Mennyi ideig hagytátok "éhezni" a válogatós rossz evő gyereket, hogy ne csak snacket egyen hanem mást is?
Védőnő javasolta, ne adjak neki enni, csak azt amit jónak gondolok ne nasit. Majd eszik ha éhes lesz. Ezt játszuk 4 napja.
Ez idő alatt evett fél tk kenyér felét. Egy retket, két deci tejet, meg most egy abonett szeletet.
Nem akar enni, csak amit ő szeretne. Már megszakad a szívemy hogy ő éhes sír de nem akar enni rendes ételt. Adjak neki? Adjam fel amit elkezdtünk? Mert akkor csak maci vagy lapka sajton élne meg epren.
3 éves a fiam és 12kg. Az a gond, hogy elváltunk a férjemmel és hétvégente vele van. Olyankor csak rendelnek, mekizés, nasik tejszelet dörmi ilyesmik. De semmi más nem megy le neki. Nem azt mondom, hogy ne legyen néha nasi de csak ebből áll az egész étkezese. Az a bajom a sajttal és eperrel, hogy ennyit eszik meg. Küzdelem az is, hogy vizet igyon vagy vagy ne cukrosat.
A férjem ebben nem partner neki jó így. Mivel szépkártyája van, abból fizet mindent.
Én nem eszek semmi fehér liszteset ezért van itthon abonett,tk kenyér. De ha megenné a zsemlét kiflit megvenném neki de nem eszi meg.
Oviban sem eszik, csak néha iszik valamit és ennyi.
Csináltam már bentoboxot is neki, mindenr vagdostam szúrtam. Eljátszott vele és ennyi.
Ha a mekit szereti, mi lenne ha hamburgert csinálnátok? Azt is lehet egészségesen, és legalább ha házi, tudod mi van benne. Játszhattok hamburger árus szerepjátékot is.
Vagy pizzát együtt? Tehet rá amit akar és készítheted egészségesebb módon.
Tehát ne evés legyen hanem móka.
Ooo értem
Amúgy az én 3 évesem is 12 kg....
Nem lehet, hogy valami nem kerek nála emésztésügyben?
Mi most megyünk gastrora..
Nincs semmi tünet, de más miatt voltunk a fejlesztôben, ott mondják hogy az ilyenfokú válogatósság általában intolleranciàra utal.
Nekem a mekiset sem eszi meg..
Semmi zöldséget nyersen mondjuk. De főve is csak ha nem látni,érezni..
Szóval ebben is érdemes gondolkodni
Retken meg abonett szeleten akarod tartani a gyereked?? Te normális vagy?? Legalább egy szendvicset kenj neki vagy gyümölcs joghurt...
Eperrel meg lapka sajttal mi a bajod egyébként? Nem h örülnél h eszik gyümölcsöt!
Az okos védőnődnek van gyereke? A miénk is osztogatott ilyen "remek" tanácsokat úgy, hogy sajátja nem volt... Attól még, hogy ő ezzel foglalkozik, nem kell minden baromságot megfogadni, amit mond.
A másik: mi lenne, ha elfogadnad így a gyerekedet? Neki jelen pillanatban ezek az ételek esnek jól, ezt kívánja a szervezete. Gondolod hogy egész életében ezeken fog élni? Biztosan nem. A gyerekek állandóan valtoztatjak az alvási/játszási/evesi szokásaikat. Majd ez is alakul. Te mindig ajanlj fel neki mást is, a nasikon kívül. Ha nem kell, nem kell. Ne add fel, egyszer majd kelleni fog neki a jó kaja:)
Az gáz, hogy apuka nem partner a dologban, de semmi baja nem lesz a gyereknek ha kéthetente hétvégén mekizik egyet..
Hagytam azt egyen amit szeretne, mivel 5 napig szó szerint éhezett. A védőnőre biztos nem hallgatok többet ezzel csak rontottam a helyzeten.
Jelenleg úgy van elhelyezve a fiúnk hogy minden hétvégén az apjánál lehet, így otr azt eszik amir szeretne. Itt nálam is így lesz, hátha megjön a kedve az evéshez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!