Megengednéd a 2.5 éves gyerekednek hogy reggel mesét nézzen, csak hagyjon aludni?
Egyedül nem, mert azért nem ül meg a popóján nyugodtan, simán szétszedné ennyi idő alatt a házat, meg amúgy is folyton visszajönne ugrálni rajtam, hogy "anya, anya", az apját is felébreszti így, de amikor nagyon korán ébred, legyen az hétköznap vagy hétvége, akkor igenis bekapcsolok neki egy mesét, amíg én kicsit életre kelek. Főleg jól jött ez amikor az öccsével voltam várandós, és az első trimeszterben az én reggeleim a vécét ölelgetve teltek, nagyon kis érzékeny kislány és mindig megijedt, ha hánytam, jött be utánam vigasztalni, amire akkor éppen pont semmi szükségem nem volt :D Így legalább békén hagyott addig is, akármennyire is rosszul éreztem magam emiatt.
Ez van, lehet utálni. Én is sokáig a képernyőmentességet szerettem volna tartani, de eljött az a pont, amikor egyszerűen az én saját mentális épségem kedvéért is feladom a küzdelmet és jobb, ha néz mesét. Amíg megvan az arany középút, kimegyünk a levegőre szaladgálni, játszótérre, játszunk együtt bent is, olvasunk mesét, vannak programjaink, semmi rosszat nem látok abban, ha néha mesét is néz. Akár napi rendszerességgel is.
No way...
Ha a gyerek ébren volt két és fél évesen, akkor csak örültem, hogy végre vele lehetek.
Meg valjuk be elég sokat aludt, szóval...
Lefekszik 9kor, akkor hiába kel 5:20kor, bőven oké vagyok, hogy felelőséggel mellette legyek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!