Hogy lehet gyereket kiabálás nélkül nevelni?

Nálunk nincsen kiabálás, mondjuk mi eleve nyugodt családi környezetben élünk.

Azok az ismerőseink, akiknél ordítani kell a gyerekkel, ott jellemzően a szülők között is elég komoly kimondott is ki nem mondott feszkó van. Ugyanezen családok általában nem hiszik el, hogy nálunk nem kell ordítani a másikkal, hogy normálisan viselkedjen,vagy azt mondják nekünk, hogy nekünk szerencsénk volt a gyerekekkel.

Én sehogy, van, hogy kihoz a sodrombol. Ha ő teli torokból ordithat, akkor én nem szólhatok neki emelt hangon, hogy fejezze be?

De már előre gratulálok azoknak, akiknek sikerül így, nyilván az itteniek 90%-a egy hangos szó nélkül neveli a gyerekét.

4 évesen már szuperül meg lehet vele beszélni a dolgokat. Megmondod neki hogy mit szeretnél hogy csináljon (pl légyszíves pakold el a játékokat, hogy rend legyen a szobában). Meg lehet neki mondani, mi fog történni ha nem teszi meg amire kérted (ha nem teszed el a játékokat, nem megyünk a játszótérre). És ha nem teszi el a játékokat akkor valóban nem viszed el a játszótérre. Ennyi. Legközelebb elteszi.

A spektrumon ment egy sorozat a gyereknevelésről, még YouTuben is fent van. Ideje volna megnézned pár részt. A kiabálástól még egy gyerek sem lett szófogadó.

A kiabálástól még egy gyerek sem lett szófogadó.

Néha kell 1-1 makarenoi is.

A konfliktusketelést is tanulja sajnos. Tudatalatt hozzák ki a szülőket a sodrukbol aztan minden pillanatot szkennelnek az agyukba hogy a szülő hogyan manipulál hogyan szabalyoz hogyan gyakorol önkontrollt stb.

Sajnos az elet sem habostorta! Es abban is meg kell tanulniuk eligazodni. Amikor konfliktisok veszekedések ellentétek vannak vagy nem hagyják mások az önérvenyesítést, elnyomás van.

A szülő is pont ezért ambivalens.

A család egy miniatur élet. Tele joval es rosszal. Ez lesz a mintaja az életbe.

Az önérvényesites akaratgyengitesre is figyelni kell hogy ne törd meg mert akkor ő lesz munkahelyeken is mindog az elnyomott..

Szoval ugy kezeld ahogy az eletben kezeled a konfliktusokat.

Tesómék így nevelnek. Egyetlen hangos szó nélkül. Ha nagyon ritkán mégis sor kerül rá, mondjuk mert valami veszélyeset csinálnak, utána mindig bocsánatot kérnek tőlük.

Ovisok a gyerekeik. Aranyosak meg minden, szeretem őket, de semmivel sem kiegyensúlyozottabbak, mint az enyémek. (Nekem nincsenek ilyen magasztos elveim). Sőt, frusztráltak, hisztisek, rengeteget sírnak minden szirszaron. Szegény

sógornőm állandóan tiszta ideg a rengeteg felgyülemlett feszültségtől, amit nem adhat ki (szerinte). Néha kiborul, és napokig sír.

Szóval kösz, én inkább vállalom, hogy néha ordítok, aztán mindenki lelki nyugalma öt percen belül helyre áll.

#4 ez nagyon szépen hangzik, de ha mindenkinél működne senki nem jutna el a kiabálásig.

Nálunk sem ér semmi semmit, pedig már 9, de olyan telibe szrja a büntetéseket, hogy hihetetlen

A szulòi ideg ragados.

En egyszer az altatassal bajlodtam. "Kiskamasz"

Ő még ugral az ágyban idiotan nevet, esti altatos versek se segitettek kikapcsolni, szigor sem, orditás sem, közömbösség magára hagyás sem, mese az alommanóról sem, majdnem kikeszultem majdnem 1 óra vergődés alatt.

Erre bejött a nagyi(a kisinek dédnagyi), neki állt imádkozásról meg ilyen abszurdumokról beszelni lágy kedves hangon, a kicsi figyelt, es egy szóra feküdt hallgatta betakarta magát és nyugton maradt..