Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Most már tényleg nem tudok...

Most már tényleg nem tudok kiigazodni. Mit kéne még tennem?

Figyelt kérdés

A történetem nagyon hosszú, órákig tudnék róla írni, de megpróbálom rövidre fogni. Az angolórákról lenne szó. Most 0.-os vagyok, ez ilyen nyelvtanulásos év, és két tanárom van. Mindkettővel 5-5 óra/hét. Az egyikkel, a férfivel nagyon jó az egész csoport kapcsolata, érdekesek az órák, kiélhetem a kreativitásom, mert sokat beszélünk. Azt tudni kell rólam, hogy szeretek a középpontban lenni, poénkodni, viccelődni. A másik tanár órái viszont szörnyűek. Otthon megtanult dolgok felmondása, száraz nyelvtan, mechanikus feladatok. Gyakorlatilag nála az a jó, aki magol, és nem érdekli a beszéd, pedig a nyelvnek szerintem ez a lényege. Év elején, az első félévben végig aktív voltam az ő óráján is, igaz általában csak hülyéskedtem. Aztán ebből voltak problémák, voltam az igazgatónál is. Nehéz döntés volt, de úgy gondoltam hogy az ő óráin inkább csendben maradok. Aztán ebből is gond, lett, kaptam beírást, hogy képességeimen alul teljesítek, le lettem szidva fogadóórán, hogy miért nem vagyok aktív. Már tényleg nem értem mit tehetnék, az egyik tanárnál szinte csak ötösöm van, nála pedig soha nme tudok normális dolgozatot írni. Hiába figyelek, nem értem azt az anyagot amit ő ad le, nam egyszer előfordult, hogy amit nála 5 órán keresztül nem értettem(és kaptam belőle egyest) az a másik tanát egy óra alatt megértette velem. Most már tényleg csak csendben figyelek, de így sem értem, nem is tudom miért, tényleg nem tudom mi lenne neki jó, ha mit csinálnék? Bocsi ha kicsit zavaros lett.

F/15


2010. ápr. 19. 20:12
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Nálam is van egy ilyen tanár.Aztm ondta hogy meglehet tanzulni ahogy akarod a saját szabvaiddal erre meg kéri a bemagolást.Én csak úgy tudok 5-öst szerezni ha nagyon bemagolom szóval...Vagy esetleg beszéld meg vele a dolgot
2010. ápr. 19. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim válasza:

nekem dettó ugyanilyen helyzetem van, én is nulladikos vagyok, csak én németből. nekünk 5 némettanárunk van (heti 18 óra össz.) és az egyik tanár szörnyű. nem is tud tanítani. ráadásul mindig késik legalább 10 percet órákról, és alig csinálunk vmit, de a magolást persze elvárja. nekem is csak nála van négyesnél rosszabb jegyem :S

meg az összes többi tanár is utálja, és sztem csak azért nem rúgják ki, mert már régóta tanít...

15/L

2010. ápr. 19. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:

nekem csak részben ilyen a tanárom.

szerencsére nincs sok órám vele.

az a különbség,hogy eszméletlen jó tanár.mivel 1 évig szinte semmit sem tanultunk angolul,mert sz@r volt a tanár ezért neki kellett bepótolnia.és sikerült neki.2 évet tanított le 1 alatt és ugy,hgy még most is emlékszem rá!

sajnos elég szigorú.:Smindenért ránkszól.=S

én is szeretek a közzéppontban lenni és poénkodni.de ha egyszer is röhögök valamin akkor már jönnek a gonosz nézések tőle:D

szerintem magold be.nem nagyon tudsz mit tenni.:S

mert nagyon le tudja húzni a jegyeid.:Scsak akkor szólj ha kérdeznek.ha nem kell akkor maradj csöndben.

2010. ápr. 19. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:

Mindenkinek köszönöm!

Utolsónak: tényleg csak akkor szólok amikor kérdeznek, de ez sem tetszik neki...

2010. ápr. 20. 07:09
 5/13 anonim ***** válasza:
37%
És gimnazista létedre az még nem jutott eszedbe, hogy azért "száraz nyelvtan + magolása" az egyik tanár órája míg "beszélgetős" a másiké, mert ilyen a tanterv, az egyik tanár tanítja heti 5 órát a verbális fejlesztési részt a másik meg a grammart....
2010. ápr. 20. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

kérj tanácsot attól a tanártól akivel kijössz

részletesen mond el neki a problémád

és kérd meg, hogy segítsen, vagy adjon tanácsot, mert te már mindent megpróbáltál


mibe hogy a második tanár nő

és ahogy látom, nála mindegy mit csinálsz, nem tudsz jó lenni


amúgy meg neked van igazad, nem mondom, hogy nem kell a nyelvtan, de inkább beszélj, beszélgess sokat, felszabadultan, nem félve a hibáktól


ezért is jobbak egyébként a nyelvtanfolyamok (már ahol nincs vizsga) ott nem kapsz egyest mert valamit hibáztál, rosszul ragozol, etc. nincs görcs és a tanulás szórakozás

2010. ápr. 20. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

ma 13:48 okoska!


mindenki másképp tanul, ezt ennyi idősen már bölcsen megtanulhatatd volna (gondolom már elmúltál 15)


van akinek ez válik be, van akinek az

arról nem beszélve, hogy a magyarországi grammer tanulással biuzony nem lehet megtanulni agolul, és mivel kedves F15-ünk nem műfordítónak készül, hajára kenheti a sok grammert az életben

mert tudod az iskolába elvileg azért jár az ember, nem a tanterv sikeres véghezvitelőhez szükséges eszközként

2010. ápr. 20. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
akkor marad az aranyközépút.néha beszélj,néha meg ne.akkor nem tud majd kiigazodni rajtad és ezért nem tud mit mondani:D
2010. ápr. 20. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:

egnap 18:02


Értem. Szóval szerinted meg lehet tanulni angolul nyelvtan oktatás nélkül, csak szóban. Gratulálok. Ez egy igen elmés meglátás.


Esetleg a Harlemi niggerszlenget lehet így megtanulni, angolul biztosan nem.


Aztán majd ha egy "business meetingen" össze-vissza gagyog, mert gőze nincs, hogy milyen igeidőt kéne használni vagy milyen formában, majd ezek után a főnöke úgy perdíti ki, hogy a lába nem éri a földet másnap akkor majd visszasírja az "unalmas" angolórákat is.

2010. ápr. 21. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek! A nyelvet iskolán kívül is napi szinten használom, videókat, filmeket nézek, angolul játszok. Beszéd közben nem szoktam azon gondolkodni, hogy most milyen igeidőben beszéljek, de így is elég sokat használok. Szeretek beszélni, mert közben felszabadult vagyok. Mostanában olyan dolgokat veszünk nála, amik hsználatával még sohasem találkoztam... Igen, 15 éves vagyok.
2010. ápr. 21. 06:52
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!