Ti nem szoktatok belegondolni?

Anyukám egy óvodában tanít, ahol sérült gyerekek vannak.

Ma mesélte, hogy az egyik kislány (súlyosan sérült szellemileg) a séta közben (kivitték a csoportot az óvónők), úgy elesett, hogy kitört a két lapátfoga. A fogak gyökerei is kiestek, mert nem a kezére esett, hanem konkrétan arccal a betonba.. És ez mind semmi, délutánra kórházba került, mert kiderült hogy még az állkapcsa is eltört.

Na mióta anya ezt elmesélte zokogok.. Mert nem elég hogy szegény kislánnyal kiba*ott az élet, mert nem született egészségesnek, még ez is... Annyira sajnálom őt.

A szellemileg sérült gyerekek amúgysem néznek ki egészségesnek, mostmég a fogai is kitörtek.. Annyira nagyon sajnálom.

Ilyenkor belegondolok, hogy gyakran csak rossz lábbal kelek fel és egésznap bunkó vagyok, mikor mindenem megvan. Hálát kéne adnom amiért így és ilyen helyzetbe születtem.

Ti nem szoktatok belegondolni hogy mennyire szerencsések vagytok? Persze mindenkinek vannak gondjai, de akkoris... Olyan "apróságoknak" hogy nincs súlyosabb egészségügyi problémád, vagy hogy jó iskolába jársz, agy hogy épp süt a nap, nem szoktatok örülni? Vagy csak én vagyok annyira érzékeny és hálás hogy ezeknek mind örülök és sajnálom a nehézsorsúakat?

Alig várom hogy segíthessek nekik valahogy felnőtt koromban. Esküszöm az a célom, hogy sokat keressek majd és szét adakozzam magam a részükre.

(Mellesleg azt is nagyon jó dolognak tartom hogy hallássérülteket foglalkoztatnak az Auchanban, pénztárba rakják őket. Tök jó dolog szerintem. Bár ez más téma úgyhogy mindegy.)

16L