Normális, hogy nem tud köszönni?

Én is rettegtem a köszönéstől, utána meg azért nem köszöntem, nehogy hozzámszóljanak, mert akkor beszélgetnem kell.

Persze mikor vidámparkba vittek annyi inger volt, hogyha összefutottunk eszembe nem jutott köszönni.

A gyerekem hol lelkesen köszön, hol félénk, hol érdektelen, még nem rögzül hat évesnél a köszönés ennyire, iskolában készítik majd fel rá.

Az egy hónap múlva hat éves gyerekem 112 centi, a derekamig ér a feje, a csoportban a nagyobbak közt van, sokaknak fogalmuk nincs a világról, azt se tudják mi a neve az étkezéseknek az oviban, nem ismerik az időt, számokat, betűket, társadalmi viszonyokat, hierarchiákat, sokuk beszédhibás vagy rosszul ragoz, nem értik a nyelvtant sem, megülni figyelve 15 percet tudnak(ezzel az elvárással lesznek iskolaérettek) mozgássort kivitelezni nehezen.

Aki szerint egy 6 éves nagy ló, az egy korlátolt kretén, aki közelébe sincs ekkora kisgyerekeknek.

Ezek nem totyogósok, mint egy 2éves, hanem kisgyerek. Majd gyerekek, majd nagy gyerekek, majd kistinik, majd tinik, majd fiatal felnőttek, majd felnőttek.

Egyszerűen nem érzi, hogy olyan helyzetben vagytok, amikor köszönni kell.

Beszélsz hozzá? Köszönsz neki? Szólsz, hogy köszönjön? Hogy “szívesen”, ha nem köszöni meg? Az anyja mondja, hogy “mit mondunk”? Megköszöni helyette? Köszön túljátszva hangosan, hogy felkeltse a gyerek figyelmét?

Miért zavar ez téged? Kell valami istenítés, hogy meglegyen a napi önbizalom? Engem nem zavarnak, ha nem köszön egy kisgyerek, ha pedig az ajándékért hálát várok(ami nem szokott lenni, mert én nem azért adok, hogy körülugráljanak), akkor a minimum, hogy mondom, hogy “szívesen”, meg hogy megkérdezem, hogy “tetszik? örülsz neki?”

Igen, normális.

Én pl sokszor azért nem köszöntem, mert sose tudtam, hogy csókolomot vagy sziát kellene.

Ilyen 15-tól 35-ig egybe volt nekem mindenki, s inkább nem köszöntem, minthogy rosszul köszönjek.

A másik meg mikor random emberek mondják neked, hogy tegezd őket, de te sose tudod, ki mondta, mert nem te ismered őket, hanem a szüleid...