Kiborít a kamaszlányom, úgy viselkedik mint egy riherongy. Mit tegyek?

2 nagy atyai pofon kell neki. Egyátalán nem normális h 15 évesen igy "él"! Ez már a tini-r.banc kategória . Meg kellett volna nevelni , és nem mindent megengedni. Az a szakítás sem ad okot ilyesmire. Egy normális szülő már mikor tudomást szerzett arról h nem is ott van a gyerek ahol mondta, elbeszélgetett volna vele, es visszafogta volna. Nem hagyja h egy 15 éves lány kocsmákba járjon.

Beszélgess el vele, h ez igy nem normális !

Nehogymár 15!! Évesen igyon, cigizzen, napi szinten hazudjon, és minden nap más fiúval bujjon ágyba!

Ha eddig nem sikerült meg nevelni , itt az ideje gyorsan elkezdeni

Elvenném a telefonját, gépét. Mindezeket csak az én jelenlétemben használhatná. (Nem érdekel, hogy kell neki a magánélet. Adtam lehetőséget, így használta ki, így járt.)

Nem adnék neki sem zsebpénzt, sem másra pénzt. Semmire. Dolgozzon meg, ha károsítani akarja a máját, tüdejét.

18 éves korában (a lementett) instagrammos képeket megmutatnám neki, és megkérném, hogy válasszon: ezt akarja folytatni, vagy tud normálisan viselkedni. Ha az előbbit választja, úgy elküldeném otthonról, azzal, hogy visszavárjuk, ha kiélte magát, és normális. Ha az utóbbit választja, de akár csak egyszer is becsap, szintén elküldeném.

Sajnos azt nem lehet megcsinálni, hogy 10-re érjen haza, mert úgyse fog. El sem szabad engedni. Húzós egy év lesz, neki is, nektek is, de talán megéri.

Én mint a lányoddal egykorú lány írok.

Nemrég szakítottunk az első barátommal és ugyan visszafogottabban (nem fekszem össze idegen srácokkal, stb), de én is ezt csinálom. Nagyon megviselt a szakítás, teljesen egyedül éreztem magam és görcsösen elkezdtem olyan embereket keresni, akik megértenek, próbáltam új kapcsolatot kialakítani, ami persze nem sikerült, mert mélyen még mindig a volt barátomat szerettem. Mikor láttam, hogy úgyse lesz egy ideig komoly kapcsolatom, mert nem vagyok rá még képes, akkor felvettem a "leszarom" állapotot. Elmentem haverokkal inni, idegen srácokkal ismerkedtem, mert jól esett, hogy valakinek tetszem, hogy valaki bókol csak úgy, még ha nem is volt komoly. Az egyik éjszakát (mondjuk előtte szóltam a szüleimnek) egy pár órája ismert srácnál töltöttem. Nem történt semmi, csak smárolás, de ahhoz képest, hogy én milyen visszahúzódó, ártatlan lány voltam pár hónapja, ez sok volt.. Megváltoztam, nem olyan mértékben, mint a lányod, ezt csak azért írom le, hogy lásd, igy próbàlja feldolgozni a szakítást, így kompenzál, így próbálja betölteni az űrt a szívében.

Szerintem a megoldás most nem az, hogy eltiltod mindentől és állandóan figyeled, ezzel csak azt éred el, hogy nagyon megromlik a kapcsolatotok, és ő csak még jobban fog lázadni.

Ami a megoldás az az, hogy leülsz vele megbeszélni a dolgokat. Mondd el neki őszintén, higgadtan, hogy láttad, amit láttál és szeretnéd tudni, hogy miért lett ő ilyen és hogy nem szeretnéd, ha a jövőjét elrontaná. Próbálj a bizalmába férkőzni, annyira, hogy kiadja magából azokat a fájdalmakat, ami miatt ő most így él, mutasd azt, hogy megérted és próbáld rávezetni ezután arra, hogy ez így nem jó.

A tiltásnak nincs értelme, azzal ne próbálkozz.

Ha ezek után sem változik semmi, akkor jöhet a keményebb fellépés, hiszen te megpróbáltad előtte ezt kedvesen megoldani. Pofont is adhatsz, kiabálhatsz, a szobafogság is jó és a telefonját vedd el, az nagy trauma egy tininek.

Ha ez sem segít, akkor vidd pszichológushoz, esküszöm. Osztálytársam 2 éve kezdte ezt, azóta nagyon elfajult a dolog, mostmàr csak a pszichológus segít, mert ezek általában ugye feldolgozatlan lelki okokból jönnek elő.

Tudom, hogy mint szülő, nagyon nehéz higgadtnak maradni ilyen helyzetben, de higyj nekem, hogy most ne a hirtelen szidással kezdj!

17/L