Tudom, volt már kérdés, de mit tegyek: menjen oviba egész napra?
Vettünk egy hazat egy nagyváros közelében: egy viszonylag normális méretű és állapotút csak itt tudtunk. A férjem ment volna a városba panelba is, én nem, azt éreztem, azt nem bírnám.
Ez viszont egy zsákfalu, nagyon gyér tömegközlekedéssel. A férjem reggel megy, este jön, ő használja az egyetlen autónkat. Így viszont nem tudok kimoccanni, egy fél állásom van, távmunka.
Úgy érzem, megőrülök itthon. A gyerek eljön ebéd után az ovibol, és bevallom, mostanában depressziót érzek: nem alszik délután, ezért vagy 7 órányi programot kell kitalalnom neki. Én ezt nem élvezem. Teljesen megy el az életkedvem. Baromira nem akar bent aludni, de így nehéz munkát találni.
Az ovival több gond van, a gyereknek is minden baja lett (agresszív, sírós stb.). Nem akarom több bent létre kényszeríteni, de így meg én haladok a csendes kétségbeesés útján. Tudom, túlzásnak tűnik, de olyan kilátástalannak érzem a helyzetem, hogy néha azt érzem: élni sincs kedvem.
Mit tegyek?
válasza:Milyen messze van az ovi? A bicikli szerintem is jó ötlet. És ha nagyon nem megy a beilleszkedés, az óvóda-váltás.
És nem hiszem, hogy azon múlna a munkatalálás, hogy délután ott van veled a gyerek (pláne távmunka mellett simán lehet csúsztatni). De nem kell neki folyton programokat csinálni, tanulja meg elfoglalni magát egy-egy fél órákra, amikor te csinálod a saját programod. Vagy este, hétvégén a férjed markába nyomod és elküldesz jó sok önéletrajzot.
Próbáltam, hogy előbb fekszünk le, de ez nem működik, akkor is fent kukorékolt 10-11-ig.
Tudom, hogy rengeteget a szabály, meg “kell is”, bár szerintem sok az értelmetlen. Nehéz, mikor bekerül a gyerek ebbe a csodálatos oktatási rendszerbe, ahol frusztrált, kiabáló óvónők vannak, kemény szabályok, büntetik a gyereket, és te az egésszel nem értesz egyet, azzal sem, hogy “velünk is így bántak, mégis felnőttünk valahogy” - azaz én nem szeretném, hogy ő is átélje ezeket. Faj a hasa, sír, hogy nem akar menni. Megkarmolják, megütik stb., az óvónő goromban öltözteti.
Egyszóval szeretném mindettől megóvni, de frusztrált vagyok, mert a rendszer lenyom, és közben azért is, mert nem könnyű nekünk sem boldogulnunk a férjemmel. Én meg mindig elmennék külföldre.
A férjem munkája elég kiszámíthatatlan: minden nap megy valamerre, de össze-vissza, attól függően, hova hívják, de az sokszor aznap reggel derül ki.
Nagyon közel van az ovi, pár perc séta. Ezért sem váltanék szívesen. Az a gond, hogy ahhoz, hogy kellően ki tudjak mozdulni, két autó kellene, de jelenleg az egyet is nehezen tartjuk fenn.
De köszi, at fogom gondolni. Tudom, hogy a szülő lelkiállapota hat a gyerekre legjobban, szóval több elv és tudás csap össze bennem.
válasza:Hát nem tudom, nekünk nagyon rendesek az óvónénik, sőt én már a bölcsivel is nagyjából elégedett voltam, pedig mindkettő "sima", nem magánintézmény és két gyerekkel sokféle nénit végigvittünk. Úgyhogy nem hiszem, hogy a rendszerrel van a baj. Lehet, hogy ti egy rossz óvónőt fogtatok ki és/vagy a gyereked nagyon nem ismeri, milyen társaságban lenni, hogy kellene kezelnie az ottani szituációkat. Az is lehet hátrány, ha tudja, hogy te otthon vagy és közel, de neki be kell mennie. Azzal sem segítesz, ha esetleg előtte is sopánkodsz, hogy milyen rossz neki vagy szidod az ovit a füle hallatára másnak (bocs, ha nem így van).
