Tűrjem, ahogy a lányom beszél velem? Nagyon jó tanuló, és eddig kedves, rendes kislány volt. Most 15, elkezdte a gimit, azóta folyton butának nevez. Ha nem tudom a választ a leckéjéhez, azért, ha nem találja (ő! ) a ruháját, azért.

Én nem tűrném. Mindennek van határa, ha én megadom neki a tiszteletet, akkor az a minimum, hogy ő is megadja viszont.

Ha ő olyan okos, akkor csináljon egyedül leckét ás teremtse elő magának a cuccait.

Elmagyaráznám neki, hogy az, hogy valaki szép, vagy okos, még nem jelenti azt, hogy sikeres is lesz az életben. Jó modor is létezik, meg tapintat, attól, hogy ő butának tart valakit, mondjuk engem, mert esetleg lexikális dolgokat nem tudok, alapvető dolog, hogy nem hurrogja le a másikat. 20 év múlva már lehet, hogy ő sem fog emlékezni, hogy hogyan kellett megoldania egy bizonyos matekpéldát.

Ha meg nagyon kitartó abban, hogy engem butának nevezzen, a szobájában átrakosgatnám más helyre a kedvenc dolgait, és ha nem találja, megmondanám neki, hogy ne legyen buta, keresse meg egyedül.

Én meg jól eligazítanám hogy tudja mégis hol a határ. A minimum hogy tisztelje a szüleit!

Kamaszkor ide-kamaszkor oda, nálunk ez nem divat hogy leszólja a szüleit, vagy bármit ami a környezetében van.

Megütni sosem ütöttem meg, de nincs is rá szükség, mert csak felemelem a hangom és már tudja is mi a helyzet.

Szerintem pont, h nem vagy buta. A válaszaidból érezhető az inteligencia.

Ne engedd, h a csitri a fejeden táncoljon! Az én szüleim egyszerű emberek, de soha nem mondanàm nekik azt, h buták.

Most még butának nevez, de később mi lesz? Egyre többet fog megengedni magának. Gondolj bele.

Szerintem most kéne a kisasszonyt helyre rakni amíg nem késő. Tudja meg, hogy hol a határ.

Ne hagyd magad!