Ti nem szoktatok belegondolni?

Én is teljesen így vagyok ezzel Kérdező!:s Mondjuk leginkább akkor ha hajléktalanokat látok, vagy ha éppen pénzt kéregetnek...sírni tudnék olyankor. Sosem felejtem el amikor egyszer adtam egy férfinek egy kis aprót, belenézett a szemembe és ahogy megköszönte...összefacsarodott a szívem is! Én lemondtam egy csokiról vagy egy körömlakkról, ami nekem szinte semmi ,csak egy kis plusz az életemben, de neki az is sokat jelent...

16/L

velem is szokott hasonló lenni. Egyik osztálytársamnak most halt meg az apja a napokban. Nagyon sajnálom.

meg olyankor is amikor pl. kinőtt ruháimat elviszik szüleim ide a közelbe egy kis faluba ilyen gyerekeknek akiknek ez "nem adatik meg" és annyira jó érzés.!!!! De kérdező igazad van a kislánnyal kapcsolatban!! :))

a hármas válaszoló történeten konkrétan sírva fakadtam, de egyébként én is hasonló vagyok. A mindennapokban siránkozok mindenen, aztán rájövök, hogy másoknak sokkal nagyobb problémái vannak...

14/L

Nekem ma pont nagyon rossz napom volt.

Én általában az ilyen emberkékre gondolok, amikor szomorú vagyok.

Nekem van egy barátnőm aki mozgássérült,

Ma kicsit haragudott rám hogy nem mondom el neki hogy miért vagyom szomorú, azt hiszi, hogy nem bízok meg benne.

Ma elmondtam neki, hogy bántottak és megvertek de nagyon rosszul éreztem magam, hogy neki szomorkodom, bár ő kérdezte, de nagyon szeretem őt mert igazán jó szívű, és én tényleg nem tudom, hogy csinálja ezt :)

Hogy mindig olyan boldog!

Én ha mozgássérülten születtem volna, már tuti hogy nem lennék, mert így is nehezen veszem az élet kisebb nagyobb akadályait.

Úgyhogy én nagyon nagyra becsülöm ezeket az emberkéket. :-)

Én szociális munkát tanultam az egyetemen, így volt "szerencsém" megtapasztalni dolgokat. Anno azért választottam ezt a szakot, mert mindig is az emberek megsegítésén járt az agyam, hiába vesz ki belőlem is ez a meló sokat. Egyszer egy buli után, november/decemberben ültem a buszmegállóban éjjel, vártam a késői buszt. A környéken elég sok volt a hajléktalan, és az egyikük elsétált mellettem. Épp szoknya volt rajtam, meg egy rövidebb kabát. Rám néz, megkérdezi: Te nem fázol? Hát, mondom nem. Erre ő, szomorúan: Jó neked. És sétált tovább a padjához. Majdnem megszakadt a szívem, hogy ott éheznek, fáznak, meg ááh.. Nehezen bírom az ilyesmit sajnos :/ Amikor tudok, adok pénzt, még akkor is, ha piára megy el, legalább melegen tartja kicsit.

23/N

Én is érzékeny vagyok, szintén valami olyasmivel szeretnék foglalkozni felnőttként, amivel segíthetek az embereknek, állatoknak, a természetnek. De nem csak pénzzel segíthetsz, sőt! Sokkal értékesebb, ha inkább az idődet és energiádat áldozod arra, hogy személyesen segítesz, pl. árvíznél zsákok pakolása, ingyenkonyhán ételosztás, kutyák etetése a menhelyen.... Amikor közvetlenül te végzed a segítséget, ez neked is sokkal nagyobb öröm.

Nekem a mindennapokban is eszembe jut sokszor, hogy hálásnak kell lennem, nincs rossz életem. Az apróságoknak mindig úgy örülök, mint egy kisgyerek. :)

Arra is figyelek, hogyha egy hajléktalan jön szembe, ha pénzt nem is adok neki, de mosolygok rá, és nem undorodva, fancsali képpel húzódok el... Igazából én már annyira érzékeny lettem az idők során, hogy már az ellenségeimet sem tudom utálni, mert mindig eszembe jut, hogy ők is csak emberek, jó emberek.. :)