Van olyan, hogy túl sokat vagyunk együtt?

Nem amiatt fog éhenhalni, mert ott hagyod az óvodában, hanem amiatt, mert később szinte semmit nem fog tudni megenni, nagyon válogatós lesz.

Ez az "akarjak neki kellemetlenséget" kezdetű mondaz szánalmas. Az nem kellemetlenség, hogy ő azért van az oviból elhozva, mert nem hajlandó az ottani szabályoknak, napirendnek megfelelni? Ha visszamész dolgozni, akkor mégis mi lesz? Vagy ha ő iskolába megy? Ha mondjuk nem szeretne olvasni, akkor nem fog megtanulni olvasni, mert te nem akarsz neki kellemetlenséget?

Nézd, nem ismerünk se téged, se a gyereket, se a családot, úgyhogy konkrét tanácsot nem tudunk adni. Én még azt is el tudom képzelni, hogy nincs a kislánnyal különösebb gond, nem rosszabb, mint bármelyik másik gyerek, csak te úgy érzed, hogy a lelkedet kiteszed érte, és nem azt kapod vissza, amit ebben a helyzetben elvárnál.

Igazából nem kellemetlenséget kell okozni neki, hanem úgy élni családként, hogy alkalmazkodunk egymáshoz. Tehát néha elmenni olyan programra, amit ő szeretne nagyon, néha meg olyanra, amit ti (itt most nyilván valami gyerekkompatibilisre gondolok, például kirándulás), és nem otthon maradni azért, mert neki ahhoz van kedve. Néha az ő kedvencét főzni, néha a férjedét, néha a magadét. Ragaszkodni bizonyos rutinokhoz, például hogy minden eset egyen együtt a család, vagy hogy vasárnaponként hajmosás, akkor is, ha utálja. De lehet, hogy ezek nálatok mind megvannak, nem tudhatjuk.

"Nevelési célból" kellemetlenséget okozni neki nyilván hülyeség, de egy családi együttélése normális esetben automatikusan hozza magával, hogy nincs mindig az, amit ő akar.

Ez épp most jött szembe. Őket is követem, és szintén van egy csomó jó eszközük, ami alkalmazható.

[link]