Hogyan tudom felkészíteni a kisfiamat az életre?

én is sokat gondolkozom ezen, pedig még csak a pocimban van. elsosorban jó pelda, és hogy mindent meg tudjon beszelni, es ne akadjak ki semmin :D

de ha jol neveljuk a parommal, es jo peldat lat, biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond.

Szerintem is legjobb a jó példa! Persze ettől függetlenül keveredhet még majd az élete során olyan társaságba! Fontos hogy mindig jóban legyünk vele, hogy megbízzon bennünk és akkor magától is hozzánk fog fordulni ha vmi problémája van és mi is könnyebben észrevesszük hogy vmi nagy baj van és tudunk még lépéseket tenni.

Szerintem jó hogy nyíltan beszélsz vele mindenről és hogy nem tiltod megszállottan semmitől! Ezt fogja majd ő is viszonozni remélhetőleg!

Ez a szex dolog szerintem már kiskortól nagyon fontos hogy mindig az ő szintjén, az ő kérdései által el legyen neki magyarázva. Amint pedig kicsit nagyobb, akkor pedig már néha terelgetve is, és a pozitív, negatív oldalra egyaránt példát említve, mindig az ő szintjén és az ő egyéniségéhez mérten. Ezt minden anya saját maga el tudja dönteni!

Ha meg esetleg úgy hozza az élet, akkor meg szerintem úgysem tudunk mit tenni. Persze mindent meg kell mozgatni, de nem biztos hogy hallgatni is fog ránk. Akkor pedig hagyni kell a maga útján és majd ő rájön, reméljük időben.

De szerintem nagyon fontos hogy elmondjuk neki abban az esetben is hogy nagyon szeretjük mert a gyermekünk, de nagyon rossz úton halad. A többit pedig bízzuk rá! De én például kitagadni nem tudnám a saját gyerekem! Az már a szülő gyerekes viselkedése, problémamegoldási hiánya, szerintem!

Én is fiatalon szültem, 21 évesen. A lányom 10 és fél éves. Most kezd érdeklődésében is kamaszodni. Mikor már nem csak a mesék érdeklik, hanem a tini filmek is. Szeretne önállóan vásárolni, önálló döntéseket hozni az életében. Mikor a hasamban volt és mikor még otthon voltam Vele, nekem is határozott terveim voltak, mit hogyan fogunk csinálni. De a valóságban ez sokszor nem tud úgy megvalósulni, ahogy mi szeretnénk. Igazítani kell az elképzelt elveinket a gyerek jelleméhez és a környezeti behatásokhoz.

Attól a naptól kezdve, hogy beadod a gyereket az első intézménybe, akár bölcsivel vagy ovival kezdi az "életet", onnantól kezdve a sorsa irányítása nem egyedül a szülők kezében van. És ez félelmetes.

Az ovónők, tanítónők, csoport-és iskolatársak mind hatással vannak Rá. A szülők dolgoznak reggeltől késő délutánig, hazaviszik az intézményből a gyereket, vacsiznak, tanulás, fürdés és lefekvés. Kevés idő van beszélgetni a lurkóval.

Szerintem meghatározó az első 3 év, az adja az erkölcsi alapot.

10 évesen már kezdődik a suliban a csúnya beszéd. Már vannak menő sorozatok, amiket néznek a TV-ben stb...Ilyenkor már el lehet kezdeni a felvilágosítást. Az sem jó, ha nyíltan, szabadon beszélsz otthon a szexről. Mert van olyan osztálytársa a lányomnak, akinél ez van otthon és a gyerekben semmi szeméremérzés nem alakult ki. Simán levetkőzne az utcán meztelenre és nem értené, hogy mi ebben a baj. Valahol itt is meg kell találni az aranyközéputat. Az én lányom pl egyáltalán nem hajlandó meghallgatni a felvilágósító "óráimat", mert cikinek érzi. Vettem Neki egy tiniknek szóló könyvet, amit előtte elolvastam, hogy tudjam mit adok a kezébe és egyezzen az én elveimmel, mondandómmal. A polcra már fordítva van betéve, tehát olvassa. Néha kérdez is egy-két dolgot, de szerintem ennek még nem jött el az Ő fejlődésében az ideje. Még nem érett meg az igazi beszélgetésre.

