Ugye nincs ezek alapján semmi baj a húgommal?

Rendszeres pszichológus volt, vagy csak alkalmi? Volt lehetősége a pszichológusnak arra, hogy így rálásson a háttérre, ahogy most elmondtad, vagy a pszichológus csak egyszer-kétszer, és csak a szülők elmondásának szűrőjén át tudott tájékozódni?

--(2 IDÉZET KEDŐDIK)--

,,De kedves vele. Inkább aggódik érte. 6 évesen nem beszél rendesen, nem szobatiszta. A húgom javasolta is anyáéknak, hogy vigyék el gyermekpszichológushoz, mert egy év múlva megy iskolába és ha nem tud beszélni se normálisan és nem is szobatiszta, nincs tisztában néhány alapvető szabállyal ami közösségben érvényes, akkor rengeteg lelki sérelme lehet majd később. Jól körberöhögték. Anya nem is fogadja el, hogy el kéne vinni oda. A mamám is mondja, a húgom is és én is, de nem hallgat senkire.''

,,Azért nem voltam benne biztos, hogy apa váltja ezt ki belőle, mert én kibírtam ezt a nevelési módszert. De hát neki úgy látszik nem sikerült.''

--(2 IDÉZET VÉGE)--

Szerintem, valójában nem lehet ,,kibírni''. Engem ,,apám'' szintén evés közben vert, de inkább már 7éves koromtól, és olyankor, amikor nem az ő általa meghatározott geometriai protokoll szerint vágtam el az ételt. Igen, ő is ,,lépésenként'' csinálta, az evés minden egyes létezésére lebontva.

Egyszóval, a saját élményeim szerint lényegében nem lehet megúszni, hogy súlyos gondokat ne okozzon az ilyen bántalmazás. Ha így érzed, hogy Te megúsztad, akkor az lehet talán, ami nálam is volt, szóval talán volt valószínűleg volt néhány védőhatás, ami Téged részben megvédett, így emiatt Te talán könnyebben megúsztad. Nekem is volt néhány ilyen védőhatás, pl. a fizika kémia matematika iránti szeretet, a természet törvényei iránti mély érdeklődés, az iskola, könyvek szeretete, egy-két megbízható felnőtt. Ezért aztán sikerült elkerülnöm a lemorzsolódást meg a széthullást, és valamennyire mindig volt, ami előrevigyen. De igazából szerintem az ilyen szintű bántalmazást ennek ellenére sem lehet súlyos következmények nélkül megúszni.

Igazából amit írtál, abból még úgy érzem, a család nem igazán kért még bocsánatot a bántalmazásért és még nem is igazán tisztult meg a légkör, hogy azért még kimondatlan háttérként még ott lebeg minden. Milyen már az, hogy felnőtt emberek nem tudnak bocsánatot kérni? Hogy még kiröhögnek Titeket, ha a 6éves húgod miatt aggódtok teljesen jogosan.

Meg milyen már az hogy hogy még igazából valahol még mindig ott lebeg a levegőben ott lebeg a verés lehetősége, mégha talán már nem annyira élesen mint régen, de azért úgy, hogy még mindig nincs tisztázva, bocsánatot kérve miatta, őszintén megbánva a szülők részéről.

Nem tudom jól értettem-e, de én úgy vettem ki hogy a pszichológus, akiről írtál, az inkább csak egyszeri-kétszeri alkalmi eset lehetett. (Rendszeres pszichológus szerintem rájött volna, hogy a kicsi 6éves gyerek miatt is segítségre van szükség, és akárhogy is, de kikényszerítette volna a szülőktől, hogy meg legyen vizsgálva a 6-éves gyerek háttere).

Ha nincs olyan felnőtt szakember, akivel rendszeresen lehetne beszélnek, akkor egyelőre ez jut csak eszembe elindulásképp:

[link]

szerintem valahogy beszélgessetek akár névtelenül is a szakemberekkel, meg azt kéne megtudni még, hogy hogyan lehetne elérni igazi szakembereket rendszeresen is (van-e a környéken pszichológus, hl van olyan akihez az ahova Te is ingyen elmehetsz, 16 évesen a szüleid engedélye nélkül simán elmehetsz, jó eséllyel nem tagadja meg a segítséget). Milyen segítséget kaphatsz az önkormányzaton, a családsegítőben vagy a helyi rendelőintézetben. A 6 éves húg miatt is érdemes lenne szólni.

A telefonvonal, amit írtam névtelen vonal, be sem kell mutatkoznotok, lehet beszélgetni, tanácsot kérni, azt hiszem ingyenes is, és lehet kötetlenül beszélgetni is, nagyjából úgy ahogy itt is beszéltél.

Nekem az az érzésem, hogy meg kéne keresni egy szakembert aki mindezekhez ért, beszélni vele, és megkérdezni, mekkora beavatkozásra van szükség. A 6-éves gyerek miatt lehet hogy be kellene avatkozni, de erről ráér később gondolkodnotok, először mindentől függetlenül érdemes lenne szakemberrel beszélnetek, akár névtelenül is. A telefonvonalon nem adnak ki Titeket a hatóságoknak, sem a szülőknek, de persze lehet hogy éppen jó lenne ha segítene a hatóság is, ettől sem kell félni, a gyámhatóság szerencsés esetben tudja úgy csinálni, hogy ne terelődjék Rátok a gyanú. A szülőket minimum figyelmeztetni kellene, a kicsi gyereket pedig figyelni, vizsgálni. Magyarországon egyébként 2005 óta a testi fenyítés tilos.

Szerintem ha szokatlan Nektek a helyzet, akkor először csak névtelenül beszéljetek, pl. a segélytelefonon. Így vagy úgy, szerintem előbb-utóbb érdemes lenne a hatóság beavatkozását is kérni, de ezt majd úgyis Ti dönthetitek el, a segélytelefonon NEM KELL bemutatkoznotok, és ők sem tesznek semmit a Ti akaratotok ellenére.

Ha Mamátok (nagymamátok?) is van, az jó. Külön lakik? 16 évesen kérheted a gyámhatóságon, hogy Őhozzá kerülj át lakni (nagyon nagy eséllyel megkapnád az engedélyt, mármint persze ha Ő is beleegyezik, de a szülők engedélye nem kell, ők ezt nem tudják megakadályozni). A két húgod is kerülhet oda, ha akarják, és ha nagyon komoly ok van rá (és lehet, hogy van). Nem azt mondom, hogy tedd ezt úgy is ha esetleg nem is akarod, de azt fontos tudni, hogy apád hatalma nem végtelen, 16 évesen már Neked vannak nagyon komoly lehetőségeid, nagyon erősen számít a Te saját akaratod. A két húgod még kisebb, de a nagy húgodat súlyosan veszélyeztette és bántalmazta az apja, a kis húgod helyzetét meg tényleg érdemes megvizsgálni, durva hogy a szülők ezt nem látják. Egyszóval, igen, kaphattok segítséget a hatóságoktól, és talán lehet úgy is csinálni, hogy ne jöjjenek rá a szülők, ki indította el a dolgot.

Mindenesetre ettől az egésztől függetlenül, nem kell hatóságokhoz fordulnod ha egyelőre nem akarnád, lehetőséged van arra is, hogy csak névtelenül beszélgess. A telefon-segélyvonal végén nem hatósági emberek vannak, hanem egyszerű segítő szakemberek, akik nem adnak ki Téged az akaratod nélkül, és még csak meg sem kérdezik a neved, be sem kell mutatkoznod, névtelenül is beszélgethetsz.