Ki kellett venni az oviból a kisfiamat. Volt valaki hasonló helyzetben?
A kisfiam márciusi születésű, így már 3,5 éves volt, amikor most szeptemberben elkezdtük az ovit. A fejlődés terén soha semmiben nem volt lemaradva, sőt, sokmindent előbb csinált az átlagnál. 1 évesen elég sok szót mondott, 1,5 évesen mondatokban beszélt, 2 évesen többszörösen összetett mondatokban, most itthon be nem áll a szája, gyönyörűen beszél. Ismeri az összes betűt, rövid (3-4 betűs) szavakat összeolvas, 20-ig megszámol bármit és 20-as számkörben simán tudja, melyik szám kisebb/nagyobb, néha azt is, hogy kettővel vagy hárommal nagyobb... Ezzel most nem dicsekedni akarok, csak a történetünkhöz hozzátartozik, hogy az eszével biztosan nincs baj.
2,5 éves kora óta szobatiszta nappalra, nyár óta már éjjelre is, így ez is kipipálva. Szépen eszik (korához képest) evőeszközökkel.
Szóval úgy vágtunk neki az ovinak, hogy semmi probléma nem merült fel, ami miatt ne lenne "óvodaérett".
Tény, hogy a játszótéren, vagy amikor valamilyen programra mentünk (Ringató, baba-mama klub), nem igazán játszott a többi gyerekkel, de látszólag nem is zavarta a jelenlétük. Egyedül szépen eljátszik és velünk, felnőttekkel is.
De aztán jött az óvoda, ami az első perctől kezdve katasztrófa volt. Október közepéig próbálkoztunk (közben volt 2 hét betegség miatti hiányzás), de a kisfiam végigsírta, zokogta a délelőttöket (ebédig volt bent). Nem játszott, sokszor nem is evett bent semmit, csak állt egy sarokban és zokogott, az óvónők szerint csak pár percre hagyta abba néha, de akkor sem ment el játszani. Az ovistársaival semmi interakciója nem volt, de egyedül sem játszott. Az ebédhez sokszor nem ment oda, csak sírt akkor is. Az óvónők próbálkoztak sokmindennel, pl. én is bemehettem pár órára - ha én a teremben voltam, nem sírt, akkor eljátszott az ovis játékokkal, de a többiekhez nem ment oda. Próbálkoztak más csoportba tenni, hátha az óvónőkkel van baja, de semmi változás. Bevihette a saját kedvenc játékait, de az oviban azokkal sem játszott.
Néha már öklendezett a sírástól. :(
Úgy döntöttünk ez így nem mehet tovább, az óvónőkkel és egy pszichológussal egyetértve kivettük az óvodából, felmentést kapott, most egy évig nem kell járnia. De februártól azért újra megpróbáljuk majd. A pszichológus szerint nincs különösebb baj, csak "lelkileg még nem óvodaérett" és erős nála a szeparációs szorongás is.
Szerencsére otthon tudok vele maradni, mert van egy 1,5 éves húga is, akivel úgyis gyeden vagyok.
De akkor is nagyon bánt ez a dolog, és nem tudom, hogyan segíthetnék neki. A kisfiam sem mondja el, mi a baja az ovival, csak annyit, hogy "ott nagyon rossz" és hogy hiányzom neki. Pedig eddig is sokszor volt nélkülem pl. nagyszüleinél, bátyáméknál, és semmi gond nem volt. Akkor sem, amikor pár hónapja kórházba kellett mennem és 3 éjszakát a szüleimnél aludt. Szóval eddig nem úgy tűnt, hogy ennyire ragaszkodna hozzám, persze egy idegen hely (óvoda) az más, de ennyire?
Nagy kudarcként élem ezt most meg, hogy a szuperokos 3,5 évesem nem tud óvodába járni, és nem igazán tudjuk, miért. Bár az óvoda nem küldött minket sehova, én azért szeretném elvinni pszichológushoz.
