Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Hogyan változzak meg?

Hogyan változzak meg?

Figyelt kérdés

Mostanában kezdett foglalkoztatni, mióta betöltöttem a 16-ot. Még sosem volt pasim (tudom kislányom még bőven időben vagy), de azért ha belegondolok, a korosztályomhoz képest nagyon nem vagyok időben. A többség bulizni jár, vagy haverokkal, én még nem voltam soha sehol (egyszer-kétszer egy koncerten), és nincs sok olyan barátom akivel eljárhatnék. Az osztályból kb a fele olyan akivel lehet beszélgetni, de el azokkal sem megyek, nem hívnak, én meg nem akarok nyomulni, mert valahogy úgy érzem nem látnak szívesen.

A másik; az ilyen korú embereknek kb mnnyi ruhája van? Nekem van 6 pólóm,6 pulóverem, és 4 nadrágom. (direkt megszámoltam) Az oké hogy eddig kinőttem, de évente kétszer megyünk vásárolni, és látom, hogy megtehetnénk többször is. Anyukám aztmondja, hogy miért ne lehetne többször ugyanazt felvenni. Hát többször veszem, mert egy hétre minden napra egy jut^^

Gondoltam majd veszek magamnak, de heti 1000 forintból nem sok mindent tudok venni, és egyedül meg csak nem megy az ember vásárolni.


Szeretnék barátkozni, nem vagyok bunkó, közvtlen vagyok, de valahogy más az érdeklődése az embereknek, gondolom. Hogy változzak meg?


16/L


2010. jan. 30. 23:27
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
79%
szia! szerintem nem megváltoznod kell, hanem a hozzád hasonló érdeklődésű embereket megtalálni :) pl klubon keresztül. sok sikert ehhez!
2010. jan. 30. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Nem is kevés,amennyi ruhád van.Van aki kényelen hetenként egy nadrágba járni.
2010. jan. 30. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
Iratkozzal be sportra, enekre, hanszerre, zenere, tancolni, festeni, konyvtarba....stb. barhova, ami erdekel! Ott ugyanolyan erdeklodesu fiatalokkal talalkozol, es konnyebb lesz ismerkedni, baratokat talalni. Es fiut is!:)
2010. jan. 30. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

Ruhákkal kapcsolatban:az egyik,h megtanulhatsz varrni-egy lehetőség közösségbe járni,ismerősöket,barátokat szerezni-,és varrhatsz magadnak,a másik,h feltérképezed a turikat,mert ott nagyon klassz,divatos,egyéni ruhákat találhatsz,kis szerencsével olyan méregdrága,márkás cuccokat,amit nem is tudnál megvenni.(Nekem innen van Dolce&Gabbana farmerem,és pl sok Playboy cuccot találtam már,de turiztam Calvin Klein ruhát is.)

És egy tanács:ne te változz meg,inkább keresd meg azokat az embereket,akik ilyennek szeretnek.:)

2010. jan. 31. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
Szia! Szerintem nem kell megváltozni, légy olyan, amilyen vagy. Ha szeretnél új emberekkel megismerkedni, nézz ki magadnak valami szakkört, hobbit, ott a közös érdeklődési kör összehozza az embereket (én jártam kézműveskedni, csellóztam pl.). De később úgyis megint meg fogsz ismerkedni új emberekkel, másik iskola, vagy munka, ne aggódj a pasik miatt, majd jönnek, ha itt az ideje :) A ruhatárad szerintem elég, esetleg egy-két szoknya még beleférne :) Nekem felnőttként van 2 munkába való nadrágom, 2 szoknyám, 1 farmerom, és olyan 8-9 szép pólóm/blúzom, amiben elmehetek dolgozni, és pár lepukkant póló (régi) otthonra. Persze igy hamarabb kopnak, de szerintem nem vagyok ápolatlan ezekben, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy annak tűnjek :) Fel a fejjel :)
2010. jan. 31. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Nyugodtan menj oda másokhoz! Hívd őket bulizni,vagy csak sétálgatni! Ha kicsit meg kellene erősíteni a kapcsolatotokat,akkor az sztem jó program lenne,ha valamelyik nap elhívnád egy barátnődet,és lenne nálatok fényképeezőgép,és ilyen hülye képeket vágnátok:). Különben meg kinek kell olyan sok barát?? Bőven ekég egy, max 2 IGAZ BARÁT! Ővelük ha elvagy,az bőven megteszi! Így nem nyomulósnak hisznek,hanem kedvesnek! Ja és mindig mosolyogj,ne törj le ha becsúszik egy két rossz jegy,add mindig magadat,tudj magadon nevetni,és ismerd el a hibáidat!



