Miert nem tud a gyerekem kapcsolatot teremetni kb senkivel?

Na, erre kíváncsi vagyok.

A sógornőm gyereke is ilyen, bár ő még nincs ekkora, de a szülőkön és nagyszülőkön kívül senkivel semmilyen szinten nem kommunikál, pedig nem idegenek vagyunk neki, nem 3 hónapban egyszer lát.

De nem lehet hozzászólni, nem válaszol, ő se szól senkihez, még a vele hasonló korú gyerekemhez sem, aki meg játszana vele. Fura nekünk kicsit, de lehet, hogy nincs vele baj, csak ilyen. Kíváncsi leszek a válaszokra.

Én is visszahúzódó voltam már gyereknek is. Utáltam ha megpuszilnak, megölelnek. Nem szerettem, ha vendégek jönnek hozzánk és ők még ráadásul hozzám is akarnak szólni. A gyerektársaság helyett jobban élveztem a könyvekét. Hamar és jól megtanultam olvasni. Én sem szerettem szóban kommunikálni idegenekkel, még most sem. Nem is nagyon tudtam értékelhetően, csak harapófogóval gyakorlatilag. Csak az általam megszokott emberekhez beszélek szívesen vagy azokhoz, akiket ugyanazok érdekelnek, mint engem.

Rám is hányszor mondták, hogy semmi bajom, ilyen vagyok és kész. Sem az óvónő, tanárok, de még a háziorvosok sem foglalkoztak különösebben a dologgal. A szüleim végképp nem. Mivel nem voltam értelmi fogyatékos, sőt nagyon is értelmes kislány voltam, úgy voltak vele, hogy csak introvertált vagyok. Hát tévedtek, méghozzá nagyot ! Szüleim nemrég tudták meg, hogy a mára harmincas lányuk autista. Nem azt mondom, hogy minden csendes gyerek az, de sosem lehet tudni. A tévhitekre sem, hogy egy autista nem néz más szemébe és képtelen empátiára. Nem egy autista ismerősömmel mindig is képesek voltunk a szemkontaktusra és azt sem lehet rólunk mondani, hogy nincs empátiánk. A tévhittel ellentétben az autista nem értelmi fogyatékos, sőt. Csupán bizonyos autisták értelmileg gátoltak, akárcsak bizonyos nem autisták. A down-szindróma nem diagnosztikai kritérium. A hétköznapi autistának köze nincs azokhoz, akiket a tv-ben mutogatnak vagy az otthonokban bepelenkázva ringatóznak. Azokhoz sincs, akiknek az anyja nem tud dolgozni tőlük, mert annyira leköti őket a nevelésük. Igazából majdnem hogy átlagos emberek vagyunk.

Lehet introvertált lesz.

Nincs azzal gond, lesz ideje magára.

Ez szorongás biztosan, bár szinte szelektív mutizmusba is átmegy. A felnőttekkel nem beszél családon kívül.

Van barátnőmnek egy kislánya, életteli, csacsogós, imád játszani, gyerekekkel csak néha beszél röviden és halkan, felnőttekkel egyáltalán nem, óvónő, tanárnő, fejlesztők semmi. Velünk együtt nyaralt, ott sikerült elérnem, hogy megnyílt, de egy napba telt, mire oldódott. Az egész gyerek ilyen megfontolt új közegben egyébként, az enyém mászott fel a csúszdán, ő meg ott állt, látszott, hogy mérlegel, másszon e vagy sem(babacsúszda). Nem mászott.

Zárkózott, tart dolgoktól, emberektől is, de a saját biztonságos közegében egészen más gyerek. Gyerekekkel könnyebben nyílik, de velük sem annyira, pont annyi van, hogy keveset és halkan mond, csak ha muszáj.

Az introvertált ember nem az, aki szorong. Az introvertáltak beszélnek másokkal, fogadnak, viszonoznak kommunikációt, csak gyorsan besokallnak. Akinek ilyen problémája van, az szorong. Nagyon. Vigyázni kell, nehogy átcsapjon OCDbe, önbántalmazásba, vagy nálatok mutizmusba.

Egyik barátnőm kisfia is ilyen volt. Most 5 éves múlt, mostanra tartanak ott, hogyha megy hozzájuk olyan valaki akit nem lát minden héten, akkor visszaköszön. De ezen kívül nem beszél, felnőttekkel végképp nem, gyerekekkel úgy ahogy. Oviban az óvónők társaságát nem keresi, de ha kérdezik válaszol. Viszont 1-2 barátja van, velük nagyon jól elvan.

Ez a szint már nála haladás, ahhoz képest amilyen volt. Szóval idővel oldodnak szerintem és kicsit sikerül levetkozni a gatlasokat. Persze nem könnyíti a dolgot, hogy épphogy megszok egy helyet, embereket, pl bolcsiben, és már megy is az oviba. Utána ott is felenged a 3 év alatt aztán suli..