Ti mit gondoltok erről?
Az van, hogy most 8.-os vagyok, és az, hogy mennyire foglalkoznak velem a suliba az emberek, az csakis az önbizalmamon, rajtam múlik. Senki se jön hozzám oda magától, a legjobb barátnőim se, de ha én megyek oda hozzájuk, mindig nagyon jól érezzük magunkat, és van olyan őszinte a kapcsolatunk, hogy megbeszéljük egymással a rpoblémákat, tehát ez nem ilyen ál-barátság, csak ők ilyenek... a fiúkkal is jól elhülyülök, szerintem alapjában véve szeretnek. De az, hogyha suli után nem vagyok ideges, csak akkor van, ha már alapból úgy indultam el, hogy "szép vagyok, jófej vagyok, imádnak, szeretnek, én vagyok a legkreatavabb és a legszexibb csaj"..ilyenkor gyakran én vagyok a középpontban, stb. ha nem, akkor meg van, hogy egész nap hozzám se szólnak. Szóval a sulis-helyzetem labilis. Olyan nagyon jó barátnőm, aki tényleg igaz barát, aki keres, stb. 1 van, ő nem a sulimba jár.
Csak az van, hogy én egyedül is nagyon-nagyon jól érzem magam, viszont olyan szinten szükségem van az emberekre, hogy ez a két dolog gyakran zavarja egymást.
Tehát van, hogy elmegyek a városba, sétálgatok, benézek a kedvenc boltjaimba, ruhákat próbálok, megnézek egy filmet a moziban, könyvesboltba megyek, nézelődök, beülök egy gyorsétterembe, de mindezt egyedül. És ilyenkor hiába indulok el úgy, hogy jaj milyen jó lesz, aztán látom, hogy rajtam kívül mindenki mindenhol társasággal van.
Szeretek elmerülni magamban, érdekel a buddhizmus, stb. és mindezt csinálom is, de úgy érzem kezdek csendesebb lenni, ugyanakkor vágyom, hogy szeressenek az emberek és hogy együtt legyük velük.
És sosem tudok "dönteni", tehát elcsendesedek magamban pl a buszon aztán jön egy párocska, vagy két barátnő és gondolkozok, de jó lenne ha lenne egy szerelmem/mégegy jó barátnőm, stb. ha szórakozhatnék, stb.
De a két dolog néha üti egymást, a "belső csendességnél" az van hogy eggyé válok a környezetemmel, tehát nincs olyan, hogy "én", csak úgy vagyok, elmélázgatok. Amikor meg vágyok egy jobb társadalmi helyzetre, akkor meg folyamatosan az van hogy "én ilyen vagyok, én olyan vagyok, én én én .."
Vagyis úgy mondanám, hogy vannak hasonló vonásaink annak ellenére hogy egy kicsit mégis más.
Nekem soha nem voltak barátaim. Persze ez nem azt jelentette, hogy nem barátkoztam senkivel, mindig egyedül voltam. Voltak barátkozási törekvéseim, de annak rendje módja szerint előbb-utóbb kudarcba fulladtak. Általában én mentem utánuk, a másik fél nem igazán érdeklődött utánam. Eleinte ez nagyon zavart, de egy napon rájöttem, hogy valószínűleg az én készülékemben van a hiba!
Egész egyszerűen azt vettem észre, hogy ha társaságban vagyok egy idő után fel hagy az érdeklődésem és el kezdek fáradni, kimerülni és arra vágyom, hogy befejeződjön a kommunikáció, egyedül leshessek. A mai napig így van. Annak ellenére, hogy kedvelem az emberek társaságát, szívesen beszélgetek velük, a visszajelzésük is pozitív de egy idő után elő tőr belőlem az egyedüllét iránti vágy.
Én például imádok egyedül étterembe,könyves boltba és egyéb helyekre járni,
előző folytatása. Bocsánat, de valahogy megszakítottam.
Szóval számomra ugyanolyan fontos az egyedüllét is akárcsak a társaság. De ez a társasági élet is csak diszkrét legyen. Itt nem bulizásokat értem. Szeretek a családommal lenni. Van két nagy fiam. Legnagyobb megdöbbenésemre egyik sem rám ütött. Mindkettő igazi társasági lélek, nagy baráti társasággal. Én sem vagyok már mai csirke 40 éves Nő vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!