Miért nem az anyja van itt? Én nem vagyok elég neki.
Legjobb barátnőm féléve halt meg. 5 éves a fia. Az apja egyedül neveli. Jó apa, elváltak korábban de napi kapcsolatban voltak a gyerekkel.
Az apa kénytelen dolgozni, így velem van nagyon sokat a gyerek. Az anyjával minden nap beszéltünk, volt hogy egy ideig náluk laktam, együtt jártunk hármasban nyaralni, ünnepeket együtt töltöttük, minden héten találkoztunk, ha kellett mentem a gyerekért az oviba. Én vagyok a keresztanyja is.
Azt hittem eddigre könnyebb lesz. Sokáig egy szót sem szólt az anyjáról. Most meg egy ideje pont a másik véglet. Állandóan róla beszél, kérdez.
Én sem vagyok jól, hogy segíthetnék én neki? Nem ezt érdemelték. Csodás anya volt, türelmes, imádta a fiát, bárki megmondaná, hogy körülötte forgott az élete. Nagyon sok férfi udvarolt neki, mióta elvált, de a gyerek életébe még nem akart másik férfit, így inkább egyedül volt. A fia volt a mindene.
Most a Karácsony közeledtével még borúsabban látom a dolgokat. Meg ez a bezártság is...
A kisfiú olyan dolgokat akar velem csinálni, amit barátnőmmel csináltak. Persze megteszem neki, amit csak tudok. De egyre inkább kevésnek érzem magam, és azt érzem, hogy ezt a barátnőmnek kellene átélnie. Folyton az jut eszembe, hogy "már ezt sem látta, erről sem tud". Nagyon elszomorít.
Azokról az estékről nem is beszélve, mikor álomba sírta magát, hogy oda akar menni, ahol most van az anyja, vagy amikor azt mondta, hogy "játsszuk azt ma este, hogy te vagy Anya".
Én állok legközelebb az anyjához, de úgy érzem nem vagyok megfelelő, hogy nem nekem kellene mellette lennem. Ráadásul néha elbizonytalanodok, hogy vajon az anyja jónak gondolja-e amit éppen mondok, csinálok. Ez normális?
válasza:Ha nem neked, akkor kinek?
Értelmetlen ez a kérdésfeltevés.
Az anyja már nem él.
Pótolni nem tudod.
De szeretni igen.
Te is ápolod az anyja emlékét.
Talán azt kéne megtanítani neki,
hogy együtt tudjon élni az anyja hiányával.
Nagyon sok törődést igényel.
Ráadásul az apja is keveset tud vele lenni.
Ne nehezítsd a gyerek dolgát azzal, hogy még
a te depressziódat is ráterheled.
Játssz vele, vond el a figyelmét,
ha beszél róla, akkor te is mesélj neki arról,
hogy mennyire szerette őt az édesanyja,
milyen közös élményeik voltak.
Beszélj pszichológussal. Van internetes lehetőség is
a konzultációra.
Mindent jónak gondolna az anyja, ami a gyereknek jó,
ami az érdekében történik. Ne görcsölj, de te
legyél önmagad. Szeresd, és próbálj meg minél több derűs,
önfeledt percet szerezni neki.
válasza:Ez teljesen természetes gyászfolyamat, kisgyerek esetében még nehezebb, mint egy felnöttnél.
Nagyon rendes töled, hogy ennyire mellette vagy, szerintem a gyereknek is rengeteget számít, hogy te, aki szintén szeretted az anyukáját, sok idöt töltesz vele, neked tud mesélni róla, ezzel a gyereknek segítesz feldolgozni a tragédiát.
Tudom, neked sem könnyü, lehet, hogy jót tenne, ha beszélgetnél valamilyen lelkisegéllyel vagy hsaonló valakivel, aki segít, hogy te is fel tudd a veszteséget doglozni meg a kisfiú gondjait is jobban elviselni.
válasza: válasza: válasza:szia Kérdező!
Azt írod, néha elbizonytalanodsz, az anyukájának tetszene-e amit mondasz, vagy csinálsz...
Ne ez legyen a szempont! Te te vagy, nem az elhunyt anyuka - ne akarj kibújni a bőrödből.
Én nem vagyok szakember, de így mezei józan ésszel jónak gondolom, hogy a kicsi elkezdett az anyukájáról beszélni, kötődik hozzád ... Azt is jelzi, hogy nagyon jól csinálod a nehéz feladatot, amit az élet rád mért. Amúgy más rokonsága (pl nagyszülők) nincsen? Gyermekpszichológus van a képben?
Szerintem pazarul helyt állsz, ugyanakkor egy pszichológus lehet jót tenne neked, segítene rendszerezni kicsit a dolgokat. A gyász mellett, ne felejtsd el, ez az év extra nehéz mentálisan mindenkinek a vírus miatt is, hát még ha ilyen trauma ér valakit... Nem szükséges évekig terápiára járni, lehet néhány alkalom, esetleg pár hónap is elég. De tény, hogy mindkettőtöknek azzal teszel jót, ha mentálisan es érzelmileg is stabil tudsz maradni.
válasza: válasza:Kicsit talán azért is írtam ki a kérdést, mert megnyugtatást szerettem volna, hogy normális, ami most történik velem.
Nekem is vannak gyerekeim, azt hittem ez majd jó lesz neki, amikor nálunk van. De velük, akkor játszik, ha én is. Ha a konyhában van dolgom, jön velem. Ha elmegyek, az én gyerekeim sokszor otthon maradnak az apjukkal, de ő jön velem.
Hálás vagyok érte, benne a barátnőm tovább él. Ő az egyetlen, akivel kapcsolatban azt érzem, hogy valami nagyon hasonlót érzünk, összeköt minket ez az egész.
Sokszor ránézek és arra gondolok, hogy elvesztette azt az embert, aki a legjobban szerette.
Köszönöm a válaszokat!
válasza: válasza:szerencses a kissrac, hogy te ott vagy neki, az is jo jel, hogz elkezdett beszelni rola. nem tudom mennyire neveltek vallasosan, ha szoktatok mondani hogy “anya a mennyben van” vagy ilyesmi, akkor peldaul ha lattok egy szep naplementet, mondhatod neki hogy latod ezt anya csinalta, hogy orulj, mert szeret teged stb.
elmondhatod neki, hogy neked is hianyzik az anyukaja, ha o felhozza, de csak annyit mondj, amennyit meg tud erteni a maga modjan. es tenyleg menj el pszichologushoz, segiteni fog a gyaszfeldolgozasban.
sok erot es kitartast kivanok Nektek !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!