Hogyan tudnám elérni, hogy a kamasz fiam betartsa a saját ígéreteit? Ti hogyan értétek el, milyen módszerrel?

Pedig a gyereknevelés az KÉT(!) szülő feladata lenne, nemcsak az anyáé! És ha ez a helyzet, amit leírtál, akkor ebben az apa is hibás. Nem tudom, mert nem ismerem, de saját apámból kiindulva nem biztos, hogy igazságos a gyermeketekkel, illetve mivel nincs a saját véréhez empátiája, türelme, így a gyerek ezt úgy "honorálja", hogy nem szavaz neki bizalmat, tekintélyt. az apa egy olyan személy lett a gyerek szemében, aki nem szereti, nem neveli, nem törődik vele, csak bántja őt ugyanazt adja vissza neki, amit eddig kapott tőle. Indulok ki saját magamból, mert a faterom pontosan ilyen, emellett még domináns, uralkodó típus, okoskodó impotens, aki mindent jobban tud, de azt nem/rosszul alkalmazza, kukacoskodó, türelmetlen, burkoltan erőszakos, mások számára "mintaapa", aki nem veszi észre magát nagyon sokszor, s rajtunk a családján vezeti le a feszültséget, amiről azt gondolom, hogy jogtalan, értelmetlen, és szánalmas.

Én is csak aztt adom vissza neki, amit tőle kapok, csak disztingváltabb formában, és következetesebben. Aztán, ha alábecsül, foghatja a fejét. És erre, hogy ennek "így kell lennie" nem vagyok büszke. Csak ugye az enyém olykor kegyetlen, provokatív, hiszis önbizalomgyilkos (rejtetten, tehát mások azt látják, hogy ő a mintaapa, és a gyerek a hülye, miközben valójában a családjával...), tipikus okoskatörp. Ha nem védekeznék a zsarnokságai ellen, akkor most sokkal rosszabb lenne az életem a jelenleginél. Nálunk ő volt az első számú ember, aki a SAJÁT(!) szabályait megszegte, és ugyanezt a tesómnak is hagyta, miközben rajtamk meg kérte volna számon, hogy tarsam be azt, amit ő tőlünk elvár (következetlenség, önfegyelem, önkritika hiánya?) akar.

Tavaly volt a legelső olyan kivétel, mindössze 1 alkalom, amikor kikérte BÁRMIBEN is a véleményemet, véleményünket, ami alatt VALÓBAN ŐSZINTE kíváncsiságról, és nem megjátszott családi kupaktanácsról beszélek, amelyben ugye ő mindent előre egyedül eldönt, aztán utólag, kéri ki véleményünket, hogy meglegyen a látszat. Ha ez évtizedekkel korábban történik meg akkor most nem lenne ez a helyzet.

Édesanyám, aki sokszor ugyancsak vajszívű, ő is következetlen emiatt. A tesóm sokszor vádolt azzal, hogy kivételezik velem, mert én vagyok a fiatalabb, a kedvenc, közben számos fontos dologban meg mindketten őt támogatták, őt védték, nem adták meg a lehetőséget arra, hogy a tesómmal mi magunk vívjuk meg saját csatáinkat, így azt most még mindig görgetjük magunk előtt. Amikor meg nekem lett volna szükség arra, hogy támogassanak, hogy ott legyenek valami számomra fontos eseményen, inkább cserben hagytak. A tesómén az összesen szinte ott voltak, de az enyémeimen meg nem, holott nekem meg ugyanez jól esett volna!

A tesóm cseszik a családi békére, ő se érzi itt jól magát, elköltözni végleg még nem megy, ebben is benne van fater keze. De Anyu egyre-inkább értékeli az igyekezeteimet, amiket a családi béke, és a tiszta kártyák érdekében teszek. De mivel fater őt is "önbizalomgyilkolja", így sokszor az ő hatása alatt nyilatkozik valamiről. Így nem is csoda, ha faternak a családban Anyánkon kívül senki előtt nincs semmi tekintélye.

Azt gondolom, hogyha a szülő igazságtalan, a gyerek ezt nagyon zokon veszi, és minden eszközzel tiltakozik, úgymond "csinálnia kell valamit", hogy a szülő előbb észrevegye, majd állítsa már le magát, mert túlzásba viszi, és átesik a ló túloldalára.

Anyunak a minap volt egy jeles meglátása...:

"A hiszti hatalom nélkül sz.rt se ér!"

Elnézést, hogy egy kicsit elmentem a másik irányba, de azt gondolom, hogy így taln segíthettem egy kicsit a saját, mint gyerek szemszögéből is megvilágítani a dolgokat, esetleges problémákat.

Van még egy nagyon jó topik, amit találtam.

A #15-ös válaszoló kommentjével nagyon egyetértek, talán az egyik (ha nem a) leghasznosabb hozzászólás a topikban. Olvasd el!

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgye..

És végül egy idevágó South Park epizód, amely szerintem nagyon jól rávilágít a problémára...

[link]

Én hiszem, hogyha mindenki tesz a közösségért, az egy idő után érződni fog, és kellő empátiával, toleranciával, törődéssel, beszélgetéssel sokmindent meg lehetne oldani ahelyett, hogy a dolgot eldurvítanák a felek. Szerintem ha nem tudod hogyan tovább, hogyan oldd meg, kérj szaksegítséget! A férjednek meg a fiadnak mindenképpen szüksége lenne rá innen nézve!

Mondd el a fiadnak, hogy egy csecsemőnek minden "ingyen" jár, amire szüksége van, egy felnőttnek viszont már semmi, mindenért meg kell dolgoznia. Mivel ő már elég közel van a felnőtt korhoz, az elemi létfeltételek biztosításán kívül elég kevéssel vagy köteles ellátni. Legyen hol aludnia, kapjon enni, legyen hordható ruhája, tudjon tanulni, és nagyjából ennyi. Az összes többi dolog feltételekhez köthető, és feltételekhez is fogod kötni. Nem jár a külön szoba (dobd ki az ajtót), a telefon, tehát ne fizesd a számlát, pénz a szórakozásra és így tovább.

Persze szereted őt, szívesen meghallgatod, beszélgetsz vele, de nem szolgálod ki többé, és nem gürcölsz, hogy ő mindent megkapjon és bármit megtehessen, ami ráadásul nem is válik a javára.

Számíts rá, hogy iszonyú dühös lesz, mindent megtesz majd, hogy visszahozza a régi szép időket, beleértve az otthonról való eltűnést, lógást az iskolából, bűncselekményekkel való fenyegetőzést (valahonnan csak pénzt kell szereznie...), de ne add fel. Közöld vele, hogy a saját tetteiért vállalnia kell a felelősséget, nem fogsz falazni neki. Nem írsz igazolást a suliba, és nem fizeted ki az adósságait.

Innentől kétesélyes a dolog. A gyerek lehet, hogy megembereli magát, de nem biztos. Veled pedig vagy végleg megszakítja a kapcsolatot, vagy nem. De ha nem állsz a sarkadra, és továbbra is hagyod, hogy lábtörlőnek használjon, akkor te egyengeted az útját a "lejtőn".