12 éves lányom nagyon megváltozott. Eddig jeles tanuló volt, a barátait megválogatta, lovagolt,6-kor már mindig itthon volt és csak szombatonként járt el a barátnőivel. Most minden az ellenkezőjére fordult. Miért történik ez?
Figyelt kérdés
Most szinte minden nap lennt van olyan barátaival akiknek még a nevét se tudom, csak láttam őket együtt. Úgy 10-en szoktak lenni, 17 év körüli fiúk, pár lány...Jobb esetben sötétedéskor ér haza,többnyire 10 óra körül de hallottam egy telefon beszélgetésből hogy "úgy kiszökne éjfélkor, hajnali 5-re már vissza érne". Most már nem jár lovagolni, helyette deszkázik és össze vissza buszozik városok közt csak úgy "heccből". Amikor megkérdezem hol járt, azt mondja " erre-arra". Ezzel le is rendezi...tanulmányait annyira elhanyagolta hogy a 3-masnak már örülünk, pedig anno még a 3-masért vontuk meg egy hétre a zsebpénzét. Gyakran érzek rajta füstszagot de amikor megkérdezem hogy cigizett-e azt monda " én? ugyan...mellettem cigiztek". Volt hogy úgy ért haza hogy látszott rajta hogy ivott de nem tudtunk meg semmi mert amint haza ért, becsukta az ajtaját és nem engedett be. Piercineg (elnézést,nem tudom hogy kell leírni) és fültágítót akar,volt amikor kék és piros tincsekkel tért haza és annyit mondott " jól éreztem magam, az is baj?". Az embereknek "csak úgy poénból" oda szólogat mindenfélét és a "bandával" röhögnek ezen...Régen szoknyákba járt, szép pulcsikba, most bőr dzsekiben, deszkás cipőben vagy torna cipőben...Mit gondoltok, már sosem fogom vissza kapni azt a szerethető, fonott hajú, mosolygós, aranyos kislányt? Be kell érnem a cigi szagú lázadó, nagyon nagyon különösen viselkedő lánnyal? nem arról van szó hogy nem szeretem már, de azért így teljesen más, már nem is kommunikálunk egymással szinte. Mitől lett ilyen furcsa? Most lett 7.-es, azóta ilyen.2012. szept. 24. 19:17
31/32 anonim válasza:
Lehet még lovagol , csak más értelemben ...
viccet félretéve , mi lett vele ? Már 9.ikes ?
32/32 anonim válasza:
I lett veletek az elmult 5 évben?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!