Hogy lehet ebből kikecmeregni?

17 hónapossal vagyok itthon. Csak én, max. apa. Nincsenek közelben nagyszülők. Nem csinálok sajnos mást. Nincsenek egyéb ügyeim, nem tanulok, nem vállalkozom, de nem is tudnék, az egész napomat leköti a gyerek. Teljesen beszűkült elmeállapotban létezem, nap végére kikészülök a sok necsináldtól, attól, hogy folyamatosan úgy kell tegyek mindent, hogy a másik szemem a gyereken van, mikor miről esik le stb. Feszültség a köbön. Persze, ez normális, tudom, és nem is arra várok ötleteket, hogy csináljam jobban a gyereknevelést, mert egyrészt a lakást sem tudom balesetmentesíteni, segítséget se tudok hívni, ha elalszik a gyerek, most mondom, akkor nem lehet megváltani a világot, mert akkor regenerálódik az agyam. Egyszerűen egy taposómalom ez a gyereknevelés, egy sziszifuszi lét, sokszor az elmém teljesítőképességét meghaladja az, hogy etetés van mindig, utána takarítás, itthoni munka, háztartás, etetés, etetőszékpucoválás, az etetőszék alatt takarítás, porszívózás, necsináld, necsináld, necsináld, necsináld. Délután négyre totál depressziós leszek.