Szülők ti mit gondolnátok a gyereketekről aki ilyet ír?

szülő vagyok, két kisgyerekkel, 29 éves. Nagyon szépen ki tudod fejezni az érzéseidet, és ez nagyon jó eszköz arra, hogy a felgyülemlett bánatot, keserűséget ki add magadból. Nem tudom csak az írásban van-e így, vagy a valóságban, is hogy nem sírsz, mert erős vagy: ehhez azt fűzném hozzá, hogy nem akkor vagy erős ha le tudod nyelni a könnyeidet, és a gyomrodat emészti a bánat, hanem akkor vagy igazán erős, ha fel tudod vállalni az érzéseidet ebben az érzelemmentes, felületes, rohanó világban, és mersz sírni, mersz nevetni, mersz önmagad lenni. A kisgyerekek naponta többször sírva fakadnak, toporzékolnak, eldbobják magukat. Mi szülők azt mondjuk hisztiznek. De ez nem rossz! Legalábbis én így vagyok vele, hiszen a kisgyerekek még nem tudják kifejezni mindig hogy mi a baj, valamit akarnak de többnyire még korlátokba ütköznek (nem képesek rá, vagy nem engedik nekik), még nem értik az ok-okozati összefüggéseket, és ezért "hisztiznek" De erre szükségük van, hiszen a felgyülemlett frusztrációt, szorongást így tudják kiengedni. Kamaszkorban erre pl nagyon jó, hogy kiírod magadból, de a sírás is jót tud tenni, megkönnyít.

Nehéz az út aminek az elején vagy, változik a tested, a gondolataid, és változnak az emberek hozzáállása feléd, hiszen már nem gyerekként kezelnek, hanem kis felnőttként, illetve máskor még gyerekként, mikor már te viszont felnőttként szeretnéd. Ez egy nehéz idő a szüleidnek is, el kell hogy engedjenek, engedni, hogy nőiesedj, fiúkkal ismerkedj, szórakozz, félnek és féltenek.

Teljesen normális amiket érzel, legyél nyitott mások felé, és fogadd el ha nyitnak feléd.

Legyen szép napod!