A gyerekek anyja engem kritizál, de azért jó, hogy vigyázok rájuk? Nem kötelességem! Maradjon ő otthon, nem?
Pedagógus vagyok, és ugye itthonról dolgozok. A párom szerencsére tud dolgozni, és a volt felesége is. A párom szülei is és a volt feleség szülei is idősek ezért a gyerekeket oda nem lehet vinni. Rengeteget vannak amúgy is nálunk, nem a hétvégi apuka a párom, amíg együtt voltak is ő vitte az otthoni dolgok javát (fürdetés, főzés, altatás, stb...)
3 gyerekkel vagyok itthon már a legelső naptól kezdve. Nekünk nincs gyerekünk még, a párom gyerekeiről van szó. Reggeltől késő délutánig. A legnagyobb elsős, tehát már iskolai dolgok is vannak, de pedagógusként nem ez okoz gondot. De azért mégsem kis játék az egész nap, mint mondjuk tavaly nyáron volt még. Amíg a nagyobb tanul addig ugye a kisebbeket le kell foglalni és így tovább. Emellett minden házi munka + éjszakába nyúló munka hiszen 6 után tudok hozzákezdeni. Ja és még hétvégén is jönnek.
A probléma pedig az, hogy folyamatosan kritizál a volt feleség. A nagyobb gyerek már konkrétan hülyének nézi az anyját mert érzi, hogy gáz amiket üzenget, csinál velük miután hazamennek (utasításokat ad másnapra, kiakad hogy mit ettünk/ittunk/vettek fel, sokat voltunk levegőn vagy éppen keveset, MINDEN baja van).
A páromnak sokszor már nem is mesélem, nem akarom ezzel mérgezni a kapcsolatunkat, örülök, hogy nem kell a volt feleséggel foglalkozni.
De meddig tűrjem ezt? Vigye máshova őket ha ez így nem jó, nem igaz? Barátnőm fiaira is szívesen vigyáznék de nyilván nem teszem a párom az első. De ő például egy szót nem szólna mert értékelné. Nem kell hálálkodni. De hülyének sem nézni. Alapvetően ilyen. Sokat vannak itt, ő meg nem hagy békén. De ami sok, az sok.
A gyerekek szó szerint sírnak mert haza kell menni az állandó kiabálásba. Csak miatruk és az apjuk miatt tűrtem eddig. De most már kezd nagyon elegem lenni! Mit és hogyan tegyem?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
1. Nem írtad, mekkorák a gyerekek, ez nem lényegtelen.
2. A pároddal beszélj, hogy szóljon az exnek, vagy elfogadja, hogy te vagy a gyerekekkel, vagy oldja meg saját költségre.
3. Ha a gyerekek elég nagyok, akkor a párod beszélje meg velük, hogy az anyjuk üzengetéseit ne továbbítsa, ha valamit akar töled az ex, akkor személyesen közölje.
4. Adott esetben a párod - meg természetesen te is - gondolkodjatok el, hátha a gyerekeknek jobb lenne, ha nálatok lennének elhelyezve, föelg, ha nem érzik jól magukat az anyánál.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem úgy tűnik nincs igazad, nem jogos a felháborodásod.
Első körben nem az anyjuknak teszel szívességet, ezek a gyerekek a párod gyerekei is!!
Második körben utasításokat ad, minden normális szülő megmondja, mit kell csinálnia a gyerekének ilyen időben, ha más vigyáz rá, akkor is, a gyereknek adja az utasítást, nem neked, hogy számold meg a hajszálait, hanem számolja meg a gyerek a saját hajszálait! Nyilván ez csak egy buta példa, de biztos àtmegy a lényeg.
Harmadrészt nem megy nem szélsőséges időt kint lenni? Engem is zavarna a kint vannak egész nap(és hol?) vagy hogy csak 5 percre levittek egy kutyát pisilni. Korrekt fél-1 óra teljesen néptelen helyen(nemjátszón!).
Mivel nem írtál konkrét dolgokat, szerintem túlreagálod. Mellesleg neked azért nem sok a gyerekezés, mert erre vagy beállva, gondolom ezért vagy pedagógus, de egy szülőt teljesen normális, hogy kiakaszt a gyereke, akivel minden egyes nap évek, hónapok, hetek óta van.. Plusz otthon egèsz máshogy viselkednek a gyerekek a saját szüleikkel, mint másokkal, a legtöbben otthon, biztonsàgérzetben engedik ki a feszültséget, nem csoda, ha a szülők frusztráltabbak. Amíg kiabálnak néha, addig még oké, sokan ütnek, szitkozódnak.
Jó lenne észben tartani, hogy a párod gyerekeire vigyázol, nem az idegen nő gyerekeire, a párodnak teszel szívességet! Mellesleg minden problémádat neki kéne rendeznie, csak sokan sunyítanak ártatlant játszva..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tegnap még kozmetikus volt a kérdező, és csak két gyereke volt a párjának...
:)))
Hát nem tudom, szerintem neki is szívességet teszek, mert mondjuk, ha azt vennénk alapul, hogy ugye kettő szülő van és akkor osszuk a dolgokat kettőbe, akkor nekünk csak minden második hét jutna és ha abban én lennék a gyerekekkel akkor a páromnak segítenék, de így miden másodikban neki.
Attól, hogy pedagógus vagyok, még vágyom a nyugalomra. Ráadásul mivel érzelmi szálak kötnek a gyerekkel egymáshoz, így nyilván a határok nem olyanak, mint intézményes keretek között: nem úgy szòlok, nem ùgy szòlnak, nem ugyanaz a helyzet még véletlenül sem! (Ezt nyilván az elképzelni sem tudja aki nem tapasztalta.) Ja és oké hogy másé. Bármennyire is szeretem őket, a sajátomat csak jobban fogom szeretni, máshogyan. És azzal csak jobban elvagy, még szívesebben teszel meg dolgokat, akik a te gyerekeid! (Hangsúlyozom hogy ettől függetlenül imádom őket, de így gondolom.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Provokáló kamukérdés.
Ha nem, akkor szomorú hogy egy pedagógus így ír.
Pl. dolgozok
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A párja gyerekei, nem idegenek!
Akivel sokat vagy, azzal a mégtöbb idő nem ajándék.. hiába vér szerinti gyerek, évekig 24 óra után nem akarsz egy 25. ótàt sem, mert màr 4-5 kiakaszt.
Majd leesik, úgy 3-4 éves korában a gyereknél, hogy hú, imádod, de 3 év nonstop gyerekezés után kell a levegő(pár egyedül(munkával, hobbiva, másokkal, egyedül) töltött idő.. Pláne többel, bàr úgy legalább változatos.
Valóban nem tudom milyen pedagógusnak lenni, de én a barátaim gyerekét meg a gyerekem pár ovistársát is kedvelem, laza érzelmi szálakkal, nehéz elképzelnem, hogy azok, akikkel napi szinten kapcsolatban vagyok, kevesebbet jelentsenek, mint egy rokongyerek(kb neked ezek a kicsik azok).
A két hetes váltással igazad van, akkor vedd úgy, hogy apuka tesz szívességet anyukának, hogy biztosítja a gyerekek teljes felügyeletét, ehhez pedig te vagy az eszköz. Továbbra is fenntartom, hogy ne anyukán verd le a port, hanem a sunyító apukán, aki hagyja, hisz te miatta teszed, nem az exnej miatt. Ki kért meg? Te ajànlottad fel? Kinek ajánlottad fel?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!