De ennek az ideje egy éven belül biztosan bekövetkezik.

Nem értem azt az elképzelésed, hogy elszívtok együtt egy füves cigit és közben elmondod, hogy ebben mi a rossz? Én miközben a fősuliban szívtam néha, nem éreztem, hogy rossz dolog lenne, különben nem csináltam volna. Nem elszívni kell Vele, hanem éveken át előtte megadni az erkölcsi alapot, hogy maga mondja, hogy jól esett elszívni, de nem fogok élni vele, mert tudom, hogy ártalmas. Ezt kell elérned. Azt, hogy Ő maga döntsön és ítélje meg, hogy nem jó, nem csinálom!

Azt, hogy szóljon a problémáiról, azzal érheted el (szerintem), hogy bízol benne. Születésétől kezdve éreztetned kell Vele, hogy hiszel benne és egyenrangú félként kezeled. Ne akard "megtörni", hallgasd mindig meg a gondjait. Néha nagyon nehéz volt az ovis gondjait hallgatni, odafigyelni, mikor éppen nekem voltak nagy gondjaim. De rájöttem, hogy Neki az ovis gondok ugyanolyan fontosak mint nekem az enyémek. nem szabad azt mondani, hogy ugyan már, majd ha felnősz megtudod mi az a gond! Oda kell figyelni, és ha mesél akkor csak rá figyelni, meghallgatni és tanácsot adni.

Most gondolhatod, hogy ez természetes, de a gyakorlatban néha nem is olyan könnyű betartani.

A negyedik válaszoló vagyok.

Köszönöm, teljesen belepirultam. :)

Szerintem az, hogy valaki jó úton halad-e a nevelésben, az csak később fog kiderülni. Eddig simán ment minden. De csak akkor mondható ki, mikor én már idős leszek, a lányom pedig sokszor meglátogat az unokáimmal. Átölel, lábamra borítja a plédet és puszit nyom az arcomra, hogy anyu, szeretlek.

De addig is sok apró jele lesz neki és még annyira az elején vagyunk. Még csak most jön a kamaszkor, annak minden problémájával és megfelelési vágyával együtt. Remélem sikerül megértéssel és tanácsokkal segítenem Neki, hogy később a tizenéves éveire kedves nosztalgiával gondolhasson vissza.

Ez most a következő lépés.

Nehéz dolog ez a gyereknevelés, hihetetlen nagy felelősség. Nem is gondoltam volna 20 évesen.

De ahogy látom, sok családban csak felnő a gyerek a szülők mellett-értitek, hogy gondolom. Eltelnek a napok, a szülők dolgoznak, a gyerekek tanulnak és élnek egymás mellett. Nem egymással együtt. Szerintem ezért van évről-évre ennyire sok problémás fiatal. Igazából nem is érdekelne más dolga, de az én gyerekemmel is kontaktusba kerülnek, hatással lehetnek rá, ezért zavar.

Még azt sem mondanám, hogy ez a csodálatos és nehéz gyereknevelés a második gyerekkel majd könnyebb lesz. Mert minden gyereknek más a jelleme, máshogyan kell közeledni felé és nem vihetem végig ugyanazon a már kitaposott úton mint az elsővel. A fiunk most lesz 2 éves és már most teljesen másképp viselkedik mint a nővére ennyi idős korában. Persze én is másképp bánok Vele, hiszen közben eltelt jópár év, én is sokat változtam. Sokkal türelmesebb, megfontoltabb vagyok és határozottabb, kiegyensúlyozottabb, következetesebb. De engedékenyebb és lágy szívűbb is.

