Elcsesztem teljesen?

Van egy 3 és egy egy éves gyerekem.

Külföldön élünk, nulla segítséggel.

Szeretnénk majd költözni, de jelenleg még nem tudunk mozogni.

A lényeg, hogy sokat van képernyő előtt a nagy.

És nem tudom őket mindig lefoglalni sem. Van amikor türelmem sincs.

Nem akarom magam mentegetni, de nem tudnék megcsinálni dolgokat, az eszköz nélkül.

Amíg csak a nagy volt még be lehetett vonni dolgokba, most a pici már megy és ugye mindenbe belenyúl.

A nagy csak délelőtt van oviba, de kb 40 perc az út amíg elviszem haza, meg 40 perc amikor érte megyek, így kb 1 órat vagyok itthon, az sokszor semmire nem elég.

A nagy már nem nagyon alszik délután, így az is kilőve.

Tudom csináljam meg a dolgokat, amikor este lefekszenek, de legtöbbször hulla vagyok, hogy még 2-3 órákat fent legyek. Így is 11 körül jutok ágyba, aztán az éjjelek sem telnek nyugodtan.

A párom rengeteget dolgozik, segít amiben tud. Ez tartja bennem a lelket.

Úgy érzem annyira rossz döntést hoztunk. Imádtam ebben az országban élni, amíg meg nem születtek a gyerekek. Vidékre költöztünk, semmi ismerős. A gyerekeket is próbálom vinni programokra, de az nem olyan, mint amikor a rokonokkal van. Senki nem nyitja ránk az ajtót.

Nagyszülők imádják őket, de ők sem tudnak mindig jönni, na meg nem 2 óra átugrani.

Annyira szrnak tartom magam. Minek maradtam itt? Sekélyes az életük, ahelyett, hogy otthon a sok nagyszülő, rokon, unokatestvér szeretete venné körül őket. Itt be vannak zárva. Próbaljuk vinni őket, ahova csak lehet, de ez nem olyan. Megint jön egy karácsony, egy szilveszter. Egy rokon, egy barát nélkül. Én gondolom azt, hogy az amúgy értelmes gyerekeim fejlődése teljesen visszafejlődik? Nem ezt az életet érdemelnék.