11 éves kislányt,17 éves fiút egyedül tudnátok hagyni egy hétre, de lehet, hogy kettőre, ha mindketten önállóak, megbízhatóak?

Ide is leírom, hogy nem azzal van elsősorban baj, hogy baj érheti a kicsit, mert baj bármikor érheti, ahogy a 17 évest is, hanem azzal, hogy egy 11 évesnek még minden értelemben szüksége van a szüleire. Hogy beszélgessenek, foglalkozzanak vele, stb.

2-3 nap max. de 1-2 hét sok, még akkor is, ha van felnőtt a közelükben.

28/F

Nekem 11 éves a nagyobbik gyerekem. Belőle tudok kiindulni, és rá alapozva mondom azt, hogy nem bíznám ilyen hosszú időre egy 17 évesre, még akkor sem, ha a 17 éves megbízható, felelősségteljes. Attól én sem tartanék, hogy valami bajuk esik ez idő alatt, viszont attól igen, hogy nem tudnák ketten megfelelően fenntartani az amúgy megszokott életvitelt. És nem azért, mert a 17 éves nem elég idős ahhoz, hogy képes legyen irányítani a mindennapokat, hanem pusztán azért, mert MÉG nincs ebben gyakorlata. Belejönne biztosan, ahogy azok is belejönnek, akiknek ennyi idősen már saját gyerekük van, de azért ez nem egyik napról a másikra történik.

Itt nem azzal van a gond, hogy a két gyerek ne tudna egy kaját összerakni, boltba elmenni, beindítani egy mosást, kiteregetni, porszívózni, elmosogatni, stb., mert ezekre biztos vagyok benne, hogy képesek, ha kell. Hanem az a gond, hogy abban sem a nagynak, sem a kicsinek nincs még tapasztalata, hogy a napi teendőket megszervezzék, menedzseljék. Például hogy ne akkor álljanak neki mosni, amikor azt veszik észre, hogy már nincs egyetlen zoknijuk sem. Vagy ne akkor tűnjön fel nekik, hogy elfogyott a kaja, amikor este eszükbe jut, hogy éhesek.

Arról nem beszélve, hogy mindketten iskolába járnak, tanulniuk kell délután, plusz nyilván pihenni is, de a házimunka elég sok idejüket el fogja venni, főleg úgy, hogy nem többéves rutinból csinálják ezeket.

Ha csak néhány napról lenne szó, nem érezném problémának, de itt kilátásban van az is, hogy akár KÉT HÉTIG magukra lesznek utalva. Ez nagyon sok idő.

Nem tudom, hogy milyen messzire kell utaznotok, de ha megoldható, akkor szerintem jobb lenne, ha te csak elkísérnéd a feleségedet, aztán hazautaznál, aztán pár nap után visszamennél meglátogatni, és így tovább, szóval ha néhány naponként haza tudnál menni a gyerekekhez is 1-2 napra. Persze ha nagyon messzire mentek, akkor ez nem igazán kivitelezhető. Azt nem írtad, hogy a feleségednek mekkora szüksége van a te jelenlétedre ebben az egy-két hétben, szóval hogy arra mennyire van szükség, hogy te végig ott is legyél, de hacsak nem arról van szó, hogy kétséges a műtétek kimenetele, én nem hiszem, hogy azt kérném a férjemtől, hogy végig legyen ott abban a két hétben, miközben a gyerekeink otthon egyedül vannak, nekem simán megfelelne az is, ha odakísérne, aztán eljönne értem, ha már mehetek haza.

Nekem is ez jutott eszembe, mint az előzőnek. 1-2 hétig minimális házimunka is elég (anélkül sincs vész, de azért felseperni hétvégén és elmosogatni nem tűnik soknak). Úgyhogy amiatt nem aggódnék. Nekem a beszélgetés is fura, 11 évesen velem nem beszélgettek különösebben, persze ha egy 11 éves megszokta az ilyesmit, annak nehezebb lehet, de ha tényleg muszáj, ki kell bírnia.

Ha nem muszáj, ha egy mód van rá, hogy hazamenjen az egészségesebb szülő a gyerekekhez, akkor persze tegye meg azt, nekem sem teljesen világos, hogy miért nem lehet ezt megoldani, csak feltételeztem, hogy nem és kész s ez alapján válaszoltam eddig.

Jöhetnek a savazó kommentek, hogy milyen borzalmas, nem szerető szüleim vannak.

12 voltam amikor otthon hagytak nyolc napra a 17,5 éves tesóimmal. (Ikrek, az egyik lány, másik fiú). Szüleinknek családi okokból kellett elutazniuk és közösen úgy beszélte meg a család, hogy a költségek, iskola stb. miatt mi otthon maradnánk. Senkinek nem jelentett problémát, jó kapcsolatunk van hárman. Életem egyik legnagyobb bulija volt az a nyolc nap. Állati felelősségteljesnek és felnőttnek éreztem magam. :D Véleményem szerint rengeteg mindent jól megoldottunk, mindenki túl élte és a ház is egyben maradt. Ráadásul még a rend is egész nagy volt. Többnyire. Nagymamám a mellettünk lévő utcában lakik, volt, hogy nála ebédeltünk vagy csak átmentünk hozzá délutánonként. A szomszédokra is számíthattunk volna, ha kellett volna, illetve nagynénémék szükség esetén egy óra alatt nálunk lettek volna.

Szóval szerintem én otthon hagynám a gyerekeimet, természetesen tudva, hogy mennyire felelősségteljesek, érettek a feladathoz és lenne segítség/rokon a közelben.

16/L

"Nekem a beszélgetés is fura, 11 évesen velem nem beszélgettek különösebben"

Hát nekem inkább ez a fura... :(