Az biztos, annak ellenére, hogy a férjemnek egy évtizeden át rockzenekara volt és mindketten nagy bulizós rockkerek voltunk, nem fogunk a lányunkkal 15 éves korában elmenni bulizni. Mégiscsak a szülei vagyunk, nem a haverjai. Arról nem is beszélve, hogy lassan már az is ciki, ha nem mindig a barátaival jöhet haza a suliból, hanem autóval megyek érte. Ez független az életkortól, ki hány évesen szült.

Az a 16 év, míg el nem engeded az első buliba, elégnek kell lennie ahhoz, hogy tudja hogyan kell kultúráltan viselkedni, bármilyen élethelyzetben, bárhol van. Nem kell Vele menni, megmutatni. Ha helyes úton nevelted, akkor nem fogja magát leinni a sárga földig és tablettákkal tuningolni magát akkor sem, ha kínálják.

Szerintem itt a lényeg.

De már megint sokat beszéltem...

Kedves negyedik.-)

Imádlak! Én ezer örömmel lennék a gyermeked:-)

És büszke vagyok szülőföldemre, hogy ilyen embereket nevel, amiből manapság kevés van:-)

Szóval igen, a lényeg szerintem is a nyíltság, és őszinteség. Mindig a gyerek szintjének megfelelő beszélgetés.Lányom 5 hónapos, de én is sokat gondolkodom ezeket.

Szerintem -saját példámból kiindulva-a lényeg, hogy egy egészséges önbizalma legyen a gyereknek, hogy tudja mi jó és mi nem, és hogy el tudja fogadtatni magát mindnhol.

(pl én sosem iszom,buliban sem. Első munkahelyi bulimon tukmálták, hogy na "ne kéressem már magam, igyak..." nem ittam, a harmadik bulin már azt kérdezték, hogy kóla vagy narancs? - tehát tudja elfogadtatni magát olyannak, amilyen, és ne ilyedjen meg az élettől.

A legnagyobb felelősség szülőnek lenni, tartsunk össze, és neveljük szépen gyermekeinket.

Lehet az én lányom majd valamelyikőtök fiához megy hozzá hoszonpárév múlva:-)

Sziasztok egy 3 és fél hónapos kis fickónak vagyok az apukája! Hmmm na szóval azt szeretem volna írni, én mint apuka, én példás nevelést kaptam a szüleimtől, mindenről időben voltam tájékoztatva, mindig bármivel az apám elé álhatam, ő meg halgatot, ha hülyeséget csináltam elég volt csak lehordania a sárga főldig, engem egyszer sem ütöt meg az apám! ilyet ritkán lehet halani, sőt másoktól még nem is halotam! Na mindegy én sem mondtam el mindent apámnak, ő sem tudott rolam mindent, ellenben ő mindent elmondott nekem, még azt is mikor kivel csalta meg anyukám! Tehát én ezt a modszert sem tartom 100%os nak, pedig mégis talán ez a legjobb modszer! Mikor be töltötem a 25 ötött, akkor tudot meg utolag rengeteg mindent, amiről nem tudot, persze ott aztán volt itóka akkor :-)

Csóri öregem kicsit le is ült, hol nevetet rajta, hol leizadt :D

És azért mutassatok nekem olyan gyereket aki oda megy az pjához, el szeretnék szívni egy fűvescigit?

Szerintem olyan gyerek nem létezik, mert inden gyerek fél a falkavezértől, hogy mi van ha nem ug jön le neki?

Inkább elszivom, és akkor tuti meg tudom milyen érzés, mint hogy meg tiltsák nekem, és utána mindig szem elött legyek!

Nem???

Nem tudom milyen lesz a fiam, de ha rám meg a fateromra üttöt, akkor ő sem lesz külömb, a párom nem akarja elfogadni ezt a tényt, minden gyerek hazud a szüleinek!

Miért? Mert gyerekek!

Ti nem voltatok sose ugy? Csak ide megyek a szomszédba, aztán valahol a belvárosba kolbászoltunk a haverokkal, volt benne izgalom, veszély, meg minden ami tilos!!!

Mindenkinek jó gyereknevelést!