Mennyire unalmas/fárasztó egy 1 éves gyerek?

Nekem nem volt unalmas, inkább nagyon fárasztó. Állandó figyelmet igényel, mert minden érdekli, mindent meg akar fogni, amikor elkezd járni, gyakran elesik. Az etetés, altatás, öltöztetés, pelenkacsere, fürdetés, napi séta sok időt kitölt. Ha szerencséd van, néha kis ideig eljátszik valamivel, az enyém nem ilyen volt, ha nem foglalkoztam vele, mert mondjuk főzni szerettem volna, akkor vagy rajtam lógott és nem lehetett tőle nyugodtan tevékenykedni, vagy szép csendben nekiállt kipakolni a fiókokat, szekrényeket vagy valami más "rosszaságot" csinálni. Elég bababiztos volt a lakásunk, de ha pár percig csendben volt, egyből aggódni kezdtem, már megint mit talált ki. Fürödni, hajat mosni, takarítani csak akkor tudtam, amikor aludt, minél kevesebb zajjal. Persze nem minden gyerek olyan, mint az enyém volt, ő igazi kétemberes baba volt ebben az időszakban. És akkor képzeld el, milyen lenne, ha véletlenül ikreitek születnének...

A másik dolog, hogy sok férfinak nincs elég türelme egy ekkora babához. Az én férjem is ilyen, szerintem ő megőrült volna, ha neki kellett volna foglalkozni a fiunkkal 1 éven át, és a fiam se biztos, hogy jól viselte volna. Én pedig nem tudtam volna elképzelni, hogy ennyi ideig alig lássam a fiamat, amikor annyi mindent tanul, hihetetlen fejlődésen megy keresztül.

Szóval gondold át alaposan, mielőtt belevágtok. Nem lehetetlen, de valószínűleg nem lesz könnyű.

Sok függ attól, milyen gyereket dob a gép, és ezt nem tudod befolyásolni, sem előre felkészülni rá.

Van, amelyik egész jól elvan, alapvetően nyugis, elmatatgat a játékaival, és "hagy élni", illetve jól viseli, ha mész vele ide-oda, alszik is aránylag tűrhetően. Ha ilyen lesz, akkor nincs gond.

Én megszívtam, az ellentétét kaptam. Amikor kialvatlanul, éhesen, büdösen kell a 4 fal között az ébren töltött ideje 100%-ában foglalkoztatni vagy legalább kizárólag rá figyelni, semmi másra, és nem haladsz a dolgaiddal, az nem fárasztó meg unalmas, hanem idegőrlő. Kis idő után a legbékésebb emberből is idegroncsot csinál. Pláne ha ordít is jó sokat az a gyerek. És akkor már nyilván nem úgy viszonyulsz hozzá, elindul egy ördögi kör, jön rá a dackorszak... 🤐

Ez off lesz, de kedves válaszolók nekem most pont ezekre a sorokra volt szükségem.

Egy 1 éves gyerekkel vagyok otthon és úgy érzem, hogy vannak pillanatok amikor már nem bírom.

Nincs el egyedül, nem áll meg 20 percig egy ágat nézegetni, pontosabban egy pillanatra sem áll meg, egész nap igényli a figyelmet/foglalkozást.

Férjem nagy mellénnyel átvette egy hétvégére a kicsi körüli teendőket, de ő is azt mondta, h ez azért sokkal nehezebb, mint amilyennek kívülről látszik és tuti nem tudná huzamosabb ideig csinálni, pedig egy nyugodt, birkatürelmű ember.

Ez tervnek tök jó, csak sok a buktatója. Egyrészt a férjed időközben kihátrálhat, vagy menet közben mondatja, hogy nem bírja. Másrészt lehet te leszel az aki azt mondja, nem hagyod ott a gyerkőcöt.

Aztán ki tudja mikor sikerül? Sikerül e? Ezt ne vedd magadra, kívánom, hogy pikk pakk összejöjjön a baba, de tudjuk, hogy ez nem mindig így van. Lehet koraszülött problémákkal. Tényleg nem rémisztgetni akarlak, csak azt, hogy gondold át mennyi minden történhet ami borít mindent.

Szóval szép dolog a felelősségteljes és átgondolt gyerekvállalás,de a ti esetetekben én ennyire nem terveznék előre.

Figyu, ez sem rikácsolás, de a legtöbb férfinak addig nagy a szája, hogy majd ő "hesszel" otthon a gyerekkel, amíg el nem jön az éles akció ideje, hogy na akkor apuka, lehet itthon maradni. Nah, ott a legtöbb azt mondja, hogy kössz nem. Nem egy példa van a környezetemben erre. Mind jó apa, de nem maradt otthon, hiába hangoztatták. Ennyi.

Ezt ott és akkor fogod megtudni a párodról!