Aggódnunk kellene a fiamért?
Nem szeretnék szakemberhez fordulni, de ha megerősítést kapunk, hogy indokolt volna, azonnal elvisszük.
A probléma a következő: A fiam lassan 20 éves, de sok tekintetben még mindig egy kisfiú. Kisgyerekkorában is más volt az érdeklődési köre, mint társaié, de sokáig nem (vagy nem volt szembetűnő)volt problémája a társaival való kapcsolatteremtéssel. Ahogy kamaszodott, egyre jobban bezárkózott, de ezeket betudtuk a serdülőkornak és az apróbb magánéleti problémáknak. Most viszont, hogy jobban odafigyelek rá, észrevettem, hogy rengeteg kényszeres tevékenységet végez, kerüli mások társaságát (barátai vannak, de szabadidejében nem találkozik velük) szinte semmi empátiát nem mutat. Mindig is tanulási nehézségei voltak, viszont ami érdekli, azzal hosszú órákat foglalatoskodik, intelligens. Mire gyanakodhatunk? Vigyük szakemberhez?
Nem a 20 éves felnőtt embert kell elvinni szakemberhez, hanem a kiskamaszt, akiből neked teljes értékű felnőttet kellett volna nevelni.
Lecseszés vége.
Elég sok minden lehet a háttérben, kellene egy pszichológus és egy neurológus első körben. Készülj fel rá, h nem két perc alatt lesz diagnózis felállítva, a terápia pedig még hosszabb időt fog igénybe venni. Kitartást kívánok hozzá!
Egyébként ezt saját példám okán írtam. Mi például elöregedett falun laktunk kevés gyerek, és olyan iskolába jártam általánosba ahova szinte csak városiak. Nem engedhettünk vagy nem akarták megengedni szüleim azt ami a városiaknál alap volt, kimaradtak a közös biciklizgetések meg hasonlók, közösségi élmények. E mellé még vékony gyerek is voltam, nem sok kellett, hogy engem beszéljenek ki. Elhitették velem, hogy egy semmire sem jó ember vagyok, akinek sosem lesz semmi sikere az életben. Én voltam az a srác akiről a csúnya pletykák szólnak, és még focizni is gáz vele.
0 szociális készséggel kerültem középiskolába ahol először szintén kinéztek, mert nem néztem ki jól, és azt hittem, hogy ha belefogok valami önfejlesztésbe azért csak ki fognak figurázni, és csak még mélyebbre süllyedek. Állandóan csak azon gondolkoztam, hogy mit tehetnék azért, hogy ne nézzenek le, mert hát az az alap, hogy lenéznek, mert nem érek semmit. Bizonyítani akartam elsősorban másoknak, de féltem belevágni bármibe is. Barátaim voltak, de egyrészt általánosból a picit kitaszított klikk, akik talán a mai napig küzdenek ilyen gondokkal. Ami nekem a kezdeti löketet adta, hogy kondizhattam a suli konditermébe, voltak akik beszólogattak, de a támogatók többen voltak. gimáznium 3.ban elkezdtem gördeszkázni ami szerintem a legnagyobb fejlődést hozta. a deszkás közösségben a pályán eleinte senkit sem ismersz, de mégis mindenki a barátod, és egy idő után te is úgy mész oda egy új archoz a pályán, és a pályán kívül is akárkihez, mert tudod, hogy milyen szocializálódni.
ennyit a szociális fóbiám legyőzéséről, ha a fiadnak is ez a baja szerintem beszélgessen egy pszichológussal és akkor talán neki nem telik 6 évbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!