Szerintetek mi a baja van? Jogos?
Pénteken összejöttem egy fiúval. Egy suliba járunk de ő alattam jár egy évfolyammal de én pedig az évfolyamomon vagyok a legfiatalabb. Ma a német tanárunk (közös, de neki osztályfőnöke is) mindkettőnknek osztály előtt elmagyarázta hogy nekünk tanulni kell, meg hogy az ő idejében nem illett kézen fogva sétálni. Meg hogy a barátomnak is tanulnia kell,meg nem velem foglalkozni. Közölte hogy "kicsi" még a barátom hozzá. 7 hónappal vagyok csak idősebb!!
Meg mondtam neki hogy nem tudok menni előkészítőre, és így mondta hogy elhiszem ha vele sétálgatok a városba. Amikor a barátomnak kézi edzése volt, nekem meg elsősegély külön órám volt.
Most nagyon pikkel rám a tanár, de nem hiszem hogy jogosan. Nem nyaljuk-faljuk egymást a suliban csak reggel bementünk és nem engedtük el egymás kezét... Jogosan szólhat bele? ://
Vannak ilyen tanárok, nálunk is van, hogy egy fiú meg egy lány (nem feltétlenül vannak együtt) megölelik egymást, az a tanár lecsap, hogy ne fejezzék ki nyilvánosan a vonzalmukat.
Nem jogosan szólt be, majd akkor tegyen valamit, ha úgy látja, rossz hatással van a kapcsolat a tanulmányi eredményetekre, vagy félti a kisebbek lelki épségét a folyosón... Ha továbbra is zaklat, akkor esetleg beszélj vele, hogy kedves tőle, hogy aggódik, de elég érettnek érzed magad, hogy te döntsd el, ideje-e egy kapcsolatnak, vagy nem.
Hány évesek vagytok egyébként?
14 évesek vagyunk de én 7 hónappal idősebb vagyok.. semmi több... Épp ez az..
Meg az volt a legrosszabb hogy nem az hogy reggel oda hív minket vagy szünetbe vagy ilyesmi hanem mindkettőnk osztálya előtt..
Első vagyok :)
Az iskolán kívül meg semmi köze hozzá, mármint pedagógusilag, hogy mit csináltok. Félthet, de csak ha van alapja, akkor meg beszéljen veletek hatszemközt, ofőm csinált már ilyet, amikor az egyik csaj összejött a suli drogosával. Az iskolában vonatkozik rátok a házirend, amit neki kötelessége betartani, de amint egy bizonyos távolságban elhagyjátok az iskola területét, már az iskola házirendje nem vonatkozik rátok tudtommal... tavaly nekünk is volt ebből egy balhé, csak nem párocskával, hanem dohányosokkal.
Az meg, hogy kézenfogva mentek iskolába szerintem teljesen tolerálható. Ha megnézed, a házirend sem tiltja, ha nem egy borzasztóan szigorú illető rakta össze. Az lehet, hogy a tanárod korában nem volt illendő, de akkoriban a térdet nem takaró szoknya már prűdség volt :D
Általános iskoláról van szó egyébként, ugye? Mert ott általában szigorúbbak a tanárok, nincsenek hozzászokva a 17-18 éves diákokhoz, akiket nem érdekli, hányan látják őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!