Biztos nehéz lehet, ha te kihívásra vágytál épp az életedben, erre egy zsákfaluban találod magad otthoni munkával, totál egyedül. De ezt a férjeddel kellene megbeszélned. Próbálj valami társaságot keresni, barátokat találni helyben. Szervezz mondjuk néha játszóestét nálatok, így talán mindkettőtöknek lehetnének barátai.
válasza:Egyértelmű, hogy nem kedveli az ovit, hiszen neked nem szimpatikus az oktatási rendszer, nem tudsz azonosulni az ovival, elvárásokkal, szabályrendszerrel, plusz otthon is feszkó van, külföld kontra Mo.
Anyós belepiszkál a dolgaitokba, melyekre nektek, mint házastársaknak kellene megoldást találni.
Így nem csoda, ha ezt a sok feszültséget érzi a gyerek, nyilván nem szándékosan nehezíted az életetek, mert természetesen minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének.
Először neked kell talpra állni, elégedettnek lenni az életetekkel, csak így tudod jó irányba terelni a gyermeked, amíg nem vagy boldog, kiegyensúlyozott, érezni fogja rajtad a bizonytalanságot, elégedetlenséget stb...
(Egyébként tényleg nagyon hamar képesek alkalmazkodni a gyerekek, ha szeretettel, kellő következetességgel neveli az ember őket.) gondolok itt a délutáni alvásra/pihenésre, ovira.
válasza:Utolsó, nekem meg az a tapasztalatom, hogy sokan próbálják elmagyarázni, hogy minden rendben van, miközben hallom, ahogy ordít az óvónő a gyerekekkel, úgy húzza fel a gyerek kabátját, hogy sebes lesz az álla, hogy nem tettek semmit, amíg az egyik gyereknek majdnem maradandó károsodása lett. Engem sokat bántalmaztak általánosban, és megfogadtam, hogy ezt nem engedem a saját gyerekemmel kapcsolatban.
Nyilván nem vagyok elégedett, ezért akartam elmenni. Anyós nyilván nem akarta, hogy menjünk. Nem véletlenül volt köztünk konfliktus.
Mesterségesen alacsonyan tartják a pedagógusok fizetését, túlterhelik őket stb. Együttérzek velük. Csak éppen nagyon frusztrált vagyok. Nem hagyom szó nélkül a rosszat (a jót sem), de alapvetően nem tudok változtatni.
Szóval valószínűleg ez is benne van a gyerek viselkedésében. Segítetek gondolkodni.🙂
Tudom, nekem/nekünk kell megoldani, de köszi, hogy hozzászóltok.
Nehéz úgy, ha nem ott vagyok, ahol szeretnék.
válasza:Óvónőből is van olyan, akinek hivatása és olyan is, aki csak haza akar menni végre. Ahogy orvosból, eladóból, asztalosból meg még ki tudja. Az egyik jó munkát fog végezni és mivel élvezi, többet is tesz, mint kellene, a másik a minimumot hozza és még ezért is meg van sértődve. De ha udvarias, kedves vagy utóbbival is és rámosolyogsz, simán lehet, hogy jobban fogja szeretni a munkáját - és remélhetőleg a gyerekedet is.
Aztán be kell lássuk, hogy szinte bármelyik szuper anya miatt is járhat később gyerek pszichológushoz és rajtunk is akad bőven kritizálni való. Gondolom, te sem vagy a 7 órányi programmal folyton a gyerek fenekében, hisz most itt írogatsz - de ez nem is baj, néha hagyni is kell őket unatkozni, attól lesznek kreatívak. :) És szégyellem, de én is csíptem már be a saját gyerekem állát a cipzárral, sőt egyszer felemeltem a lábát ráadni a cipőt, amitől logikusan elesett. Sőt volt, hogy kiabáltam is velük, mert ezredszerre sem mozdították a fülük botját. És nálunk is volt óvónő, akit mi nagyon szerettünk, más meg miatta ment el. Most akkor az jó vagy rossz? Nekik biztos nem volt jó, nekünk igen.
Aztán ne vetítsd ki a saját gyerekkori élményeid a gyerekre. Lehet, hogy te szeretted a spenótot, ő meg utálni fogja, és lehet, hogy te utáltál minden kötöttséget, őt meg megnyugtatja a rendszeresség, és lehet, hogy te félénk voltál és kicsúfoltak, ő meg a társaság népszerű középpontja lesz.
Ha meg a férjeddel ilyen zűrök vannak köztetek, száz százalék, hogy az is hozzájárul nagyban a viselkedéséhez. Sajnos szintén tapasztalat. Ajánlom az óvódapszichológust, elvileg mindenhol lennie kell, ingyenes, kedves és hivatalból titkot is tart.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!