Amúgy itthon továbbra sincs semmi baja, az ovis délelőttök után is vidáman játszott itthon, csacsogott, csak esténként pityergett néha, hogy másnap nem akar oviba menni.
Volt valaki hasonló helyzetben? Vélemények? Hogyan tudnék segíteni neki?
válasza:MIndenképpen vigyétek el egy gyerek pszichológushoz, mert nagyon nem jó ez a viselkedés. Főleg, hogy a leírás szerint nagyon jó kisgyereknek tűnik.
Bár megakadt a szemem azon, hogy korábban is írtad, jó gyerek, de otthon sem akar, képes más vele egykorúakkal kapcsolatot létesíteni, játszani. Ez komoly gond lehet későbbiekben, ha mondjuk iskolába megy, vagy ne adj isten felnőttként dolgozni. Pszichológus csak tud segíteni.
Sok sikert.
válasza:
válasza: válasza:Szerintem haverkodj össze a csoportjában egy anyukával és a gyerekét szoktasd a tiédhez.
Ha nem lesz ott egyedül ismeretlenekkel(akiket beszoktatás alatt nem ismert meg eléggé) semmi baja nem lesz.
Teljesen abszurd, hogy 3 évesektől elvárnak olyan dolgokat, ami sok felnőttet is frusztrál.
Én is rettenetesen izgulok új munkahelyen/közegben, pedig felnőtt vagyok.
válasza:Köszönöm a válaszokat!
Igen, pszichológushoz elviszem, mert ez így szerintem sem normális... Az óvónő is mondta, hogy vannak nehezen beszokó gyerekek, van aki még hónapokig, akár egy év után is sírdogál a nap elején, na de nem végigzokogja a bentlétet, mint a kisfiam, aki a síráson kívül mást nem is csinál. :(
Lehet hogy mi rontottuk el azzal, hogy nem erőltettük a más gyerekekkel való játékot, de nem tudtuk, hogy baj lesz. A rokonságban a húgán kívül nincs másik gyerek (a húgával amúgy jól elvan, próbál játszani is vele, építenek együtt tornyot, tolja a kismotoron, kézenfogva sétál vele, tanítgatja szavakra, mondókázik neki, együtt autóznak, stb... ).
A játszótéren, ringatón, klubban volt sok másik gyerek, és bár valóban nem nagyon ment oda hozzájuk, nem is félt tőlük, nem sírt, nem zavarta, hogy mások is vannak ott. Feltűnt, hogy nem barátkozós típus, de gondoltuk az oviban majd megtanul együtt játszani a többiekkel. Meg ugye a húgával tud játszani.
A beszoktatásról: igen, sajnos egyből ott kellett hagyni, az ovi szerint csak a bölcsiben van olyan beszoktatás, hogy anyuka bent lehet. Először egy hétig csak napi 2 órát volt bent, aztán utána délig. Amikor látták, hogy ő milyen nehezen viseli, akkor én néha bent lehettem nála, de kérték, hogy ne játsszak vele (a többi gyereket megzavarhatta volna, hogy én miért vagyok bent), csak ültem ott egy széken. A kisfiam szépen eljátszott akkor, nem sírt, sőt nem nagyon törődött velem, akkor lekötötték az ismeretlen, érdekes óvodai játékok... Szóval kulcsproblémának tűnik, hogy ott vagyok-e vele én (vagy bármilyen ismerős, lehet hogy apával/mamákkal is ugyanígy működne).
válasza:Ez van, ha 3,5 évesen viszi valaki először közösségbe a gyerekét. Sokkal előbb szükségük van a kortárs társaságra. (A játszótér nem ugyanaz, sok okból.)
Vidd el pszichológushoz.
