Meddig erőltetnétek a sportot?

Én kiíratnám, másképpen nem fogja megtanulni. Utána majd lehet lesz hiszti, hogy de ő járni akar.

Velünk hasonló történt csak focival, nem vittem többet és mondtam, hogy próbáljon ki más sportot legalább. Voltunk párszor teniszedzésen és utálta. Aztán néhány hónap múlva kérte, hogy had járjon a focira. Többszor leültem vele, hogy oké, de akkor járni fogsz, nincs hiszti. Azóta újra jár és egyszer nem problémazott.

De nálunk nem volt ilyen szigorú, hogy nem hagyhat ki egy hónapot. Csak befizetted egy hónapra előre. Szóval én azt is megélegeltem, hogy ki van fizetve az edzés és a gyerek nem hajlandó részt venni rajta. Aztán ez a pár hónal segített neki, hogy rájöjjön, hogy tényleg érdekli-e.

Nálunk az ötévesem kitalálta, hogy balettra akar járni. Itt az óvodában lett volna rá lehetôség (külföld). A lányom alkatilag nagyon hajlékony, szóval az adottsága meglett volna hozzá. Ugyanakkor tudom, hogy rettentô lusta is. Minden fajta tornát vagy táncot utál az óvodában, sétálni is alig akar, mindig cipeltetné magát. A balettrôl meg azt se tudta igazán, micsoda. Csak amiatt akart járni, mert egy olyan óvónô tartja a balettot, akit a lányom nagyon szeretett, de az ô csoportjuktól elkerült.

Nos, én leültettem a lányomat, beszélgetni. Mutattam neki videót balettelôadásról, hogy milyen szép. De elmondtam, hogy csak kívülrôl látszik ez. Aki táncol, az nem látja saját magát, ô ugrál, hajladozik, lépked ide-oda, ami nehéz és fárasztó dolog.

Mutattam neki videót balettedzésen levô gyerekekrôl is, akik a korlátnál nyújtottak, hajladoztak. Elmondtam, hogy ilyesmit fognak csinálni. Hiába lesz ott a szetetett óvónénije, nem fognak együtt rajzolgatni vagy beszélgetni, mert ez egy táncóra, mozogni kell, “tornázni” kell végig.

Utána elmondtam, hogy én szivesen befizetem, és megveszem a kellékeket a baletthez, ha ezt szeretné. De jól gondolja meg, tényleg szeretné-e csinálni.

Aztán ráhagytam, hadd gondolkodjon. Egy óra múlva odajött és mondta, ô mégsem akar balettozni. Így ennyiben maradtunk.

Én ebben határozott vagyok. Ha megy, akkor csinálja is, vagy akkor nem kell járni. Nincs vele baj, csak akkor ne járjunk oda potyára.

A fiamnak is megvoltak a hasonló húzásai, csak neki a focival. Mondjuk ő mindig várta, hogy mehessen edzésre, ment volna betegen is akár, ha rajta múlt volna. Viszont az edzésen (na itt egy nagyon játékos edzést kell elkepzelni, labdavezetés, meg fogócska labdával és labda nélkül, kb ennyi a kicsiknek az edzés) sokszor volt cirkusz. Amíg minden jól ment, nem volt gond, de ha valami nem sikerült neki, vagy csak nem értette elsőre, hogy mi a feladat, vagy hulyeskedett a barátjával, és rászólt az edző, mert feltartotta a sort, akkor sírt és leült duzzogni. Egy idő után megmondtam neki, hogy ha kiül mellém morcizni, vagy hisztizik, akkor hazamegyünk. Ha pedig többször is haza kell mennünk emiatt, akkor nem fogom elvinni, mert így nincs értelme. Ez nála használt, mert nagyon akart járni focira, így szépen le is csökkent a hisztik száma. Néha még most is kiakad, de már sokkal jobban vissza tudja fogni magát, öt percre félreáll puffogni, de aztán visszaáll magától. Már ez is ritka szerencsére. Azóta már le is lett igazolva, szeretik a többiek és az edző szerint is ügyes, kitartó, nincs vele gond.

Nálunk (mert nem csak az enyém volt ilyen kis hisztis az elején) az is sokat segített, hogy már nem lehetnek ott a szülők az edzésen, azóta a gyerekek rájöttek, hogy nincs miért cirkuszolni, úgysincs ott apa anya. Akinek meg még sok ez, az inkább eleve nem jött egy idő után, és mondták, hogy majd jövőre megprobaljak.