Mit tegyek, ha a lányom látja a "szellemeket"?
Van egy hat éves lányom, aki látja a szellemeket és attól függetlenül, hogy halálra rémiszt vele, szerintem nem normális, ez már 3. szellem (ha ez valóban az) amit lát.
Az első szellem az szerintem a keresztapja volt. A keresztapját megtámadta egy húsevő baktérium, az egyik szemét ki is kellett venni. Öltöztünk fel a férjemmel a temetésre, erre elkezdett a másik szobában ordítani meg visítani, hogy ott van Pányi, ott van Pányi. Miután megnyugodott, kérdezgettük, hogy hogyan néz ki Pányi, hol látta. Azt nem nagyon tudta elmondani, hogy néz ki, csak azt, hogy a falon látta. Rákérdezgettünk, hogy sebes-e az arca, le van-e tapasztva a szeme, és mindegyik válasz igen volt. És ezért gondoljuk, hogy a keresztapja lehetett. Még olyan 2 hétig mondogatta, hogy ott van Pányi, eleinte félve, aztán már csak úgy közölte minden félelem nélkül, hogy ott van Pányi.
A második ilyen 3-4 éves korában volt (nem emlékszem már, mikor volt). Fehér Bácsi. Ő állítólag megdobálta hógolyóval, és sokáig félt tőle. Aztán összebarátkoztak (ha mondhatom így), és megígérte neki, hogy ha jól viselkedik és szót fogad a szüleinek, akkor majd ad neki valamit. Ez nem tudom, hogy ki lehetett, valószínűleg csak élénk volt a fantáziája, senki nem halt meg a rokonságból akkor. Szerintem csak élénk volt a fantáziája, bár nem hiszem, hogy akkor olyanokat képzelődött volna, hogy megdobálta őt valaki a másik szobában nyáron hógolyóval.
A 3. eset az nemrég volt. Meghalt édesanyám. Őt sokáig rosszul érintette a dolog, vittek pszichológushoz is, hogy kibeszélje magából a dolgokat. Kedvelte a pszichológus nénit. Ő riporter akar lenni és sokszor meginterjúvolja a Barbie babákat. Úgy, hogy amikor a riporter beszél, akkor odateszi a távirányítót (mint mikrofon) a szájához, elmélyíti a hangját, és akkor elkezdi: Ki tervezte ezt a ruhát? Erre odateszi az egyik Barbie szájához a távirányítót és nagyon magas, vinnyogós hangon elkezdi: Ezt a ruhát Coco Channel (nem tudom hogy kell írni) tervezte, együtt terveztük, és nagyon nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy együtt dolgozhattam vele, és az ő ruhájában mehetek majd a divatbemutatóra. (Igen, ilyeneket beszél a gyerek.)
Többször hallottam azt, hogy valakivel mintha beszélgetne, csak az ő hangját lehetett hallani. Akkor is így volt ez, amikor kint voltam a konyhába, hogy nem úgy beszélget, ahogy a barbikkal szokott. Lehúztam a papucsom, hogy véletlenül se hallja, hogy jövök. Tudom, melyek azok a pontok a folyosón, ahol nem recseg a padló, pont oda léptem, ahol nem rencsegett, hogy ne hallja még véletlenül se, hogy megyek. A TV be volt kapcsolva rajta a youtube, Gyerekdalok mentek benne, szerintem egyáltalán nem hallhatta, hogy megyek. Akkor kaptam szívinkfarktust majdnem, amikor megláttam, hogy a barbik ott vannak az ágyszélén, ő meg a barbiknak (meg nekem is) háttal ül az ágy közepén. Elkezdett bólogatni, és mondta, rákérdezett, hogy: Mi? És megfordult, akkor látott meg engem. Beszélgettem vele erről, és mondta, hogy a nagyanyjával beszélt. Rákérdeztem, hogy ő mondta-e neki, hogy én ott vagyok, erre szt mondta, hogy nem mondta, hanem mutatta, hogy ott vagyok.
Nekem is az jutott eszembe, mint #11 írt.
A szájába adtátok, hogy hogsn néz ki. Sose úgy kérdezz, hogy igennel vagy nemmel válaszoljon.
Máskor kérdezd meg mit lát a fején, ahelyett hogy konkrétan rámutatsz mit kell látnia.
A lányom 5 éves és ő Annával szokott beszélni, amikor ő Elza.
De van, hogy csak úgy beszél "magában", pl. eljátsza, hogy óvónő és tanítja a "körülötte ülőket".
De volt, hogy álmodott valamit és azóta is az a mumusa.
Szerintem is hagyd rá, ha nem kezeled "szenzációként" abba fogja hagyni.
Aki nem tapasztalt ilyesmit, úgysem hiszi el, de azért nem kellene támadni meg dilisnek beállítani az embert.
Én is látok dolgokat kiskoromtól fogva, amiket nem lehet megmagyarázni.
Nem vagyok dilis, három gyerekes komoly beosztásban dolgozó harmincas nő vagyok, többször láttam/beszéltem halott ismerőssel. Szerencsére nem mindennapos, inkább a haláluk utáni pár hétben jellemző még nem lépnek tovább.
Volt hogy a halott elmondta hol tartotta a házban a dugi pénzt, ami nem kis összeg volt és senki nem tudott róla.
Szóltam a feleségének és valóban ott volt a pénz, amiről ő sem tudott.
Aki szerint ezek a dolgok hallucinációk, az momdja már meg ez hogy lehetséges.
Dehogy lát szellemeket! Azért anyaként ennél legyen már kicsit több eszed.
Kitalált barátai vannak, ami kb. minden második gyereknek (de lehet, keveset mondtam).
Nekem manóim voltak, a húgomnak kitalált testvére... Pont ugyanilyen kategória, amikor valaki "szellemet" lát (="ott áll a bácsi", "kiskutya van itt") Ez teljesen normális, és majd magától elmúlik.
Érdekes. Értelmes embernek nem látja a szellemeket a gyereke. Annak, aki "hisz" (fogalmazzunk ilyen gyengéden), annak meg igen. Nem, nem azért, mert öröklődő tulajdonság a szellemlátás. Azért, mert megtanítod neki, hogy ilyenek lehetségesek. Értelmes 4 éves már a Mikulást is megkérdőjelezi. Joggal.
Mindenre van racionális magyarázat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!