Kedves 7-es, a te válaszodat is köszönöm. Igen, én is gondolkoztam annak idején, hogy vigyem-e bölcsibe, de mint rengeteg másik anyuka, úgy döntöttem, maradjon otthon. Nagyon sok gyerek van, aki nem jár bölcsődébe, és aztán képes beilleszkedni az óvodába. Sőt, a nagyon nagy többség ilyen. A kisfiam az óvónők szerint is kirívó eset, évek óta először tanácsolták valakinek, hogy vegye ki az oviból a gyerekét... Pedig sok ovistársa van, aki nem járt bölcsibe. Szóval ezt nem tudhattam előre, nem törvényszerű, hogy aki 3,5 évesen kezd közösségbe járni, az nem fogja bírni.
Amúgy nem is zártam el teljesen a közösségtől, heti két fix programunk volt (Ringató, baba-mama klub, ez összesen 2,5 óra minden héten), plusz jártunk szervezett kisgyerekes kirándulásokra, kisgyerekes barátokhoz látogatóba, plusz a rengeteg játszóterezés... tudom, ez nem olyan, mintha bölcsibe járt volna, de sokan ennél sokkal kevesebbszer viszik társaságba a gyermeket (sokaknál csak a játszóterezés van meg), és mégis beilleszkedik a gyerek.
Szóval nem hiszem, hogy az itt a legfőbb probléma, hogy nem adtuk bölcsibe.
válasza:Féltetek előre az ovitól? Volt ezzel kapcsolatban feszültség bennetek? Ti mennyire vagytok társas lények?
Azért írom ezeket, mert a párom dettó ugyanezt csinálta, amikor 4 évesen oviba vitték. Na, és náluk a szülőknek őrületes para volt az óvoda, meg egyáltalán bármilyen közösség, ők elzárkóztak mindenkitől, nem voltak barátaik, a családdal sem szerettek összejárni, és ezt a feszültséget érzékelték a gyerekek, és annyit értettek meg az egészből, hogy az óvoda rossz dolog, ezért úgy rettegtek tőle, hogy nem is tudták, mi az. És ők se sírtak, amikor az anyjuk bement, de amikor otthagyta őket, akkor folyamatosan. Mert hogy egy tesója is van a páromnak, aki ugyanezt produkálta.
9-es, köszi, nagyon érdekeset írtál.
Bennünk nem volt különösebb félelem, persze aggódtam, hogy 3,5 év együtt töltött idő után idegenekre kell bíznom, kíváncsian, némi aggodalommal vártuk, hogy fogja érezni magát, mennyi idő alatt szokja meg, stb, de ez szerintem normális mértékű aggodalom volt.
Férjem nagyon társasági ember, rengeteg baráttal, ismerőssel, sok programmal. Gyerekkorában is ilyen volt.
Én visszahúzódóbb voltam/vagyok, de mindig volt néhány jó barátom. Nem volt sose gondom a beilleszkedéssel. Mióta anyuka vagyok, azóta pedig kifejezetten kerestem a társaságot, ezért jártunk ringatóra, klubba, babás kirándulásokra, sok lakótelepi ismerőssel együtt sétáltunk, játszótereztünk napi szinten.
A rokoni összejöveteleket is szeretjük, ezekkel kisfiamnak sincs baja, csak a rokonságban nincs más gyerek.
Amúgy tudom, hogy kifejezetten együtt játszani az oviban tanulnak meg a gyerekek, de azért korábban is látszik, mennyire szociálisak. Kisfiam sose sírt a babás programokon, érdeklődve nézte a többi babát, de nem ment oda hozzájuk sosem, magában vagy velem játszott.
A most 1,5 éves kislányom nagyon más, a ringatón nem marad meg az ölemben, folyton a többi gyerekhez menne, nevet nekik, megfogja a kezüket, követi őket, a játszótéren is odamegy hozzájuk.
A kisfiam sose lépett ilyen interakcióba a többi gyerekkel, de mivel látszólag nem is félt tőlük, nem zavarták, nem gondoltuk, hogy az oviban majd így kiborul.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!