Normális, hogy jobbnak találom amikor rosszul érzem magam?

Egész életemben kényeztettek a szüleim. Ezt sokan jónak gondolhatják,de én sosem szerettem igazán,mert gyakran ütköztem a KINTI világ ellentétes bánásmódi rendszerével,másrészt pedig valahogy mindigis hiányzott a motiváció, hiszen amikor minden jól megy, akkor ugyan mi adna lendületet,hogy hajtsál,mint egy olyan ember akinek erőt ad,hogy érzi valóban,hogy az életéért küzd ? Én soha nem éreztem ezt,mert nem volt miért. Világéletemben elkényeztettek és szinte burokban tartottak.

Az utóbbi ídőszakban viták kezdtek létrejönni a szüleim közt és köztem és minnél sűrűbben. Tudom,hogy ez furcsán hangzik,de valahogy én látom ennek a JÓ oldalát is. Végre érzem,hogy nem minden olyan émelyítően rózsaszín,ahogy azt megszoktam és ez valahogy ambiciót ad. Tudom,hogy ilyen vitázásnak nem szokás a jó oldalát említeni,de pont ez érdekel-van olyan aki átélt még hasonlót ? (akár kamaszok,ahogy én s az én helyemben, de akár szülők is akiknek a gyerekivel ugyanez lett és egy ídő után végletesen megváltoztak!)

Köszi előre is.17/L