Mit gondoltok erről?
"Amíg a társaság nagy része odabenn, egy törött éjjeli lámpa halvány fényében ’Felelsz vagy Mersz’-et játszott, akkor történt a dolog. Susi és Georg épp intim témáról beszélgettek kint az erkélyen, miközben kiszűrődött a szobából a többiek izgatott hangja, és a Hold halvány sárgán derengett a nyáresti égen. Szóba került Georg véleménye a lányokról, és Susann is megosztotta aggályait saját viselkedésével kapcsolatban, mert az új közösségben mindent másképp láttak az emberek, ők maguk is mások voltak. Így tehát egy egyszerű csók miatt is óriási pletyka roham, egymásra való mutogatás, és nagy hűhó lehetett volna. Talán ezért csak most tudtam meg ezt az egészet.
A meglepően őszinte beszélgetés miatt Georg már nem volt képes tovább ellenállni Susann kislányosan ártatlan, ugyanakkor komoly, mélybarna szemeinek, és ahogy belenézett, úgy érezte, elmerül a tengernyi őszinte kijelentés, és a csupán kíváncsiságból feltett személyes kérdés között. Lassan, mint egy áldozata felé lopakodó gyakorlott vadász, a lány felé hajolt, és belebámult az őzikeszemekbe. Susann szemeiben meglepettség tükröződött, de Georg érezte, és remélte, hogy ő is szeretné. Susann lehunyta szemeit, és érezte arcán a fiú leheletét. Majd nagyon lassan, és gyengéden értek egymáshoz ajkaik. Georg kutatta Susannt, érezni akarta, és ahogy magához húzta a lányt, gyengéden cirógatni kezdte nyakát. Susann beletúrt a fiú hajába és hevesen, sürgetően visszacsókolt. Ekkor Georg kezei már a lány blúza alá kalandoztak, és mint nyomozó a bűntett helyszínét, miliméterről miliméterre végigpásztázta a lány testét. Ekkor azonban egy ablaknak koppanó könyök hangja törte meg a csendet. Ahogy Adam az ablak előtt állva kinézett az erkélyre, a látottaktól meglepetten, hirtelen mozdulattal megfordult, és könyöke az ablaküvegnek koppant."
----¤----
most valamivel kompenzálnom kell ezt az életemből elvett két percet
nyáltenger...
Óóó, hoppá... Tulajdonképpen az alap valós, csak kicsit idealizáltam a dolgot. Vagy nem kicsit.
De egyébként ha a fogalmazást és nem a tartalmat nézzük, mit gondoltok?
bocs de nem,klisé,klisé,klisé
egyébként nehéz romantikus de szexi dolgokat írni, a legtöbb embernek ez úgy sikerül,hogy menekülök az egész cucctól :)
"így visszaolvasva elég nyálas és közhelyes"
Pontosan. Szerintem is.:) Egyébként egy csókot még úgy si nehéz leírni, ha már megvolt, nem úgy, hogy még nem. Viszont szerintem ne erőltesd azt, hogy kirakosgatod az ilyesmiket, mert elég gyatra. (Nem sértésnek szánom, csupán nekem nem tetszik.) Nekem sok volt a vessző, és a 'felsorolás' érzetét keltette. (Fú, milyen sokat írtam, pedig fél éve nem is olvastam semmit, és soha nem is írtam mégis ilyen kritikalény vagyok... Szörnyű.)
Őszintén?
Nem tudtam végig olvasni. Miért kell így túlbonyolítani? Nincs ily' költő amelyik ilyen bonyolult szöveget írt volna. Ja...és túl nyálas.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!