Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Hogyan vegyem rá magam, hogy...

Hogyan vegyem rá magam, hogy elmenjek dolgozni? 16F

Figyelt kérdés

Idén nyáron nem mentem sehová se, és apám nagyon cseszegetett, hogy menjek már el, hisz lesz tapasztalatom, később könnyebben fogok elhelyezkedni, ezenfelül pénzt is keresek. Anyám (külön élnek, én anyámmal lakok) bár nem mondta, de észrevehetően célzott rá, hogy jó lenne, ha mennék. Tudom, hogy igazuk volt és bűntudatom is van, hiszen egyre jobban kezdem azt érezni, csak a szüleim kárára vagyok és nem csinálok semmit. Bevallom, nagyon lusta vagyok, ha tehetném egész nap csak otthon feküdnék, emiatt szégyellem is magam. Haverokkal, tanulással nincs baj, de egyszerűen nem tudom rávenni magam a munkára. Nem vagyok követelődző, igazából az alap kiadásokon felül nem sokat kell rám költeni (ezt mindkét szülőm is megmondta), ráadásul van félretéve kicsivel több, mint 100 ezer forintom, de az égvilágon semmire se költöm. Néha elmegyünk pizzázni stb., de ez a kiadás hamar visszajön a nagyszülőktől, szóval nem is az anyagi haszon miatt kéne mennem, sokkal inkább a gyakorlatról van szó. Pluszba még elég kicsi az önbecsülésem mások előtt, szóval ha valamit elrontok (legyen az akármilyen kicsi hiba), úgy érzem, hogy alkalmatlan vagyok arra a feladatra. Jövőre mindenképp szeretnék csinálni valamit, de egyszerűen nem merek belekezdeni. Folyton az jár a fejemben, hogy mi van ha valamit elrontok?

Szóval tudnátok segíteni? Mit tegyek, hogy más legyen a hozzáállásom? Milyen munkát ajánlotok elsőnek? Hogyan győzzem le ezt a - ha lehet egyáltalán annak nevezni - megfelelési kényszert és a bűntudatot? Annyit hozzátennék, hogy a tanulással teljesen máshogy állok, abban se nincs bűntudat, ha rossz jegyet kapok, se nincs megfelelési kényszer. 3-as tanuló vagyok, egy szakközépiskolában, bár a matek/nyelvtan/töri jól megy. Mi lenne akkor a legjobb megoldás?

16F, most megyek 11. osztályba.


2014. júl. 30. 20:18
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

nem akarlak utolsó elkeseriteni, de amikor azt mérlegelem felvegyelek e vagy sem, kicsit sem fog érdekelni végeztél e bármilyen diákmunkát 16 évesen

tudom, elkeseritő, de ez van


milyen munkáról lenne szó, kérdező?

2014. aug. 1. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim válasza:
Szerintem mindenképp menj el dolgozni rosszat nem fog tenni. Én is dolgoztam már 16 évesen (18 vagyok) és életem legjobb pillanata volt amikor 96 ezer megjelent a számlámon :-) aki meg azt mondja hogy nem fizetik meg.. Csak sajnálni tudom hogy szépen átb.szták mivel 584 a minimál ettől csak több van (2014-ben). Szomorú de most többet fogok kapni mint egy normál dolgozó.
2014. aug. 2. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!