6 póló? 6 pulcsi? 4 nadrág?? Bőőőőven elég! Nekem van 2 pulóverem(kardigán),5 rövidujjú,és 4 hosszúujjú. Komolyan,ez a fontos hogy mennyi ruhád van??? Akkor még nem vagy elég érett! De ha ennyire bánt a dolog,akkor heti 1000FTból simán vehetsz magadnak kitűzőket,fülbevalókat,karkötőket,gyűrűket,nyakláncokat,és máris em vagy olyan "szürke". Hidd el ez nagyon sokat tesz,és az is ha pl. egyik nap kiengeded a hajad,másik nap meg lófarokba kötöd! Fő a változatosság!

17L

2010. jan. 31. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

köszi mindenkinek. Akkor nem velem van a hiba hanem elmebeteg osztályba járok. Akinél voltam egy fél szobányi szekrény tele van ruhákkal, egy hónapig minden nap más van rajtuk ^^

Röplabdára járok, most kezdtem újra, az mondjuk jónak tűnik, többre semmi időm, mert elég nehéz suliba járok, napi 2 óra tanulással is 3-4 vagyok ^^

Barátnők akivel úgy lehetne dumálni van, mondjuk 2-3, de abból az egyiket nem engedik sehova, a másikkal szoktam menni ha megyünk (de őt meg anyukám nem igazán szereti), a harmadik meg olyan sima barát inkább..


Hát majd igyekszem,köszönöm.

2010. jan. 31. 12:06
 8/12 anonim ***** válasza:
Szia! A ruhás problémádra szerintem is a turi a megoldás! Rengeteg márkás cucc van ott és nem látszik rajtuk, hogy használt. 1000 forintból elég sok dolgot vehetsz. Plusz vannak divatos kiegészítők is, amivel teljesen mássá varázsolhatod a ruhád!
2010. jan. 31. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

sztem a bulizást, pasizást szép lassan elkezdheted már 16 évesen :) kezd a barátkozással, szerezz barátokat és ha hallod, h valami buliról beszélgetnek, kérdezősködj róla és akkor úgyis hívnak majd téged is :)


ami a ruhát illeti...én is évente kétszer vásárolok, ősszel,meg tavasszal, akkor is csak a legszükségesebbeket, nekem is 4 nadrágom van, meg 6-7 póló,felső,pulcsi, ilyesmi... nincs ebből semmi :) minek több? úgyis csak a kedvenceidet hordanád, a többi meg a szekrényben rohadna.... ja, és én nem is kaptam zsebpénzt 16 évesen (meg azóta se), ha valamire szükségem volt, megmondtam, mire kell és mennyi, és ha reálisnak találták/megérdemeltem, adtak


20/L

2010. jan. 31. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

köszi mindenkinek, hát majd meglátom. Mert az a baj, hogy amikor elmegyek vásáolni, akkor 1) azt kell venni ami ugyan tetszik, de anyukámnak is. 2)Akkor sok olyan van ami tetszik, mergvesszük, de két-három hónap mulva már nem szeretem felvenni és megunom.


Ha kérdezősködök inkább lenéznek hogy nemtudom miről van szó szóval ezt hanyagolnám :/

2010. febr. 1. 18:17
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!