Mennyire támogatnád, ha a lányodnak az utazás lenne a hobbija? Egy hosszabb utat hogy hozzak fel?
17 vagyok, jövőre érettségizem. Jól tanulok, már van egy felsőfokú, és egy középfokú nyelvvizsgám, egyetemre készülök majd. A legjobb barátnőm 2 évvel idősebb nálam, ő már egyetemista. Ugye neki több kicsit így a szabadideje (kedd-szerdán voltak kötelező órái idén csak pl.), és rákapott az utazgatásra, hív mindig engem is. Ebben a tanévben voltunk 4 helyen, és nagyon jó volt, teljesen másmilyen, mint amikor úgy nyaralunk, hogy ott vannak anyáék is. Mert már ott is külön szobát kapok a szállodákban, de mégis más... Itt meg teljesen "felnőtt" voltam, én intéztem magamnak mindent, szóval más volt a feeling. Nyárra is le van foglalva két út, de mondta a legjobb barátnőm, hogy ősszel elmehetnénk Dubaiba, november végén-decemberben pedig az USA-ba, New York-Washington rész környékére. Kedvem éppen lenne, de eddig ahol voltunk, azok mind közeli helyek, szóval Európán belül maradtunk (pl Prága, Velence). Anya meg amúgyis extrán parázós, ezekre is apa beszélte rá mindig, mert ő is olyan, mint én, hogy soha nem bír nyugton maradni... De most mégsem 3-4 nap lenne, hanem minimum 8-10.
Mielőtt valaki beleköt, nyáron leszek 18 éves, és nem, eddig sem volt probléma sehol az életkorommal. Az igazolások is meg lennének oldva, ahogyan az eddigi 3 évben mindig.
Nem tudom mennyire álltok jól anyagilag, de Dubai meg USA szerintem erős túlzás. Van fogalmad, hogy mennyibe kerül? USA-ba egy kifejezetten olcsó repjegy kb. 200 ezer. És akkor még a szállás, vízum, költőpénz stb.
Engem elengedtek 17 éves koromban a barátaimmal nyaralni egy hétre, mert mindannyian megbízhatóak voltunk, tudták, hogy bízhatnak bennünk. Mi sem álltunk rosszul anyagilag, de nekünk a nyaralás a 40-50 ezer forintos Soanyolországi last minute út, meg Görögország volt.
Most, hogy dolgozom, bátrabban utazgatok, a saját pénzemen.
De persze ha a szüleid hajlandóak 300-400 ezer forintot kifizetni, akkor hajrá.
Bár én csak 22 éves vagyok. De Amerika szerintem is túlzás. Dubai nem feltétlenűl, egyik ismerősöm apukajával volt kint 1 hétig 75ezerböl összesen.
De gondolj bele egy évben elutazgatsz 1-1,5 milliót. Kicsit gondolj a jövődre is. Nemsokára mész egyetemre, ha fizetősre vesznek fel akkor az is ők állják, albérletet sem te fogod fizetni, később lakást is ők fognak neked venni. Már ha lesz miből és nem utazgatod el a pénzt.
Elhiszem, hogy jó dolog utazgatni és felnőttnek, szabadnak érezni magad. De ezt máshogy is meg lehet oldani. Egyik barátnőm már 3. nyáron megy ki Olaszországba barátokkal 20ezer forintból 2 hónapra önkéntes munkát vállalva.
Semennyire, mindent ő fizet és intéz el. Max az útlevelet venném meg neki.
Ha utazgatni nagy lány akkor a pénzt megkeresni is legyen nagy.
Azért az brutál erős ferdítés, hogy van 5 meg 7 napod a nyárban, két és fél hónapon keresztül. Pici szervezést igényel talán, de el lehet intézni azért, hogy valaki egy-másfél hónapot simán dolgozzon. Pár évvel vagyok nálad idősebb, de 4-6 hetet dolgoztam minden nyáron ahogy már lehetett jogszabály szerint, és abból nyaralgattam meg fesztiváloztam, max kis jelképes szülinapi pénzt kaptam nyáron amivel ki lehetett pótolni.
De nyilván ha valaki nem akar dolgozni, nem is fogja megoldani, és jönnek majd a kifogások, mit miért nem lehet sajnos. :)
Egyébként akkor támogatnám 100%-ban, ha mondjuk több tízmillióm lenne a bankban békében és tökre nem érezném meg, ha lecsatolnak rólam évi 1-2-t, ami egy USA-s utazásnál simán lenne önmagában is 1 millió.
Arról nem is beszélve, hogy ezek messzi helyek, és attól még nem lesz felnőttebb a barátnőd, mert 19-20 éves és már egyetemre jár.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!