.

Lányom valami rettenet, már elsősként se akar tanulni, nem sikerül semmivel se motiválni, pedig a könyveket imàdja, látja hogy az apjával még mi is tanulunk, mert mindig van mit (munkához, szórakozáshoz-nyelvet...stb.), mégse hatja meg. Minden egyes házi kínszenvedés, pedig alig adnak fel valamit.

A legjobb, ha az ismeret megszerzésének öröméért tanul.

Namost, amikor ötödszörre kell írnia egy sort úgy, hogy kerekíti az o betűt vagy a 2-es számjegy alsó hullámvonalát kéne szépre rajzolnia, akkor ez nem megy. :-)

Kulcsszerepe van a tanító néninek. Ha megszereti a gyerek, akkor az ő dicsérő szavaiért szívesen fog tanulni.

Az elején nyilván együtt tanulsz vele és közben sokat kell dicsérni. Utána meg esetleg játszani vele, ha van rá időd. Szóval, hogy tanulásnál tudja, hogy utána majd egy jó dolog következik.

Jaj, 3-as kicsit megijesztettél, mert azt hittem, hogy a jó példával elöljárás már fél siker. Engem se igazán motiváltak, de láttam otthon, hogy szeretik képezni magukat. Egyedül a helyesírásom volt borzalmas, ott kaptam pudingot, ha hibátlant írtam. A borzalmas helyesírásom másnap hibátlan volt, sőt később versenyekre is jártam.

Páromat is pénzzel motiválták, de egyéb módszert is hallottam már. Lehet olyat is csinálni, hogy x ötös után rendeltek pizzát vacsira (nyilván ez akkor működik, ha ez nem általános), de egyéb apró jutalmak is lehetnek. Meg kell találni, mi az ami a Te gyereked motiválja. Fontos az időintervallum is, hogy elérhetőnek lássa. :)

Szerintem ezen előre nem érdemes idegeskedni. Ha az óvónő nem panaszkodik a gyerekre, akkor nem érdemes aggódni.

Az én fiamnál a külső motivációk nagyon pici hatásfokkal működnek. A sikerélmény viszont hatalmasat lendít rajta. Csakhogy a sikerélményhez meg kellene próbálni az adott feladatot. Bő 4 évig kínlódtunk azzal, hogy el se kezdi a feladatokat. Sokáig azt hittük, hogy szimpla magatartási probléma, szófogadatlan a gyerek. Évek alatt jöttünk rá, hogy a kudarctól való félelem tartja vissza. A kudarc neki azt jelentette, hogy nem sikerül elsőre tökéletesen. Kb.2 hónapja járunk egy olyan terápiára, ahol oldják a szorongásait. Ez már a negyedik fajta terápia, amit próbálunk és most érzem azt, hogy igen, végre a probléma gyökerét kezeljük. Most szárnyal a gyerek. Tavaly még annyira nem ment neki a suli, hogy ismételnie kellett az első osztàlyt. A szeptembert úgy kezdtük, hogy már a harmadik napon fogadó órára kellett mennem. Azt tanácsolta a tanár az igazgatóval karöltve, hogy vigyem pszichiáterhez és írassak gyógyszert a gyereknek, mert lehetetlen bírni vele, képtelenség tőle órát tartani. Mondtam, hogy nem engedem leszedálni a gyereket. Végül egy klinikai szakpszichológiai praxisban találtuk meg a gyereknek való terapeutát és a gyereknek való terápiát.

Én csak azt tudom javasolni, hogy nyugodj meg, lazíts és figyelj a gyerekre. Figyeld a viselkedését, a reakcióit. Ha nem is rögtön, de meg fogod találni a nektek legmegfelelőbb megoldást.

4es, én ezért tanultam(engem is fenyegettek, meg volt nyomás is rendesen, meg pénzjutalom is, de igazából ezek nem érdekeltek annyira, csak olyan 11 éves korom körül), szerettem/szeretek tudni, és ugyanúgy megcsináltam a szép kötéseket, kerek betűket, ahogy mindent mást is, hogy benne maradjon a fejemben a tudás:) Az is ismeret, csak nem a fejed, hanem a tested emlékszik, szerzi meg a tudást, szerintem ezek is fontosak, jó szépet alkotni. Persze én is irigy voltam arra, aki gyönyörű kövér B betűt tudott, az enyémek soványak voltak, de nagyon próbálkoztam, hogy én is szépet tudjak.

Céljaim a tudással sosem voltak, most sincsenek, csak szeretek tudni dolgokat mindenfélével kapcsolatban, érdeklődési területem sincs. Tinikoromban lázadásból nem tanultam, nem becsültek meg illetve úgy csináltak, mintha az ő érdemük lenne a tudásom, mikor nem írtak velem leckét, nem dicsértek meg..

A gyerekem is ilyen típus, szeret(jobban) tudni dolgokat, de valami elképesztő mennyi munka van benne, hogy amikor nincs "versenyhelyzetben", akkor is teljesítsen. Leckék és órai munka kb nulla, de minden dolgozata hibátlan, előre olvas, magától tanulja meg meg ilyesmi, órákan meg nem dolgozik, itthon is mintha a fogát húznák, és ha verset kell tanulni, és épp nincs kedve, akkor halál nehéz rávenni, fenyegetés hat csak. Mikor meg van kedve akkor meg önszorgalomból vág be mindenfélét és dolgozik előre.

Szerintem nem nevelés kérdése, se a saját, se a gyerek példájával, és egyáltalán semmi köze nincs a célokhoz. Aki szeret tudni dolgokat, az meg fogja találni a módját, hogy tudjon.. senki sem azért tanul, hogy majd félévkor jó jegye legyen, ami kell a jó évvégi jegyhez, ami kell a jó felvételihez jó suliba, ami kell a jó gimihez, jó egyetemhez, jó álláshoz, és szerintem ez így van rendjén, csak mi szülők látjuk ezt a rendszert át és ezek a mi céljaink. Akinek van képessége, tehetsége, belső vágya tudni, az jó, akinek nincs, az is jó, csak máshogy, ő nem az a fajta, az is rendben van. Lehet mondjuk kézműveskedésben vagy művészetben tud jobban kiteljesedni. Nem tudod belenevelni azt, ami sosem volt benne.

A lányom 11-es, szorgalmas, sosem volt gond a tanulással és a motivacioval.

A fiamnál 2 óra könyörgés, veszekedés kell egy házi előtt. Aztán 5 perc alatt kész. Igaz ő még alsós. De ő a fürdés előtt is ellenkezett, már akkor láttam h házi előtt is ez lesz. Eszes gyerek mind a kettő.

Én olyan voltam mint a lányom. A fiam mint az apja.