Szoktál néha kiabálni a gyerekeiddel?

Én egyszer 15 percet hagytam üvölteni 4,5 évesen. Egy könnysepje sem volt, az ok pedig, hogy nem akart kiszállni a kádból egyedül(simán meg tudta volna csinálni), azt akarta, hogy kivegyem.

Végül beadtam a derekam, mert féltem, hogy a szomszéd feljelent, odamentem, kiabáltam vele egy sort, hogy a szomszédban is tudják, miért üvöltött, és kivettem.

Kb 4 volt, mikor elkezdtem változtatni a módszeren(2 éves koráig szoptattam) mert úgyéreztem túl sokat “követel”. Szerintem neki valamilyen katonás, folyton mögötte üvöltős és ellenőrzős módszer jön be, nulla manipulálási lehetőséggel, vagy a teljes önállóság, amikor elmehet a végső rosszig és megtapasztalhassa azt.. pl addig üvölt, amíg elmegy a hangja, kijön a gyermekvédelmis, előadja a dolgait és elveszik tőlem egy időre. Azt biztos bánná,. vagy nem megy suliba, kijön a gyermekvédelmis és elveszik. Általában abból tanul, ha már megvan a rossz. Pl egyszer borzalmas székrekedése volt(csoki), ott sírt a wcn. Azóta csak emlékeztetni kell, magától abbahagyja, vagy rászól másokra..

Az enyém a saját kárán sem tanul.

Példa: egyértelműen és határozottan felszólítottam milliószor, hogy másszon ki a fenekemből, ne legyen mindig a sarkamban. Nem, ő csakazértis... Egyszer emiatt ajtó közé csukódott az ujja, nem tört el, csak egy pici repedés lett, de azért fájt neki, sebészetre kellett menni stb. Mintha meg sem történt volna, ugyanúgy folytatta az árnyékként követést, úgyhogy nekem kell extrán résen lennem minden apró kis mozdulatomkor, hogy nehogy felbukjak benne, meglökjem meg ilyenek. Nem tudom, lehet, ha nagyobb baj történt volna, mondjuk leszakad az ujja és vissza kell varrni, az már hatott volna, bár őt ismerve szerintem még az sem.