Szerintetek kellene a kislányomnak egy kivizsgálás?
8# aranyos vagy, szupet ötlet a csaló nap, megpróbálom majd vele megvitatni hátha hatása lesz.
9# sokat játszunk együtt, rajzolunk, gyurmázunk. Mióta ovi van, délig végzem a dolgom ami marad feladat azt elnapolom és a délután csak az övé.
10# bérescseppet kap. Plusz egyéb vitaminokat is adok neki, eddig hatását nem éreztem de pár napja kezdtük:)
"Figyeld meg, hogy ha nem tukmálod jelezni fogja előbb-utóbb hogy éhes, mert érezni fogja ő is hogy éhes."
Imádom ezt a tanácsot. Mindig olyantól jön, aki szerint az ő gyereke rossz evő, holott fogalma sincs milyen az 😂
Nem, nem áll a hűtő előtt egy óra múlva.
5 év alatt még sose volt olyan hogy ő komolyan megéhezett volna. Az éhes vagyok nála kimerül túlzás nélkül két falatban.
A mai menü (itthon volt): reggeli két harapás (házi) májas kenyér minden más nélkül (öccse két nagy szeletet evett paprikával, paradicsommal, uborkával, sajttal), mellé két korty víz. Ebéd a "kedvenc" túrós csuszája volt hamis gulyással. A leves levéből evett egy mokkáskanálnyit, a tésztából kért szigorúan 5 (!) tésztadarabot, mert annyi éves (oviban szoktak ezzel jönni).
Egyébként volt tízórai és uzsonna is itthon, amivel ő nem élt, soha nem is volt trakta, kergetés az étellel. A testvére evett csak, de jó ízzel. Vacsorára hideg volt. Egy fél joghurtot evett. Oviban még kevesebbet eszik.
Nem véletlenül nádszál vékony. 15 kg 110 cm.
90 centihez 9,7 kg volt 2 évesen.
Testvére 1,5 és 11 kg 84 centihez. Neki nem győzök főzni.
Egyezek az utolsóval!
Az igazán rosszul evő gyerekek nem fognak a hűtő előtt kuncsorogni.
Én is kipróbáltam ezt a majd eszik, ha éhes lesz dolgot. Azóta is bűntudatom van!
Sőt, nem csak én, hanem a nagymama is bevetette a "majd én ránevelem az evésre" kártyát. Neki se sikerült.
Nálunk se édesség, se fagyi, se ropi nem kell,hiába van az asztalon. (gyümölcs és zöldség sem) Simán elvan a gyerekem egész nap éhen. Vacsira eszik 4 falat kenyeret és ennyi. Ha rajta múlna a másnapot újra éhgyomorral töltené.
18, kínálni, nem kergetni!
A kiéheztetésre írtuk, hogy nem használ. Csak még jobban összeszűkül a gyomra.
Nem írtuk, hogy tömni kell. Az se fog használni, legfeljebb visszahányja.
De ahhoz én ragaszkodom, hogy üljön le, ha mi eszünk (mert csak a konyhában ülve eszünk, szobában illetve szaladgálva soha) és egyen pár falatot. Van kínálat. Van jó példa.
De hiú ábránd, hogy van olyan okos tanács, amitől jó evő lesz.
*Az "edd meg különben" kártyát egyedül egy esetben használom. Az édességhez feltételként. Mert akármilyen vékony nem engedem, hogy nasin éljen. Ha eszik a főételből valamennyit, akkor kaphat. 10-ből 9 esetben nem hatja meg, inkább nem kér édességet sem.
Na ILYEN egy rossz evő.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!