Mennyi pénzt adnátok a – 17 éves - kamasz lányotoknak? Szerintetek mennyi a reális havonta?

Sziasztok!

Nem jó, hogy személyeskedésbe csapnak át a dolgok! Különben köszönöm a véleményeket. Sokban megint egyet értünk. Engem is érdekelnének azok a módszerek!!! Hátha tanulnék egyet-mást, és talán alkalmazhatnám valamelyiket.

Éjszakánként egyre többet gondolkozom, amikor nem sírdogálok, hogy mi vezetett idáig, hiszen sem nem iszunk, sem nem öljük egymást a férjemmel, vagyis klassznak tűnik szerintem a közeg egy gyereknek. Valóban ott toltuk el, hogy mindent megadtunk, nem kérve ellenszolgáltatást (tisztelete vagy teljesítményt, otthoni ház munkában részvételt. Hát, ez odáig vezette, hogy most, amikor jött egy konkrét külföldi ajánlatom (akkor már tudtam, hogy itt vége a pénzkeresetemnek hamarosan), nos: leültünk megbeszélni a dolgokat, hogy döntést hozhassak, menjek vagy sem. Magamban összeállítottam, hogy mit kellene átvállalni, hogy itthon továbbra is működjenek a dolgok, miközben én kint napi 12 órában keresek pénzt, hogy törleszthessünk. A lányunk részéről egyetlen gyors mondattal lezárta a felé intézett kérdést: Te mit vállalnál át, amíg én kint leszek, hiszen apád itthon dolgozik napi 12 órában + hétvégén: válasz: „én semmit, mivel én tanulok”. Tudjátok, ez fájt a legjobban, elképzeltem, hogy egy szelet kenyér nem lesz itthon, a többi életbevágó feladatról nem is beszélek, úgyis sejtitek!

Mellesleg az agyonkényeztetés nem mindenkinél vezet ilyen eredményre: Anyukám ugyanezt tette velem, ráadásul apám tönkre tette az életünket, mégis tiszuteltem/tisztelem a szüleimet, hálás vagyok mindenért, amit tőlük kaptam, magamtól segítettem, nem voltam pimasz, pofátlan, követelőző… Vagyis egyénfüggő is.

A másik gond: a férjem egy halk szavú, békés, csöndes ember, aki mindenét odaadná, még ha átverik is, akkor sem haragszik… Vagyis a férfi a családban nem volt, hogy felemelte volna a hangját.

Mit kaptunk cserébe? Csóró szülők vagyunk, bezzeg ő majd sokra viszi. (Szívem mélyén valóban ezt kívánom a gyerekemnek, de ha majd feleszmél, és rájön, hogy milyen nehéz problémák a dódnak már a legfontosabb megélhetési kérdésben, akkor nagyon nehéz lesz ezzel szembesülnie, és félek, nem fogja venni ezt az akadályt.

Hogyan lehet kényszeríteni valakit, hogy beszéljük meg a dolgokat, ha lazán nem érdeklik?

Tudom, hogy egy kamasz lelke háborog, de szükségesek lennének az őszinte beszélgetések, őrjöngés nélkül…

74-esnek

Szívesen átadnám, akár egy-két hónapra, mert ilyesmire én is gondoltam, hogy lássa, valójában normális emberek hogyan élnek, és nem eszement luxusban megértené, mit értek az eddigi áldozataink. Még fizetnék is érte, az összes költséget, de nem hiszem, hogy bárki is ezt megoldaná, átvállalná. Marad a mi feladatunk, megoldanivalónk, sztem.

76-osnak

Jogos. Nem vagy undok: ha nem kap meg valamit valaki, akkor érti meg, hogy milyen jó volt addig. Nincs is kedvem már néha semmihez, úgyis rosszul sül el. (ezt csak vele kapcsolatosan gondolom így, amúgy pozitív beállítottságú vagyok). Mindig is a keményen megdolgozom valamiért módszert alkalmaztam/alkalmaztuk az életben, és így tudunk örülni a kicsi dolgoknak is. A lányunknál azt látom, hogy pár pillanat az öröm, aztán elszáll, és egyre többet akar, követel, befektetett munka nélkül . Olyan, mint a drog lehet, egyre több kell, és az sem hozza meg a kívánt örömöt. Tulajdonképpen ilyenkor sajnálom őt. Hiszen az igazi öröm nélkül fájdalmas lehet az élet.

A tanácsod megvalósításához meg kell keményítenem a lelkemet, szívemet, de logikus és szükségszerű...