Hogy szoktassam le a férjemet arról, hogy a 6,5 éves kislányával együtt fürödjön?
Én meg volt, hogy anyámmal fürödtem..vagy anyám fürdetett...Egészen addig amíg szégyenlős nem lettem ahogy az 5. válaszoló írta.
Nincs ezzel szerintem gond, egészen addig amíg nem deviáns viselkedés miatt teszi. Nem hiszem, hogy mindenben a legrosszabbat kell látni.
Amúgy itt gykn többször is volt már téma, hogy látták e már egymást pucéran..és nem egy volt, aki írta hogy xy mesztelenül flangál elöttük. Szerintem ez szocializálódás kérdése. Persze ha zavar akkor mond meg neki.
4-es, mi az, hogy nem és kész?
Milyen jogon dumálna bele a mostoha abba, amihez SEMMI köze? Nem a hitvesi ágyban alszik a kislány az ő helyén, semmit nem árt neki ezzel a szokással. Az meg pláne ne okoskodjon, akinek még gyereke sincs. Olyan szövegekkel főleg, hogy “nem és kész”, mert egy felnőtt szülővel beszél, akit nem a s.ggéből rángatott elő, kioktatni pláne semmi joga abban, amiben nulla a tapasztalata (gyereknevelés).
“Mar egeszen kicsi gyerekeknek is traumatikus a szulok nemi szerveit latni.”
Jézusom, ezt a mártír szöveget...mintha valami képmutató iskolai hittanórán lennék. A nemi szervek természetesek és minden gyerek megkérdezi, mik azok. Na ha ilyen sápítozást vág le valaki egy ilyen kérdéstől, akkor valóban picsogni fog a későbbiekben gyerek, ha valakit meglát meztelenül.
Kérdező, te meg ugye nem vagy féltékeny egy 6 évesre? Gyerek még, játszik. Nem fog ez így maradni, mert a korral jön a szégyellősség. De addig hagyd már élni őket. Te is fürödhetsz ettől még a férjeddel.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!