Anyukák és tinik! Ti hogy élitek meg a "tinilázadásokat"?

nem ad választ a kérdésedre, de leírom a tapasztalatomat..:

anyukámmal mindig is jó viszonyom volt, de mióta egy betegség kialakult nála, 3 éve kicsit mindenki feszült, főleg anya.. 14 vagyok, és volt egy idő, mikor mindenért őt okoltam, pedig ő csak jót akart nekem. hozzá se szóltam, nem válaszoltam neki, és utólag nagy butaság volt. sírt is miattam, meg akkor valahogy apát is ellene hangoltam.. (vagy anélkül is lehet hogy rosszban voltak, mert apa sosem áll ki anya mellett, és nem támogatja)

idővel kijöttem ebből a 'tini lázadásomból' és nagyon nagyon megbántam. volt hogy zokogva aludtam el, miután így bántam anyával. azzal az emberrel, aki mindig kiállt mellettem, és aki inkább rám költötte az utolsó forintját, ahelyett hogy magának venne valamit. csak én is besokalltam, mert anya betegsége, nagyon megviselt mindenkit, és egyedül én támogatom őt.

szóval inkább kétszer gondold meg, mit mondasz neki, mert ő csak félt, és nem akar neked rosszat. ha most minden rendben lezajlik, legközelebb nagyobb eséllyel, biztos tovább maradhatsz egy-egy szórakozó helyen, vagy fesztiválon. én azóta mindent megteszek annak érdekében, hogy anyának segítsek, és ápoljam a kapcsolatunkat. mert őt mindennél jobban szeretem:)

és bocsi hogy ilyen kisregényt írtam, de hátha valakinek hasznos lesz...

tán azért baj hogy addig marad mert akkor kezdődnek az igazán jó koncertek?:O

amúgy a kérdésedre, ha nem enged nincs mit tenni ki kell szökni