Mit tegyek, ha cikiznek a 3. nevem miatt?
Elég régies a nevem, anyu után kaptam. Nem bántó módon, hanem vicceskedve "szivatnak" vele. Először oké, én is elviccelődtem velük, meg nevettem rajtam, de 2 év után bosszantó. Tudják jól, hogy utálom, nem is használom. Csak véletlenül derült ki, amikor hangosan felolvasták a naplóból a teljes nevem.
Hogy állítsam le őket ? Próbáltam ignorálni, megkérni őket, szépen és csúnyán, nem használ.
16/l





Szerintem az Ilona szép név! Már régen is használták, nem egy mai felkapott név. Szerintem tök jó! :))
Inkább, mint Dzsenifer, Dzsulietta, Pamela és egyéb mai felkapott neved lenne, nemde?
Szerintem büszke lehetsz rá, hogy Ilona a 3. neved.
Sokáig én sem szerettem a 3. nevemet, Julianna a 3. nevem, nagymamám után kaptam. Nővérem a másik nagymamánk után kapta a 3. nevét. Szóval én sokáig nagyon utáltam, hogy Julianna a 3. nevem, sokszor eszembe jutott, bárcsak valami szép, nekem tetsző lenne a 3. nevem, pl. Olga, Lilla stb. Miután mamám elment, örülök, hogy ennek a 3. névnek, büszke vagyok rá! Úgy fogom fel, mint egy ajándék, amit a szüleimtől kaptam, az életem végéig elkísér és az imádott nagymamám jut róla eszembe :))
Bár semmilyen hivatalos okmányban nem szerepel a 3. nevem.
16/L
Köszi, mindenkinek !
Végülis tényleg nem olyan rossz...





Nekem nagyon tetszik ez a becézés:
Ilona-Loni
na ilyen sok mindenkinek nincs:D
amugy hálistennek énis egy jól becézhető nevet kaptam /Zsuzsanna/ amit persze ki is használnak erre én csak annyit vágok vissza,hogy van rendes nevem szólits azon vagy inkább sehogy se.Vagy egyszerűen nem figyelek oda és kezdik,hogy hééjj Zúza /egyik utált becézés/ figyelj megmondom,hogy itt semmiféle Zúza nincs csak Zsuzsa esetleg.:)vagy kitalálok egynagyonnagyon ciki nevet a másiknak és leégtem őt mikor kezd cikizni:)

























Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!