Szólnom kellettl volna ebben az esetben a játszón?
Vittünk ki játékokat, csak a mijeink voltak kint, de játszón a gyerekem arra tanítom, hogy ossza meg a dolgait, amit nem akar, azt nem visszük ki.
Volt lent egy barátnője, játszottak egyet a labdánkkal úgy, hogy először a lányé volt a főszerep, majd megbeszélték, hogy cserélnek. Nevettek, amikor cserélni kellett, akkor szépen cseréltek is, de mielőtt nekikezdtek volna, jött egy fiatalabb kislány, akinek kellett a labda és nyújtotta a kezét. Lányom barátnője a lányom labdáját kölcsönadta, otthagyva a gyerekem, és elkezdett labdázni, szórakoztatni a kicsit. A kisebb gyerekék nem tudták, hogy miénk a labda, megköszönték a barátnőnek, hogy milyen nagylelkű és kedves, mire az én gyerekem elkezdett kiabálni, hogy úgy volt ők játszanak és miért adja oda a labdát, az kell nekik. A barátnő oddébbment labdázni a kicsivel, mindenki csúnyán nézett rá, hogy mit kiabál és sajnálja a labdát a kicsitől, ő meg elvonult duzzogva sírva kiabálva hozzám, én meg mondtam, hogy megértem, hogy rosszul esik neki, de a barátnő csak jót akart, meg nézze meg milyen aranyos a kislány, menjen labdázni velük.
Szólnom kellett volna az alábbiak miatt?:
Ne adja kölcsön a gyerekem labdáját az engedélye nélkül
Azt ígérte játszanak, szólni kell, hogy bocs mégse, inkább a kislánnyal játszok(nem akarta a kevésbé vicces szerepet a lány a játékban a cserénél, húzta a száját)
Meg amúgyis.. vagy apróság és túlgondolom? Lelkiismeretfurdalásom van, amiért hagytam a gyerekem ebben a szerepben, holott neki is igazat adok részben, meg részben a barátnőnek is, aki a kisebbnek akart örömet okozni..
Te mit csináltál volna?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!