A te gyerekedet mennyire neveled elfogadásra?

Tudja, hogy nem oké, nem tehet róla, adhds, de máshol ki lenne közösítve és senki sem szólna hozzá a viselkedése miatt, ha egyáltalán megtűrné a tanár, mert sok korábbi helyen mondták, hogy nem vállalják.

Pont ezért nem bírom felfogni, hogy nem érzi át, mikor vele is megtörtént számtalanszor.

Az elfogadást erőltetni nem lehet, de én megértetni próbálom vele, logikusan felépíteni, megsajnáltatni a gyereket, rávilágítani a közös pontokra, akkor szokott kialakulni, ha megérti az ember és így át tudja érezni. Minden gyereknek megy a csoportban, az enyémnek nem megy csak, mintha hiányozna belőle a képesség az együttérzésre(itt), de inkább csak a saját érdekeit nem akarja mások mögé helyezni két pillanatra sem.

Új fejlemény, elmondtam neki, hogy nem muszáj, hogy a barátja legyen a gyereknek, és oké, ha ezt így érzi, de nem lehet bántó vele.

Most megint dráma volt, nem fértek el, a gyerekem meg mondta, hogy nem akarja kinyújtani a lábát, mert hozzáérne a lány fenekéhez(mögötte volt, szorosan voltak kis helyen), és ő nem a barátja. Nem kiabált meg semmi, a lány sírt, a tanár közölte, hogy az óra nem arról szól, ki kinek a barátja és kinek nem, a gyerekem barátja meg mondta, hogy ő inkább a lány barátja lesz, mire a gyerekem mondta, hogy ez nem igazság és kijött a teremből, majd közölte, hogy hazudtam, nincs rendben, ha nem a barátja a lánynak, de ő nem akar, és most a lány és az ő barátja lesznek barátok és ő lép a helyébe..

Nyilván minden szülő és tanár ellenünk volt, mert ez egy ilyen elfogadó közeg. Mivel hallottam a párbeszédet, és tényleg nem volt bántó a gyerek, most kiálltam mellette, mert nem undokságnak szánta annyira, mint a múltkor, plusz őt rakták hátra aki egyedül nem tudta előre nyújtani a lábát rendesen. A kislány megnyugodott, majd utána elújságolta több szülőnek, hogy "y azt mondta nem a barátom", nekem is, és várta, hogy lecsesszem a gyerekem. Elkezdtem magyarázni, hogy semmi baj, hogy az enyém most így érzi, de attól még játszott vele ma is(tényleg), és hogy ez nem végleges meg nem is baj és hogy van ilyen, attól ő még egy klassz gyerek. A kislány mondta szomorúan, hogy de ő szeretné, ha mindenki a barátja lenne(ilyen tényleg egyszerű, nem manipulátor kislány), mire a lány apja szólt, hogy "nézd el neki", mármint a gyerek nézze el az enyémnek, hogy az nem akar a barátja lenni, mintha ezzel rosszat csinált volna.

Ez már nekem is sok volt.

Utána a tanár beszélni akart velem, mondta, hogy megint sírt a lány az enyém miatt, én lenyomtam ezt a "joga van a saját érzéseihez" dolgot, és kérdeztem gúnyos volt e, vagy direkt volt e bántó, azt mondta nem, de x sírt, mert nagyon érzékeny, rosszul érzi magát és így nem lehet órát tartani, és nem mondhat ki mindent a gyerekem, amit gondol, ha azzal megbánt másokat, mert nem illik és amúgy sem az órán van ennek a helye. Tök igaza volt, nem szoktunk másokhoz vágni bántó dolgokat, hacsak nem kérdezik, pláne nem odaillő helyzetben. Mondtam is a gyereknek, mire közölte, hogy "nem akarta abban a tudatban hagyni, hogy ő a barátja, mert az nem a valóság"... Itt besokalltam, mintha alsóban lennék(és ott is vagyok:), már ott sem bírtam az ilyen barátnőzős hisztériákat és ejtettem a témát.

Szerintem amúgy nem az a baja a gyerekemnek, hogy nem bírja a lányt(bár picit az is, hisz nem érti, amit mond), hanem féltékeny és erre rástresszel, mert érzi, hogy mindenki a lány segítségére van, az ő barátja is, mindenki az érzékeny gyereket segíti, "szereti", őt meg kevésbé.

Nehéz az alsós lányokkal.