Igaza volt a szülőknek ebben a helyzetben? Te szülőként mit tettél volna?
Buli volt nálam, csak felnőtteknek, bográcsoztunk. Az egyik párnál a gyerekvigyázó az utolsó pillanatban lemondta, hozták a 8 éves kisfiukat is (megkérdezték előtte, mondtam nem gond, ismerem a gyereket, aranyos gyerek).
A gulyáshoz feladtam a csípős paprikakrémet, és mondtam előre, hogy nagyon erős (házi, a nővérem csinálja). A kisfiú "én szeretem a csípőset" felkiáltással egy fél kávéskanállal belepottyantott a levesébe belőle, mielőtt bárki közbeléphetett volna.
Persze nem bírta megenni, de az apja szigorúan rászólt, hogy magadnak csináltad a bajt, most már megeszed, addig nem kelsz fel innen. Én mondtam, hogy semmi baj, kiöntöm a levest, szedjen másikat, de apja nem hagyta. Szegény gyerek, próbálta enni, vedelte közben a vizet, aztán végül elsírta magát.
Ekkor az anya közbelépett, hogy jó, akkor nem kell megenni, az apa meg rákontrázott, hogy de mást sem ehet a gyerek, amíg meg nem eszi a levest...
Volt torta, többféle sütemény, kétféle dinnye, és TÉNYLEG nem engedték, hogy a kisgyerek egyen belőle.
Én nagyon sajnáltam, félrevontam az apát, és kértem, hogy bocsásson meg a gyereknek, de ő azt mondta, hogy mivel nekem nincs gyerekem, nem tudom, mi a következetes nevelés, meg lett mondva, hogy nagyon erős a paprika, most már a gyerek "főjön a saját levében, majd legközelebb normális lesz, tanul belőle".
Nekem az egész estét és még a mai napot is elrontotta ez az esemény, nagyon sajnáltam a kisgyereket, hát még csak NYOLC éves, mit várnak tőle?
Vagy én tévedek, és tényleg ez a helyes nevelés? Ti mit gondoltok?
Én simán el tudom képzelni, hogy felnőttként is elkövetek ilyen apró hibát.
Azt mondom: elnézést, ne haragudj, ezt elnéztem, olyan erős lett a leves, hogy nem tudom megenni.
Szerintem bőven elég lett volna azt mondani a gyereknek, hogy mondja ezt, kérjen elnézést (én nem várom el, csak amiatt, hogy azért ne minden következmény nélkül csinálhasson bármit a gyerek).
Szerintem ebből bőven megtanulta volna, hogy legközelebb jobban vigyázzon.
Én még mindig nem tértem napirendre a történtek felett, de igyekszem leszakadni róla.
Köszönöm, hogy megosztottátok a gondolataitokat.
Sanszos, hogy ha kiáll a gyerekért az anyuka, o is kap otthon. :/
Baráti családrol derült ki gyerekkoromban, hogy terrorban tartotta apuka a családot. O
Anyuka nem margarint vett van helyett, ez nem tetszett apukának, szóval anyukanak kiskanallal kellett megenni.:/ Az anyuka orvos volt, apuka meg hereverezett otthon amúgy.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!