Hány éves kortól engednéd meg a kislányodnak, hogy otthon kismikelje magát?
én kb öt-hat évesen kaptam meg azokat a sminkeket, amiket anya már úgy kb elhasznált, vagy kapta és nem tetszett neki... meglepő módon egy ideig poén volt, majd ráuntam, ahogy sok játékra ráunnak a gyerekek, legközelebb mindennapokra az igény valahogy 16 éves korom után jött csak fel újra...
amúgy kifejtenéd, hogy mitől "nem vezet jóra"? komolyan kíváncsi vagyok az ilyen felszínes emberek logikájára, akik szerint egy szemhéjfesték vagy egy rúzs drasztikus változásokat idéz elő egy ember személyiségében.
A szokás hatalma miatt. Ha már most szabad neki, később alapnak fogja venni és innen akar majd szintet lépni.
Aki nem sminkelhet, az annak is örül, ha a szájfényt megengedik neki felkenni és később akarja majd a többit, aki viszont otthon álomsminket tud készíteni, nem fogja tudni felfogni, hogyha jó amit csinál és otthon szabad, miért nem szabad máshol.
11-12 éveseken pedig nem az a bajom a sminkkel, hogy rosszul csinálják, hanem idősebbnek látszanak tőle, egyrészt azért, mert a smink(ahogy hézköznap használják, tehát nem a jelmezes direkt öregítős, torzítós maszk) öregít, több idősebb férfi érdeklődését(akár durva érdeklődését) fogják felkelteni, illetve egy idő után úgy fogják érezni, hogy ez nem elég, na meg hozzászoknak a sminkes arcukhoz és idegennek fogják érezni a valódit.
Na meg én szeretem a hagyományos szeressük a testünk csak apró dolgokat változtassunk felállást. Lehet jelmezt húzni, de csak ünnepeken.
A sminkelés volt a gond, a smink nem egy darab termék használata, hanem több termék együttes használata. A kis 2 éves nem sminkkel a rúzsoddal, hanem fest, rajzol vele.
Szerintem pont ellenkezőleg. Akinek tiltva van és remeg a szülő az idegességtől, ha a gyerek ránéz egy szájfényre, az később pont túlzásokba esik majd, nem látja, hol van az ízlésesség határa. Aki ötévesen kétszer kirúzsozza magát és felveszi az anyu régi körömcipőjét, az meg nem ácsingózik ilyen termékek után. Picit idősebben, ha hagyják neki otthonra, kitapasztalja 10-12 évesen, mi áll jól neki, az nem fog 16 évesen úgy kinezni, mint aki belefejelt a csillámporba, mert látja, hogy a régi képeken milyen nevetséges.
Egyébként nekünk is hagyták, ez biztos nagyon megbotránkoztató, de még az unokaöcsémen is volt kiskorában szemfesték. Játszottunk, vicces volt. Ennyi. Elhihetitek, nem szokott mostanában full sminkben végigvonulni az utcán.
Az én nagymamám a tímea sminkgyárban dolgozott, hatalmas készlet smink volt itthon, minket is hagytak, és én sokkal többet akartam, menő volt a pirosított szájfényem, ilyen barátnők kezdtek körülvenni, akkoriban volt menő britney, engem elkapott a sminkelési láz, aztán beköszöntött a punk-metálos korszakom, akkor meg pláne.
Az viszont biztos, hogy amikor sminkeltem, több idegen öregebb hapsi szólított meg, mint amikor nem.
Én személy szerint csak attól féltem, hogy a bőre csúnya lesz, én sose voltam az a sminkelős, a szememet kihúztam, szempillaspirált és egy kis száj fényt használtam mindig, a kevesebb több alapon. Aztán az idősebbik lányom az utóbbi 3 évben kezdett el sminkelni, mostmár ez amolyan hobbi nála.
Anyukám, a barátnőim és kisebbik lányom pár barátnőjének anyukája meg ki van akadva, hogy engedjük neki, hogy maszkarázza magát, merthogy ez rombolni fogja az önbecsülését, nem fogja magát természetesen szépnek látni, megilyenek. Valós, hogy nekem olyan 14-15 éves korom körül volt egy időszakom, amikor nem mertem utcára kilépni smink nélkül, sőt még alváshoz is kisminkeltem magam, ha ott aludt nálunk valaki, annak ellenére, hogy tényleg csak minimálisan sminkeltem, illetve sminkelek a mai napig.
Jézusom. A bőrét nem teszi tönkre kezdjük ezzel, maximum ha nem higiénikusan tárolja a dolgat és / vagy nem mossa le rendesen de tinikorban szerintem zéró smink mellett is mindig lesz pattanás. Ami leginkább tönkreteheti az 1.) a napsugárzás ami ellen a nők 85%-a semmilyen szinten nem védekezik 2.) ha nyomkodja helytelenül a pattanásait és heg marad.
Az önbecsülésének nem esik csorba a smink miatt az hót ziher, maximum jobban érezheti magát a bőrében. Tiniként minden nap full sminkben mentem MINDENHOVA de felnőttként abszolút nem érzem szükségét ennek, nem torzult el az önképem, ellenben már nagyon rutinos vagyok és sokkal letisztultabb mert kikísérletezgettem magam anno.
7 évesen nem engedném meg neki szerintem. Otthonra ne sminkeljen a gyerek, felesleges. Legyen természetes, játszon gyerek sminkekkel. Ezek általában nem kenődnek, csak úgy csinálnak mintha ki sminkelnék magukat játékból. Ha ezt a korszakot már kinőtte, akkor meg játszon mással, meg tanuljon.
Ha szépítkezni akar, csinálja meg a haját, öltözködjön, de ennyi idősen az arcát ne festegesse.
9-10 évesen alkalmakra, fotózásra, egy világost szájfényt meg max egy szempillaspirál megengednék. De magamtól biztos nem ajánlanám fel neki.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!