Mit tegyek, ha fiam az igérete ellenére nem foglalkozik a kutyával?

11éves a gyerek, és már régóta könyörög egy kutyusért. Egy aprócska 2 szobás lakásban élünk hárman, ami alig 60négyzetméter. A férjem nagyon ellenezte a kutyát a szükös hely miatt, és mivel mindketten dolgozunk, nem is van időnk/energiánk foglalkozni vele. Persze a gyerek mindent megigért, hogy majd ő gondját viseli, törődik majd vele és rendszeresen leviszi.

Végül belementünk és már harmadik hete velünk él egy kistermetü máltai bichon. Természetesen előtte elbeszélgettünk a gyerekkel, hogy ez mekkora felelősségel jár, és élete végéig törődnie kell majd vele. Eddig minden nap kapott 300 forint zsebpénzt, amit arra költhetett amire akart: játék, benzin a kismotorjába, tavaly hoverboardot vett magának stb. Most megemeltük napi 400 forintra, de azzal a feltétellel, hogy ezentúl neki kell a kutyára költenie.

Kb. a harmadik napig tartott a varázs, addig valóban lelkiismeretesen foglalkozott vele, rendszeresen levitte, és ha bepiszkolt akkor szépen feltakaritotta. A következő délután arra értünk haza a férjemmel, hogy már a bejárati ajtó előtt büzlött a lakás, miközben gyerek a számitógépen játszott. 4helyre is odapiszkolt, mert egész nap nem vitte le egyáltalán, sem iskola előtt, sem utánna. A férjem nagyon dühös lett, feltakaritatta vele az egész lakást, és megvont egy heti zsebpénzt. Egy hétig úgy tünt, hogy tanult belőle, aztán ismét napról-napra kezdte elhanyagolni, mignem ismét zsebpénz nélkül maradt. Már nem volt pénze a motorozáshoz, és anyámnak kezdett sopánkodni, aki végül adott neki 10 ezer forintot.

Erre a férjem a kismotort vette el tőle, és megkérte édesanyámat, hogy ne pénzelje a gyereket, mert oka van annak, hogy megvontunk tőle.

Ultimátumot adtunk neki, hogy a jövöben vagy gondját viseli a kutyusnak, vagy elvisszük. Ismét mindent megigért, de alig néhány napig tartott a szorgalma, mignem végül már ő mondta, hogy inkább vigyük el a kutyát édesanyámhoz, mert ott lenne kert és sokkal boldogabb lenne a kutya.

Persze ez burkoltan azt jelenti, hogy szabaduljunk meg tőle, mert túl nagy teher számára az a napi néhány perc séta.